Farkasok (3. rész)

14. Fejezet

Lakota/Luciána/Lakota/Cseppkő szemszöge. A fejezet végén lesz egy-egy szemszög Bogár és Tea szemszögéböl (Mancs és Csalán falkájábol)

  Az idő egyre romlott ahogy a tél közeledett, és már mindenki az első havazásra készülődött. Mégis, ami máskor örömmel töltötte el a falkát, különösen a fiatalakot most semmi boldogságot nem hozott Lakotának. A szürke nőstény a tábort kémlelte, nővéreit keresve, de a szavazás óta mintha elnyelte volna őket a föld. Ha Lakota észre is vette valamelyiküket szinte rögtön szem elől vesztette a két nőstényt, akik feltűnően kerülték. Viszont a jelenlegi forgolódásban aligha lett volna esélye megtalálni bármelyik testvérét, miután Búza épp kutató csapatokat küldött ki Karom utasítására Páfrány és Barlang után. Páfrány, a hím akit még Lakota fiatal harcosnak ismert meg, majd később egy erejét vesztette alphának tegnapelőtt tűnt el, és a legtöbben úgy vélték csatlakozott Tövisékhez, miután túlságosan megaláztatónak tartotta veszteségét. Barlang egy napra rá tűnt el, ugyanúgy szó nélkül és leginkább kölykei keresték, akik rövid időn belül anyjukat, aztán apjukat is elvesztették.

-Lakota, épp te kellenél még a járőrre! Menj ki Por, Gyík és Babérral kérlek.- szólt át Búza a téren, mire Lakota bólintott. Igazat megvallva nem kedvelte a legújabb betát, úgy gondolta hiányoznak azok a jellemek belőle amik például Tölgyet vagy Hegyet olyan jó betává tette. De meg se próbált Karommal beszélni, tartott attól, hogy Moha jelenléte nélkül a végén még dühében nekimegy az Alphájának, ki élve a dühöt amit azóta érzett, hogy kölykét veszélybe sodorta.

-Rendben,- biccentett Lakota végül Búzának majd oda sietett a már rá váró járőrre. Gyík szemei üvegesek voltak, és párja akármennyire próbálta feldobni nem sikerült, túlságosan megviselte apja elvesztése.

-Akkor mi merre menjünk? Már mindenfelé körbe néztek a többiek...- mondta Babér, de elhalkult amikor Gyík dühösen kapta oda a tekintetét.

-Úgy beszélsz mintha semmi esély se lenne, hogy még életben legyenek.- morogta a barna hímnek, aki összehúzott szemekkel vizslatta a nőstényt, majd tekintete találkozott Lúdéval, aki intett a farkával, hagyja.

-Megnézhetnénk a Barlangék volt területének széleit, ha jól tudom Tövisék arra vannak, és ott hátha szagot fogunk...- ajánlotta fel Por, de hangjábol érteni lehetett, ő is esélytelennek tartja, hogy megtalálnák a két volt alphát. Felfújva vékony szőrét, abban reménykedve, hogy valamennyire felmelegíti ezzel magát Lakota kiindult a csapat élén. Szó nélkül előre engedték, és a járőr nagy része csöndben is telt, mindenki a tájat figyelte, remélve, hogy valahol megpillantják az alphákat. Félúton viszont Babér megszólalt, az eget pásztázva amiből apró hópelyhek szálltak le, gyorsan elolvadva érkezéskor.

-Úgy látszik a tél elkezdődött.- jelentett ki, majd az orrára esett egy pehely, bevizezve barna szőrét miután elolvadt.

-Szerintem induljunk vissza, nem éri meg tovább keresni,- Lakota szavaira Gyík elkezdte a fejét rázni.

-Én vissza nem megyek, valahol erre kell lennie apának, tudom.- makacsolta meg magát, nem tudva, hogy mennyire is igaza van. Csak hogy egy napot késtek, és már akár mennyit kerestek is, nem tudták volna megmenteni Gyík apját.

  A nap magasan járt, és a hideg hó ellenére Hold érezte, hogy a napsugarak kissé felmelegítik elázott bundáját. Jólesően megrázta magát, és feltápászkodott a földről. Ahogy felállt hirtelen Vidrával találta magát szemben, amitől érezte, hogy melegség árad szét a testében, és az eddig jól eső napsugarak most kellemetlenül forrón perzselték testét. A hó lassan abbahagyta a szálingózást, és amilyen meleg volt, Hold épp oly hidegen nézett vissza párja nagy barna szemeibe.