𝗣𝗔𝗧𝗛𝗘𝗧𝗜𝗖

01

az első igaz barátom namjoon volt.
a találkozásunkor ketten voltunk egy szobába méghozzá a franciaágyon leborulva kissé ittas állapotban. sokat mesélt magáról, a szüleiről és az életéről. olyan más volt minden, azt hallgatni hogy valaki élete tökéletes (hiszen ez volt ő maga) rossz érzést keltett bennem, valami olyasmit ami miatt soha többé nem akartam vele találkozni. megkérdezte a nevem, hovatartozásom és az érdeklődési köreimet de sokáig csak hallgattam. nem tudtam mit mondani, nem tudtam mivel kezdeni.

ő várt, türelmes volt.

"megijesztett volna az a sokaság amit rád zúdítottam?"

megráztam a fejem és felültem. arcomat tenyerembe temettem és mély levegőt vettem.

"olyan egyedül voltál a sarokban én pedig csak társaságot akartam nyújtani. ne légy ilyen makacs."

"jeon jeunggok a nevem."

"apukád adta a nevedet?"

nem értettem a kérdést ezért úgy döntöttem megtöröm a csendet. elmondtam neki mindent nem érdekelve, hogy holnap megbánás érzete fogja nyomni a lelkem. apró részletek, önvalomról s minden utált vagy szeretet dologról az életemből. kitértem mindenre amiről érdeklődött, még az ingemet is fentebb tolta a tetkóim látványára az arcomon lévő sebhelyet pedig megsimította. összezavarodtam.

"lehetnénk barátok?"

azt hiszem így lettünk jóba. namjoon megadta a telefonszámát én pedig másnap este felhívtam s megköszöntem, hogy nem hagyott akkor egyedül és törődött velem. egyetlen dolgot kért cserébe; hogy maradjunk közeli kapcsolatban én pedig elfogadtam.
az állandó találkozások alatt amikre heti szinten került sor rákellett döbennem, hogy akkor azon a napon a sötét szobába mindketten hazudtunk mert féltünk, hogy a valóság elijesztené a másikat. nem volt tökéletes élete, utált mindent amiről dicsekedett de velem ellentétbe ő nem hitt el nekem semmit. azt sem, hogy a nők iránti vágyam sokkal nagyobb mint a pirozspogás szőkeség iránt.

soha többé nem akartam róla hallani.

______________
bocsánat a majd egy hónapos kihagyás miatt. megszabadulni a sulitól felemelőbb érzés mint gondoltam!:)