Még egy szerelmes sztori

16.

  A konyhába lefele menet szerettem volna megnézni az üzeneteimet, mire rá kellett jönnöm, hogy a telóm teljesen halott. Hogy a francba merült le a telefonom? És mikor? Úgy éreztem az éjszakáról nincs túl sok emlékem. De ahelyett, hogy ez aggasztott volna, inkább izgatottsággal töltött el. Életemben először van filmszakadásom a piától! Meg is ünnepeltem volna, ha nem érzem úgy magam, mint akinek feje tetejére állították a belső szerveit.

  Visszafordultam, és töltőre tettem a telefonom. Most amúgy is megvakulnék a fényétől, de megfogadtam, hogy amint kissé emberibben érzem magam, átnézem, hogy legalább valami ötletem legyen róla, hogy mit követtem el.

  A konyha kissé világosnak bizonyult. Mintha egy vámpír lennék, próbáltam elkerülni a konyhába beszűrődő késő délutáni napsugarakat.

  - Várjunk csak. Hány óra van?

  - Délután négy. - Szólalt meg a hátam mögül édesanyám. - Azt hittem az egész napot átalszod kedvesem. - Nevetett lágyan, ahogy elkezdett összeütni valami ételt.

  - Ó, anya, nem vagyok éhes... - Szólaltam meg halkan.

  - Tudom kedvesem, de hidd el, segíteni fog. És a mentatea is. Hidd el, édesanyád már csak tudja. Én is voltam fiatal! - Mondta, és rám kacsintott. - Ezt mos köteles vagy megenni. De utána nyugodtan visszamehetsz a szobádba kiheverni a macskajajt.

  - Pfú... - Mondtam, miközben azon gondolkodtam, mik is történetek az este. Ittunk, és ittunk, és táncoltunk... Aztán még többet táncoltunk. Hmm... Aztán beugrott egy srác arca. Vékony éles vonások, és ahogy együtt táncolunk. Várjunk csak. Csókolóztunk volna? Egyből kihúztam magam az asztalnál.

  - Mi van kicsim? Ennyire rosszul érzed magad? - Vetett rám pár aggodalmas pillantást édesanyám.

  - Jaaa, neem. Nem, tényleg csak... Néhány dologra nem emlékszem a legtisztábban. - Sütöttem le a fejem. Ez óriási. Hogy a fenébe közölhetném vele, hogy egy vadidegennel smároltam?

  - Nem aggódj. Megesik. Mindenesetre nagyon boldognak tűntél, amikor beestél az ajtón. Szóval... azt hiszem... Azt hiszem nekem sem kell mindent tudnom. - Mondta mosolyogva, de  a szeméből sütött a kíváncsiság. De ki van zárva, hogy megemlítsék neki bármi ilyen jellegűt. Főleg azután. hogy azt gondolja, hogy Dave-vel is kavartam. Enélkül is elég nehéz lehet az anyámnak lenni. Nagyot sóhajtottam.

  - Nem is emlékszem, hogy jöttem haza.

  - Valami srác kísért be. - Nagyot dobbant a szívem. Uram atyám. Valakit haza is hoztam? - A srác akivel mentetek. Kedvesnek tűnt. Biztosított róla, hogy semmi bajod nem esett, és hogy Lily-vel vigyáztak rád.

  - Áá, Zack. - Hatalmas könnyebbülésként ért a felismerés.

  - Bár elég nehéz volt rávenni téged, hogy átöltözz. - Ennek hallatára kissé elpirultam. Szerettem volna a hajam a szemembe seperni, de rájöttem, hogy egy merő káosz az egész.

  - Ah, le kéne tusolnom. - Mondtam, de nem éreztem úgy, hogy erőm lenne felállni.

  - Akkor siess. Meglátod, ha kész lesz ez a leves egy kettőre helyretesz. Na, hess-hess-hess. Siess, és el ne aludj a zuhany alatt! - Lassan feltápászkodtam, és felvonszoltam magam a fürdőbe. A tükörképemtől szinte megijedtem. A sminkem maradványai elkenődtek, a hajam akárcsak egy szénaboglya. Komótosan készültem el, mostam le a sminkem, fésültem ki a hajam, és a zuhany után már kevésbé éreztem magam egy járkáló élőhalottnak. Lefele menet beugrottam a telefonomért, ami már hajlandó volt megindulni. A konyhába érve megéreztem a zöldségleves illatát, és bár pár perce nem voltam éhes, most hullámokban tört rám az éhség. Míg belekezdtem a kiadós ebédembe, a telefonomra érkező üzeneteket figyeltem. Egy nem fogadott hívás anyától. Lily képeket küldött. Zack képeket küldött, aztán üzenetek Davetől... 4, 5, 6... Micsoda? Ő nem szokott ennyit írni... Megnyitottam őket.