Farkasok (3. rész)

22. rész

Tó, Barack, Zsálya, Gyömbér, Hársfa, Lúd, Ég:
  Amikor Zsálya meghallotta, alphájának a hangját, ahogyan feladta a harcot elsőnek őrült harag futott át testén. Ám utána eszébe jutottak kölykei, akiket láthatóan ellenségei képesek lettek volna akár cafatokra is tépni, ha rájuk találnak, kénytelen volt belátni, hogy Tövisnek igaza van. Egyszerűen olyan túlerővel álltak szemben, hogy esélytelen lett volna a győzelem. Ígyis, ahogy az adrenalin elkezdte elhagyni Zsálya testét, az egész teste sajogni kezdett. Inkább nem is nézett magára, el tudta képzelni ígyis, hogy fehér bundája most a rózsaszín és piros megannyi árnyalatában fürödhet.

-Zsálya, gyere, megvizsgállak amíg Tövis és Karom beszélnek.- lépett oda Zsálya mellé Virág. Zsálya kételkedve nézett a nőstényre.

-Dehát te is sérült vagy, nem?- rögtön szemetszúrt például a mély harapás nyom ami vállán virított.

-Majd miután mindenkit végig néztünk jövünk mi gyógyítók. Most nem mi vagyunk a fontosak, ha nem kezdünk el dolgozni akkor ki látja el a sérülteket?- további várakoztatást nem tűrve Virág elkezdte a gyógyító barlang felé terelgetni Zsályát. A nőstény egy percre még visszanézett a tér közepére, ahol Karom testőrei, Karom, és Tövis ültek és éppen tárgyaltak valamiről.

-Várj, egy pillanatra. Hadd nézzem meg, hogy a kölykök jól vannak-e.- torpant meg Zsálya. Láthatóan ez a kérést viszont már nem tudta megtagadni Virág, ezért bólintott egyet és inkább elindult Kökény felé, aki a földön kuporgott. Szellő túl sérült volt ahhoz, hogy lábra kelljen, emiatt csak Bogáncs volt még a másik gyógyító aki bicegve bár, de épp a vállát nyújtva támaszként Hársfát kísérte a gyógyító barlang felé. A szívszakító látványt, amit sérült falkatársai látványa nyújtott összetörte Zsálya szívét. Azért hagyták ott a falkákat, mert abban reménykedtek, hogy így biztonságban élhetnek Karomtól, és majd akár tudnak segíteni a falkáknak megszabadulni majd a hímtől, amikor rájönnek, hogy milyen is igazából. Erre mi lett a vége?

Megrázva a fejét elindult az odú felé, aminek a bejáratánál Menta feküdt. A csukott szemű nőstény első látásra halottnak tűnt, amitől Zsálya szíve szinte kiugrott a helyéről, de ahogy elsétál mellette, Menta kissé kinyitotta a szemeit és úgy nézett fel Zsályára.

-Biztonságban vannak.- suttogta halkan, rekedtes hangon. Zsálya még gyorsan lehajolt, fülönnyalva Mentát.

-El nem tudom mondani, hogy mennyire köszönöm neked Menta.- mondta, mire Menta torkából egy erőtlen nevetés szerű tört fel.

-Úgy teszel mintha te nem harcoltál volna eleget.- azzal Menta ismét lehunyta a szemeit, Zsálya pedig lehajolt, és belépett a félhomályba.
Egy kis időbe telt amíg a szemei hozzászoktak, de hála Szőlő rikítóan fehér szőrének és Kukorica krém színének hamar megtalálta a hat kölyköt, ahogy a legmeszebbi sarokban gubbasztottak egy kupacban.

-Anya, te vagy az?- egyszerre hat pár szem szegeződött Zsályára, majd Gepárd valahogy ki gabalyodott a kölyök kupacból, és anyjára vetette magát, ott nyalogatva, ahol érte. Testvérei kis lemaradással követték, míg Zsályát majdhogynem leterítették nagy örömükben. A végén pedig már Menta két kölyke is csatlakozott, hozzábújva Zsályához, aki egy nagyot sóhajtva a földre feküdt, ignorálva minden porcikájának a fájdalmát, ahogy szívét melegséggel töltötte el a sok kis test ami menedéket keresve bújt hozzá, belefúrva magukat hosszú fehér szőrébe, nem foglalkozva azzal, hogy véres.

  Ég feltöltve energiával, még mindig a harc okozta adrenalin által hajtva sietett vissza a saját táboruk felé, alig várta, hogy majd Karom visszatérjen a végleges megállapodással. Reményei szerint az Alpha nem fog el hátrálni és megkímélni Töviséknek. Ha eddig nem voltak hajlandóak csatlakozni csak egy út maradt. A száműzetés, jól mondta még a beszédében Karom. Ha hagyják őket itt élni, vagy akár most csatlakozni a falkájukhoz, azzal csak veszélybe sodornának mindenkit. A harcot sikernek könyvelte el a fehér hím, bár tudott arról, hogy Mező, kölyökkori vetélytársa odaveszett. Szívében valahol mélyen szánalmas és sajnálatot érzett a hím iránt, tudta, hogy mennyire vágyott arra, hogy megszülessenek a kölykei. Dehát ilyen az élet nem? Az élet törvénye. Ezzel a gondolataiból száműzte Mezőt és a harc többi áldozatát.