𝗣𝗔𝗧𝗛𝗘𝗧𝗜𝗖

10

jimin hiába utasította el az ajánlatomat én megmakacsolva magam de vele együtt keltem s mégha alvós ruhában is voltam de kocsiba ültettem és szépen elvittem munkahelyéig. kedves mosollyal és egy szájrapuszival köszönt el én pedig csak hazamentem hiszen szinte már a hét mindennapján a szőke otthonában voltam és szükségem volt néhány dologra.

szerencsére ma nem délután avagy estig kellett bent maradnia mint ahogyan a rendes munkaidő szólna szóval délben ismét a parkolóban ültem csak immár rendes ruhában hiszen úgy döntöttem kikapcsolódás gyanánt elhívom ebédelni. biztos voltam abban, hogy még nem tette meg szóval tökéletes közös időtöltésnek gondoltam.

valamiért melegséggel töltött el a tudat, hogy vártam és mégegy kisebb mosoly is helyett foglalt orcámon miközben ujjaimmal dobolva a kormányon leskelődtem viszont ez hamar megváltozott amikor mással együtt láttam távozni az épületből.

a messziség miatt nem tudtam kivenni mégis ki volt az illető még akkor sem amikor megálltak és beszélgettek de szörnyen ismerős volt. szemöldökömet ráncolva kaptam fel a telefonomat, hogy megcsörgessem jimint viszont ekkor egy kisebb ölelés után elválva kezdett el sétálni a jármű felé  s ekkor jött a felismerés.

yoongi nem tudta mégis ki az akiről én beszéltem és a szőke sem egy másik yoongi nevű ember miatt maradt egyik éjszaka viszont én nem gondoltam, hogy a barátom itt dolgozna és az előbb látottak semmi jót nem indítottak el bennem.

ismertem őt s tudtam, hogy jimin pontosan egy olyan naív ember akit ilyen apró cselekedettel képes az ember levenni a lábáról. vágyott a kedvességre az emberek figyelmére a barátom pedig nem volt hülye, amint rájön valami ilyesmire addig megy ameddig el nem éri a célját hiszen a tény egyértelmű volt ; jimin jól nézett ki.

nagyot sóhajtva döltem hátra és nyelvemmel a belső szájüregemet kezdtem el bökdösni de hamar megkellett változtatnom arckifejezésemet mivel jimin ekkor nyitotta az ajtót és be is pattant.

mosolyogva nézett rám és már hajolt is, hogy puszit adjon amit én viszonoztam de legszívesebben azonnal kérdőre vontam volna.

— ettél már? — kérdeztem ő pedig buksiját rázva felelt. — akkor meghívlak.

rettentő mérges voltam és a magamban számolás sem akart segíteni. nem volt jogom így érezni, voltaképpen semmi olyan nincs köztünk.

talán ez zavart a legjobban.

istenem mégis miről beszélek?