Azt mondják tegyem meg, korom mindössze 22,
tegyem meg, és ne érdekeljen, közben ki sérül.
Azt mondják, gondoljak magamra, meg a jövőmre,
azt mondják álljak talpra, ne támaszkodjak senkire,
azt mondják vállaljak több munkát, még fiatal vagyok,
azt mondják tanuljak tovább, mert formálódni fontos.
azt mondják, találjak magamnak egy normális párt,
aki nem néz cselédnek,
aki elfogad úgy, ahogy megérdemlem,
aki bízik bennem, mert ez a fő,
aki számára nélkülem is van jövő.
Mondd meg nekem hát, hogy gondoljak a jövőmre?
Napi 24 órába mi fér bele?
Rendben van, nem alszom, egészen addig míg bele nem halok.
Ott tartottunk, megmondod nekem, kire ne támaszkodjak,
Hol vállaljak több munkát, és hol formálódjak,
hol találjak magamnak egy tényleg létező párt, aki megfelel az elvárásoknak,
aki nélkülem is önálló,
aki szereti és elfogadja önmagát, mivel
nem várhatod el valaki olyantól az igaz szerelmet,
akinek első dolga reggel, hogy szembe köpje magát.
Mit értesz az alatt, hogy egyedül?
Egyedül nem megy?
Nem vagyok elég jó, ahhoz, hogy magam szeressem?
Mindenképpen kell valaki, aki irányt mutat,
vagy csak esténként a kezemet fogja?
Mindenképpen be kell álljak a sorba?
Vagy adjam fel önmagam?
Ne legyenek álmaim?
Célom legyen, nem éhen halni,
s közben a világot jobbá tenni?
Kérdezem én, kihez kell menjek,
Kinek a kezét kell fogjam?
Kinek van rám szüksége?
Szerintem elsősorban magamnak.
Nem érdekelnek az idióta szabályaid,
meg a felszínes jövőd
én élni akarok, mielőtt a vég eljön.
