Az Özvegy Szerelme 2

𝟿. ɪ'ᴍ ɴᴏᴛ ʀᴇᴀʟ ᴇɪᴛʜᴇʀ...?

-Ne sírj Lauren - kezdtem meghallani azt a hangot. Azt a furcsa hangot, azt a mély hangot, amely egy ideje mindenhová elkísér. Mert hogy a hang, amelyik mindenhol ott volt, most is megjelent előttem, alakot kapva. Az eszelős hang, a férfi hang, amelyik beült a fejembe, most ott volt, éreztem.

Felnéztem, majd szembe találtam magam vele. Továbbra is elegánsan öltözött, mint a pszichológusnál, mint a lakásomnál. Kezét állam alá tette, s feljebb emelte a fejemet, így mélyen az íriszeibe tekintettem. Íriszeibe, melyek zöldebbek bármely erdőnél, mezőnél. Mégis van benne egy barnaság, amely a földet jelképezi, sőt még kék csíkok is húzodnak szemeiben, amelyek belevonják az eget is.
Ez a szempár, a keveredés szempára. Ezekben a szemekben keveredik össze a világ, és veszlik el az ember.

-Láss - suttogja, mire egy ismeretlen mágia terjed szét körülöttem és fog meg.
Többféle dolgot kezdtem meglátni, egyszer volt vak sötétség, máskor pedig rikító fényesség.
Megfogta nyakamat, beletépett a bőrömbe. Olyan könnyedén és szelíden fogott, hogy egyszerűen hozzá simultam, lebegtem kezei között.
Mintha erre várt volna, egyszerűen eldobott, mintha egy rongy volnék. A mágia eltűnt, ám ő ott volt, mégha az alakja nem is, a hangja igen, a füllemben hallottam pattogni zsémbes hangját.

- Látod ezeket? - kérdezte szórakozottan. Szemeimet bántani kezdte a hirtelen fény, a sok kép, amit láttatott velem. Könnyezni kezdtem és éreztem, ahogy egyre jobban kimerülök. Szerencsére feküdtem, így a lábaim pihentek - Csodáld őket - újabban megjelent előttem, hátam végig borsózott - Érezd őket! - suttogta, majd végig mart karomon. Sikítottam, de senki sem hallott. Mert senki sem figyelt, senki sem volt ott. Félek.
- Hangosak a gondolataid - kacag füllsüketítően. Döbbenet futott végig rajtam. Miféle alak lehet?
-Van a kilétemnél fontosabb, nézd ezeket - mutat körbe a zárt helyen, ahol csak mi ketten voltunk - Nem vagyunk egyedül,még. Ezek mind univerzumok, ám lassacskán el fognak pusztulni. Amint eltűnnek nem marad más, csak te meg én.
Úgy beszélt, mint aki örül ennek.

-Kedvesem...azt hiszed minden vágyam itt lenni? Hogy egy neveletlen gyilkos utolsó életeit mentsem meg? Ha igen, akkor tévedsz. Engem kiválasztottak, elküldtek ide, azzal a feladattal, hogy mentselek meg a visszafordíthatatlan pusztulástól.
-Ki vagy te? - mordulok fel, hisz még most sem tudom, hogy ki is ez az alak.
-A nevem...nem árulom el senkinek. Neked főleg nem. Más dolgunk van - mutat szét újra a teremben, amelyet újfent ajtók terítettek be.
-Ezt...ezt hogy?
-Kedvesem...ez az élet. Illetve egy kis varázslat.
-Mágus vagy! - bólintok elismerően.
-Igen is, meg nem is. Éppen ezért nem akartalak beavatni, mert ez... hogy is mondjam, rettentő zavaros. Az ajtók... - mutat harmadjára is körbe - néhányuk tárva-nyitva, néhányuk még zárva, másokban ott a kulcs, amivel nyitható, másba beletört a kulcs...zavaros, nem...?
-Mit jelképeznek az ajtók? - Feltápászkodok lassan, oldalamat fogva, a semmibe kapaszkodva, fájdalom árán, de sikerült felállnom.
-Téged. Vagyis a különböző éneidet, más-más univerzumokból. Helyesbítek, minden univerzumból. Az ajtók, amelyek nyitva vannak - mutat azon ajtókra, amelyek a hatalmas sötétségbe nyitnak átjárót - azok a Tatiák, akik visszafordíthatatlant tettek, vagy meghaltak. Az ajtók, amelyekbe bele tört a kulcs, párhuzamosak az eredeti univerzumbeli éneddel. Vagyis az igazi, első és egyetlen Tatiával - elképedek a varázslón, amit mond...egyszerűen nem lehet igaz. Azok alapján...én sem vagyok igazi - Nem, nem vagy. Egy bábu vagy a játékban.
-Az ajtók amelyekben csak úgy pihen a kulcs?
-Még nem születtél meg, vagy nem is fogsz. Üres halmaz.
-A zárt ajtók?
-Elérhetetlen másai az eredeti énednek.
-Hát akkor hol az eredeti?
-Épp ezért vagyunk itt, vagyis azért hoztalak magammal, hogy találjuk meg. Segítened kell nekem, hogy segítsek a variánsaidnak és neked.
-Ez zavaros...te magad vagy a zavar.
-Tudom, és köszönöm. Most pedig... itt ez a sok ajtó, keress olyan különleges mintázatú ajtót, ahol az igazi te bújkálhat, vagyis élhet.