Boldog verset szerettem volna írni,
de már ennek gondolatára is elhagyott az ihlet,
meg amúgy is, a költők nem mind drogos alkoholisták,
akik folyton be vannak tépve?
Vagy a gimiben mindent félreértettem?
A tanár nem volt valami konkrét,
bár a figyelmem folyton alábbhagyott, hogy őszinte legyek,
pont a verseim tökéletesítettem.
Ha jobban belegondolok, végül mind a kukában végezte.
Szomorú történet.
A szomorúságról jut eszembe,
drága jó barátom, mindig is szerettem,
ugyan már, ki nem imád az önsajnálatban hemperegni
közben a szar életen keseregni?
Én biztosan, önként jelentkezem,
plusz nem tagadom, mert nekem a boldogság,
éveken át, egyszerű unalmat jelentett.
Napjainkban már persze nem így gondolom,
a boldogság kiváltság, a nálam több, szebb emlékekkel rendelkezők érdeme,
Szóval értitek miért nem vetettem lapra eddig egyetlen örömmel teli verset sem..
Egyébként is, ártana az imidzsemnek.
De a kedvetekért megpróbálom.
Hó ropog a lábam alatt,
egy pillanat nem a nyár a boldogság szimbolizálása?
Mondtam már, nem figyeltem,
elnézést tanárnő,
lehet valamit ismét félreértettem, talán a tavasz volt az,
nem, nem pontosan tudom, a tavasz az újjászületés hónapja.
Jó költsünk a nyárról!
Víz mossa a partot, kellemes melegen,
a kezed fogom, soha el nem engedem,
kivéve, ha hozol nekem sportszeletet,
Látjátok, nem megy.
Több időt igényel.
Majd legközelebb.
