Harag mardos, s szívem
kalapál, ha meglátlak,
ölellek, de eltaszítlak,
a valóság fájdalmas.
Kenyeremet keresem veled,
lassan utoljára,
elágazás közeleg, a mienk,
mi hangosan változást kiált.
Hol van most a burkolt álomvilág,
Hol az üvöltő csendes viszály,
mire vagy még képes.
Azt mondták feladtad,
elhittem, mert el akartam.
Magamat választom,
mindig is azt tettem.
szeretetem erős, nem végtelen.
Mindig is azt kellett volna tennem.
Várlak az út végén, ha odaérsz,
az elemek rajtam nem fognak,
kudarcomhoz a 7 pokol
összes ereje is kevés.
Látnom kellett volna,
látni azt, amit mások nem látnak.
Különleges, miért létezik egyáltalán.
Ellenben a véges egészen hálás.
