Konfetti (Minsung)

Fifteenth

*Hanji pov*

Hallottam, ahogy Binnie mellettem suttogott.

- Chan, Han elaludt keltsük fel, vagy cipeljük?- ch..mintha elbírna az a törpe.

- Szerintem hagyjuk aludni...- hallottam a válasz elölrõl.

- Viszem én. - mondta Lee Know. Úgy beszélgetnek rólam, mintha egy zsák krumpli lennék...DE ez mind oké, mert Lee Know fog vinni. Egy szerencsés zsák vagyok.

Éreztem, hogy az autó megállt és mindenki mozgolódni kezdett. Éreztem, ahogyan Lee Know áthajol felettem és kicsatol. Ezután kiszállt és segített kipakolni a csomagokat gondolom. Pár perc múlva egy kéz férkõzött be a hátam és a combom alá, majd a levegõbe emelt. Mivel Changbin és Chan illatát ismertem és tudtam, hogy ez egyik sem, ezért nem más lehetett, mint Lee Know. Óvatosan felé fordultam és a mellkasába fúrtam a fejem.

- Ez az utazásotok nem volt bejelentve, így nagyon kevés az esély paparazzikra. - hallottam cipelõm hangját és minden légvételét és hangrezgését éreztem. Arra jutottam, hogy a becsekkolásnál nem akarok gondot okozni, ezért lassan felkéne kelnem. Elkezdtem dünnyögni, majd óvatosan kinyitottam szemeimet. Felnéztem Lee Know-ra. Nem sok idõ kellett, mire észre vette a tekintetem és pár pillanatig csak bámultunk egymásra.

- Csak nem fel ébredt Csipkerózsika?- jött oda nevetve Changbin. - Ha már fel keltél vihetnéd a cuccaid!- vágta hozzám a táskámat én pedig épp, hogy el kaptam, miközben Lee Know letett.

- Köszönöm a fuvart... - mondtam zavartan, mikor földet értem. Lee Know magasabb volt nálam és nyilvánvalóan sokkal férfiasabb. Szembe állva vele, valahogy máshogyan éreztem magam.
- Nincs mit mr. Han. - mosolyodott el, mire az én szám is felfelé görbült.

A becsekkolás és a gépre feljutás viszonylag gyorsan ment. Meglepetésemre a sofőrünk is velünk jött, így meg tudtam oldani, hogy én kerüljek Lee Know mellé. Kicsit feszengtem, mert a repülő utakat sosem élveztem és a magasság sem volt a barátom.
Végig hallgattuk a biztonsági információkat és a pilótát, majd a gép már haladni is kezdett előre és már emelkedett is. Izgultam, mert ilyenkor néha rosszul vagyok. Egyszer csak újra megéreztem Lee Know tenyerét a combomon.
- Nyugi..- suttogtam oda nekem. Valószínűleg megint a tudatomon kívül rángattam a lábam. Azt szoktam csinálni amikor ideges vagyok.

A kezemmel rászorítottam az övére. Ő csak lazán hátra dőlt és a szemére rakta a gép által forgalmazott szemfedőt. Őt ilyen nyugodtnak látni engem is lenyugtatott. A szívem lassított, a remegés alább hagyott és már nem émelyegtem. Hihetetlen, hogy ekkora hatással van rám, csak egy mozdulattal. Én is előkotortam a szemfedőt, majd miután a fülembe raktam a zenekütyümet én is hátra dőltem.
Az út nem volt hosszú, csak másfél óra. Közben felfedeztem, hogy az előttem lévő ülés hátán van egy képernyő, amin lehet játszani. Egészen jól elment vele az idő. Amikor megérkeztünk mindannyian összerámoltuk a dolgainkat és indultunk is a kijárat felé.
Sajnos a bőröndök begyűjtése nem ment ilyen egyszerűen, de valahogyan azt is megoldottuk.
Már a bérelt autóban ültünk, amit a sofőrünk rendelt elő. Úgy hallottam, hogy egy olyan hotelben leszünk megszállva, ahova csak fontos és híres embereket visznek. Ez azért elég menő.