Az ég rothadjon el, ha felnéz rá a csúf hontalan,
szabályok és béklyók tapossanak el merre mész, még álmatlan.
Tudásod csupán enyhe förgeteg, mi kitaszít,
Segítséged vád, nem kértem, nem vagy hazafi.
Talán te jobban tudod, mitől nyílik oly fényesre a virág,
előtted nem titkolóznak, férgek nem rágják csizmád.
Minden nap fényesre suvickolva, pont úgy, mint a jövőd,
Anonymus fejet hajt, tanácsod rusnya, tapogatózó üröm.
Jöttöd megismerteti a magyarok Istenét velem,
Arra tanít, többet ne kérjem segítséged.
Tán hárpia vagyok, nem tollas Istennő,
Tán félreértek mindent, míg közben halad az idő.
Végszavamra mondjam, nem égek tűzben,
Unalom a fejfa, mit majd nekem készítenek.
Nem hagyom hátra a boldogságot, nem is ismernek,
De beköszönök nekik, megígérem.
