Kapaszkodok, ragaszkodok évekig a semmihez,
Álmatlan éjszakák, csak úgy elalszunk, de nem tesszük le.
Panaszáradat, oly messze van már,
messze van már az az idő, mikor számíthattam rád.
Most, hogy kezem a billentyűzet felett,
bizonytalan, arra készül, újra felkeressen,
gondolkodok el, én, okoztam-e ilyen dilemmákat neked.
Persze, nem.
Így hát kezem megáll, nem ír sorokat,
nem keres téged, gyököt vet, számolgat,
változást nem hoz,
a tél megmarad.
