Szél viszi gondolataim tova a reggeli napsütésbe,
Visszagondolok a régi időkre,
mikor még naivitásom mélyen élt bennem,
s ez mindenkit zavart, de egyben senkit,
éjjel-nappal tudtak manipulálni, csicskának nézni.
Elmúltak azok az évek.
S ez mindenkit zavar, de egyben senkit,
már nem függök tőlük, bár néha azt hiszik.
Mondd nekem meddig ér a homok, amibe beledugtad a fejed?
Könnyebb nem tudni, csak hinni, te vagy közöttünk az okos ember,
könnyebb lenézni azt, aki többet akar,
könnyebb, mert többet tud,
alázd meg, attól előbb-utóbb felkopik az álla.
Tényleg elhiszed, hogy miattad még egyszer padlón leszek?
egy hibát csak egyszer követek el.
Eljátszottad az érzéseim, mikor azt mondtad hülyeség.
Játszd a játékod, én addig haladok, mert
Kezdek belefáradni a játszmáidba, abba, hogy elhiszed, azokkal sakkban tarthatsz.
Értelmetlen.
Egy kötél vagy, mi visszahúz a fostengerbe.
Kihúzod a bennem élő sötét vadállatot,
erre egyedül te vagy képes,
mellettem állsz azt mondod, de ennél messzebb nem is lehetnél tőlem.
Tudom, mi a jó benned, a baj, hogy te ezt nem tudod, mert elmondtad
az ember akit a legjobban utálsz, mindig veled van.
Képtelen vagyok egy olyan embernek felnyitni a szemét, aki utálja magát,
nem is az én dolgom,
neked kell megtalálnod az utat, ami végül fejlődést hoz.
