Fognám a kezed, mit oly sokáig nem engedtél.
Tartanám tenyeremben szíved, de közelébe nem férkőztem én.
Megvártad míg feladom, csak utána ragadtad meg kezem,
Olyan voltál, mint egy sérült férfiú, ki egyedül nem énekel.
Már elengedném kezed, de nem engedi senki,
A vágy elmúlt, de a szívem szeretettel teli.
Képtelen a tovább lepésre, mert te vagy neki az otthon,
Az új jó, a régi nem, emeld fel a fejed, sikíts egyet.
