Rózsák hullanak az égből,
vörösek és feketék,
arra gondolok, végre láthatom a fényt
ami előre visz és megtart,
szorosan a karjaiba fogad
összeroppant és szétszed,
ettől érzem magam igazán élőnek.
Ha csak fekete kezd hullani az égből,
egy könnycseppet sem hullajtok majd,
megtalálom az utam,
mert ígéretet tettem magamnak,
ami néha elveszik a félhomályban, de sosem örökre.
Kezembe fogok egy rózsát, bármely kínzó is legyen, s
megtanulok élni, úgy, ahogy senki más nem mer.
