Elment a korsó a kútra újra és újra,
ki darabokra tépte, mások megragasztgatták,
ő pedig újra visszament a kúthoz,
csókot nyomott orcájára, várt rá.
A kút azt ígérte, szeretni fogja,
míg a vég el nem ragadja valamelyikük,
de a korsó míg összetörve hevert a füvön, rájött,
a halál érte jön el egyedül.
Minden nap a kúttal hált,
kiélvezte volna maradék létét,
csorba volt már és tönkrement,
de örült a kút melegének.
Nem indult azonnal a fény felé,
arcát nem szelték át könnyek,
a 7 pokol haragja vetült arcára,
mert a szerelme állt a hídnál peckesen.
Arcát gúnyos mosoly csúfította,
Szerelmének nem maradt jele,
Életre kelt a mélyből,
s a testet öltött halál jött vele.
