Farkasok (3. rész)

10. Fejezet

Toll/Bors/Bazalt/Lúd/Tó/Ég szemszöge:

  Tehetetlenség töltötte el Tollat ahogy legjobb barátja mellett ült, aki magába roskadva feküdt testvére mellett. Bár ő maga is gyászolta a hímet, akit testvérének hívhatott, de ami még inkább elkeserítette az a reménytelenség volt, ami Árok máskor élénk szemeiben látszott. Rajtuk kívül sokan feküdtek még a téren, az éjszakába beleolvadva amíg mindannyian az elhunytakra emlékeztek vissza. A legtöbben Mandula köré gyűltek, a fiatal harcos közkedvelt volt, nem volt olyan farkas a táborban akinek arcára ne tudott volna mosolyt csalni, a legszomorúbb pillanatokban is. Viszont Tollnak akkor jutott el igazán tudatába mennyire is szerencsés. A téren bármelyikükkel, akár idős akár fiatal megeshet bármikor az ami Mandulával, az egyik legegészségesebb farkassal. Meleget és biztonságot keresve közelebb csúszott Árokhoz, aki rádőlt Tollra, mindketten ugyanazt keresték és egymásban találták meg.

Valaki odalépett hozzájuk, Esőhöz és óvatosan megbökte a nőstény vállát.

-Igen?- fordult meg halkan Eső, és bár Toll tudta hogy nem kéne, kíváncsisága győzött és belehallgatott a beszélgetésbe.

-Folyam keres, eléggé megsértült, és szeretné ha odajönnél egy kicsit.- Eső furcsálva bámult fel Galambra majd bólintott. Folyam mindig is erősen ragaszkodott Esőhöz, még nagy korában is és bár Eső általában lobbanékony természetű volt, de meglepően gyengéden kezelte a nőstényt. A halk léptei Esőnek és Galambnak egy pillanatra megzavarta a tábor csöndjét, majd minden újra elnémult. Felborzolva szőrét a hideg őszi szél miatt Toll újra lehunyta szemeit és egy pillanatra újra kölyökkorát élte át gondolatban, amikor bár kissé ügyetlenül, de mindig elszántan futott a már tanuló Mandula és Árok után.

  Bors unottan nézett végig a falkán. Furcsa volt, hogy egykori ellenségeik most ott hemzsegtek táborukban, míg falkatársai szabadon kószáltak volt ellenségük térfelén. Úgy döntött, kihasználja a lehetőséget, és feltérképezi Barlangék területét. Lassan megindult az ellenséges tábor felé, követve az idegen szagokat, amik összemosódtak a falka által használ ösvényen. Kölyökkori játszótársa, Mandula elvesztése felkavarta, és jól esett neki kicsit eltávolodni a megszokottól. Ahogy egyre közeledett Barlang falkája táborához, beszélgetés foszlányokat hallott. Odaérve vette észre a tábor szélén összegyűlt fiatalokból álló tömeget. Lassan sétált melléjük, és akkor vette észre, hogy a fiatalok vegyes társaságában épp úgy megtalálja saját falkáját, mint Barlangét. A társaság középpontjában Mező állt, aki most hogy elmúlt a veszély, igyekezett újra magabiztosságot, és bátorságot mutatni. Mellette Ég, éppen azt magyarázta, hogy bezzeg amikor harcra került a sor, csak ő maradt nyugodt, és bátor. Néhány nőstény csodálattal figyelte, míg páran, köztük a hímek fintorogva vették tudomásul, hogy alul maradtak a kérkedésben. Ég jobb oldalán Búza ült, kihúzva magát, és élvezte az irigy pillantásokat. Előző nap Barlang külön megdícsérte, amiért végig kitartóan harcolt, és a nagy népszerűségnek örvendő Karom is váltott vele pár dicsérő szót. Bors kissé undorodva nézett végig a társaságon, és már épp indult volna, hogy körül nézzen, amikor egy hang utána szólt.

-Körbe vezesselek. - Kérdezte Ezüst, aki látszólag unta a társaságot. Bors nem először látta a nőstényt, és meglepte, hogy hozzá szól, eddig mindig csak harcoltak egymással.

-Igen, köszi, az jó lenne. - Válaszolta Bors, mire a nőstény megindult az erdő felé. Bors követte Ezüstöt, aki élénken, és vidáman mesélt valamit. Borsot megdöbbentette, hogy a tegnapi harcról beszél. Ezt a témát a legtöbben kerülték az új egyesült falkában. Végül ő is bekapcsolódott a beszélgetésbe, és magát is meglepte, mennyire jól esett neki végre kibeszélnie magából a történteket.