Az Özvegy Szerelme 2

𝟽. ʟᴏɴᴅᴏɴ&ɴᴏ ᴍᴏᴛʜᴇʀ

-Ma délelőtt elhunyt - sóhajtott nagyot - álmában, itt Angliában.
-Te jó ég! - csak ennyit tudtam kipréselni a számon - Indulok Londonba. Köszönöm, hogy hívott!
-Mi történt? - érdeklődött a doktornő.
-Az anyám, Peggy meghalt. Bocsánat, lépnem kell Angliába.
-Lauren! - szólt utánam - lassan az indulatokkal, ne rendezzen jelenetet és kontrollálja magát.
-Könnyű ezt mondani annak,akinek egy személyisége van! - mosolyogtam egy utolsót vissza, majd szinte feltéptem a bejárati ajtót, s sietősre vettem távozásomat.

Otthon bepakoltam egy kisebb bőröndbe, két napra utazom Angliába, így nem lesz sok mindenre szükségem. Tinának megüzentem dióhéjban a történteket, azt a részt kihagyva hogy az anyám maga Peggy Carter, Amerika Kapitány egykori szerelme.

*

A koporsójára egy angol zászló volt kiterítve. Hűségesen szolgálta és védte az országát, s nem csak a sajátját. Utolsó perceiben is küzdött, küzdött az alzheimer ellen, miközben halálos ágyán, nyugodt álomba temetkezett.
Egy gyönyörű képet tettek ki róla, amit még fiatal korában, a negyvenes évek során készítettek róla. Sharont felszólították, hogy beszédet mondjon, mint az egyik legközelebbi családtagja, unokahúga, rólam semmit sem tudva.

A ceremónia gyönyörű volt. Rengeteg katona, akik a negyvenes években Peggy mellett voltak, angliát szolgáló katonák, S.H.I.E.L.D tagok voltak jelen a temetésen. Emelett Sam és Steve, és ha ez még nem lenne elég, Bucky is ott pihentek az első sorokban.

A temetést követően szinte elsőként léptem ki a templomból, hogy véletlenül se ütközzek bele senkibe. Pechemre mögöttem jött Steve, előttem pedig ott volt a nővér, aki hívott.
-Lauren? - vett észre a nővér,majd mosolyogva megállított - Őszinte részvétem. Nem tudom ki volt maga neki - kezdett el kutakodni a táskájában rettenetesen lassan - Áh itt van - nyomott a kezembe egy képet, amin én, Peggy és Steve őrülten mosolyogtunk. Tatiana múltja - De ezen tudomásom szerint ön szerepel. Utolsó napjaiban folyamatosan azt hajtogatta hol a lánya, Lauren. Maga-maga lenne a lánya?
-Elnézést,nem tudom miről beszél. Most viszont sietnem kell - ragadtam meg a képet, majd elvettem a kezeiből.
-Újabb hazugság - szólt meg a hang a fejemben. Hát persze, neki kötelező mindenbe beleszólnia.

Siettem,szedtem a lépteimet,de ígyis belefuttottam emberekbe, akik dühösen tekintettek rám, jobb esetben. Rosszabb esetben összeszidtak, "ostoba amerikai". Mióta is vagyok amerikai? Alig egy éve, de ha ők mondják elhiszem. Mikor eleget siettem, leálltam, a mobilom után nyúltam.
-A fenébe! - szidkozódtam, mikor rájöttem, hogy a nagy sietség alatt elhagytam azt.
-Elnézést, hölgyem - szólított meg egy hang, mire száznyolvan fokosat fordultam a tengelyem körül, majd Stevevel találtam szemben magam. A kezemben tartott képet ösztönösen eldugtam a hátam mögött,de ígyis lassú voltam - Elhagyta a mobilját - nyújtotta át.
-Köszönöm - vettem át.
-Azt a képet, amit a háta mögött dugdos - mutatott a hátam mögé - láthatnám?
-Nem? Egyáltalán ki maga? Köszönöm a mobilom, de ennyit mondhatok.
-Ugyan hölgyem,lehet tévedek, de láttam rajta magamat. Ha eddig szaladtam maga után, ennyit megtehetne... - elővettem a képet, majd a kezébe nyújtottam.
-Ezt nem hiszem el, mindenhol kerestünk St- jött oda Bucky is, aki bizonyára észrevett. A fenébe, ennél jobb már nem is lehetne. Egy eszelős követ az utcán, majd leállok vele veszekedni, azelőtt hogy bemennék a teraputához, mert igen terápiára van szükségem, majd meghal az anyám, akinek a temetését nyugodtan sem tölthettem el. És persze, hogy találkoznom kell a Bosszúállókkal.

-Miért nem emlékszek erre a képre? - mutatott Steve a kezében tartott képre - Miért nem emlékszem magára? Ki maga?
-Steve, mit keresel itt? - förmedt rá immár Sam is, akinek a kezében egy telefon díszelegett - Natasha a vonalban van.
-Mi történt Sam? - kérdezte Natasha a telefon másik végéből. Te jó ég, de hiányzott az ő rekedtes hangja.
-Lauren? - vett észre Bucky is.
-Lauren? - kérdezett vissza Steve, hurrá - Lauren, mint a nő, akit lányaként emlegetett Peggy? - pompás, tehát Steve is hallott Laurenről.
-Miért nem hívtál vissza? És mit keresel itt? - mutatott körbe Buck.
-Áll a bál, később dumálunk - Sam rárakta Natashára a telefont, majd ránk koncentrált,az élőkre.
-Beteg voltam, illetve vagyok. Peggy pedig egy régi kedves ismerősöm, tiszteletemet jöttem leróni.
-Mennyire régi?
-Atya ég, lebuktam. Egy hatalmas rajongó vagyok, a kép pedig egy afféle tisztelgés Margaret előtt - vettem vissza tőle az utolsó emléket az anyámról.
-Mi? - kérdeztek vissza mind lesokkolva.
-Gondolkodj Lauren,gondolkodj - szólalt meg újra az a hang.
-Bucky majd hívlak, most viszont sietek, a kuzinom már vár - mutattam rá véletlenszerűen egy emberre, aki azt sem tudta ki vagyok, mikor odaálltam mellé és azt suttogtam mehetünk. A férfi szerencsémre nem értette a nyelvet, franciául kérdezett vissza, vagyis gondolom francia volt, igazából fogalmam sincs mit mondott, és neki sem volt arról, hogy én mit mondtam neki. Hogy kezdődnek a legjobb barátságok? Hát nem így!

Az utcákat lehajtott fejjel jártam, senkire nem néztem fel, siettem, hogy mi hamarabb ott legyek a szállodában, ahol megszálltam. A recepciós utánam szólt, elvégre én vagyok Ms.Carter, de nem fordultam meg. Siettem a liftig, amibe beszállva, nem tartottam tovább magamban, kiengedtem mindent ami bennem gátat tört, s gyötrelmet okozott.
Sírtam.