𝗣𝗔𝗧𝗛𝗘𝗧𝗜𝗖

02

igazán nehéz magamról és az érzéseimről írni mert sokkal könnyebb nem a valóságról beszámolni és attól tartok mindenkit elrendítene önvalóm. gyerekkoromba szerettem játszani és nagyokat aludni, mérnök akartam lenni és sokat álmodoztam a felnőtté válásomról és a sikereimről. minden este úgy számoltam be édesanyámnak mintha már elértem volna mindent. büszke volt én pedig motivált viszont ahogyan az évek teltek mindkettőnk érzése alább hagyott ezért féltem leginkább, az ingertől ami elmúlt.

"egy heteroszexuális férfi nem viszonoz egy vele azonos neművel csókot majd számol be úgy róla mint élete legjobb kalandjáról. el vagy tévedve jeongguk."

nem ezt a választ vártam volna namjoon részéről. azt akartam, hogy nyugtasson meg és hazudjon csak ne zavarjon ennyire össze. ujjaimat lassan vezettem arcomhoz majd temetkeztem abba s sóhajtottam halkan. oly nagy nyomást éreztem a mellkasomon, a szívem hevesen dobogot arcom pedig égett. rettenetes volt.

"tedd meg velem"

mégis miről beszél?

"csókolj meg"

mondta.

"hogy tehetnék ilyet? a barátom vagy"

namjoon arca rezéstelen volt.

"a barátod aki férfi. nem tudnék hozzád érni mert az öcsém vagy, a szeretetem feléd teljes de nem egész ahhoz hogy ezt komolyan gondoljam. légy őszinte velem jeongguk, mióta lettél ilyen szűzies?"

akkor ott csak arra tudtam gondolni, hogy a mondatom hibás volt. a legnagyobb probléma nem a nemi szereppel volt hanem a kapcsolattal. ha te közel álltál volna akkor hozzám vajon kitudtam volna apránként gombolni az inged és lentebb vezetni a kezem hogy hibátlan bőrödhöz tapadjon úgy mintha az éjszaka sose érne véget?