Még egy szerelmes sztori

5.

  - Várj már! - Kiáltottam utána. Ő megállt. - Azt mondtad ismered Dave-et, nem? - Kérdeztem.

  - Igen. - Mormogta halkan.

  - Akkor meg minek akadtál ki! Állandóan ezt csinálja mióta én ismerem! - Horkantam fel. - Nem értem, hogy mered azt mondani, hogy ismered, utána meg egy ilyen miden napos eseménytől menekülni. Te hazudtál nekem! - Jelentettem ki, miközben keresztbe raktam a lábam, és hátradőltem.

  - Én kettesben szeretem volna lenni vele. Tudod, - Mondta gonoszsággal a hangjában - én így szoktam ismerkedni. De lesz elég időm rá, nem? - Kérdezte könnyeden, majd kisétált a szobából. 

Dave-re pillantottam. Ő aktív érdeklődéssel bámult a semmibe.

  - Föld hívja Dave-et, köztünk vagy? - Mondtam, miközben óvatosan felálltam. 

  - Igen. - Felelte egyszerűen, majd bámult rám. Túlságosan is. Én összehúztam a szemöldököm.

  - M-mi van már megint? - Kérdeztem, a hangomban bizonytalanság hallatszott.

  - Viola, nem lennél.. - itt megállt, majd bámult rám még egy kicsit. Én vártam hogy elmondja, a szívem egy pillanatra megállt. Nem pont most jutott eszébe, hogy felkérjen a barátnőjének, ugye? - ...a modellem?

  - Óóó... - Mondtam, megint ráncoltam a szemöldököm, és kissé csalódottságot éreztem, majd elöntött az öröm. A modellje. Ez is haladás, nem? - De. - Mondtam mosolyogva, és lehunytam a szemem. A következő pillanatban ismerős illatot éreztem, és Dave karját ahogy átfog, és erősen tart.

  - Néha, - mondta halkan - olyan sokat segít... - Szorított meg erősebben, de én megszólalni sem tudtam. Uramisten! Ki kell szabadulnom, mielőtt elolvadok a karjaiban! De nem tudtam mozdulni sehogy. Mind inkább húzni ezt a másodpercet, és lassítani mindent, a fél életemet adtam volna, ha egy pillanattal is meghosszabbíthattam volna, hogy érezzem az illatát, az erejét és melegségét. Jaj, már megint egy ilyen idióta szuper-klisés dolgokra gondolok! Ebben a pillanatban Dave eltolt magától. A hiánya olyan volt, mint zúgó harangok után a mély csönd. 

  - Én... - Kezdtem volna mentegetőzésbe, mire eszembe jutott, hogy végül is nem igazán én voltam a kezdeményező, és a fiú nem olvas a gondolataimban. De még pap sem, hogy gyónnom kellene neki. Azért elpirultam szégyenemben, úgyhogy a hajam az arcomba sepertem, hogy elrejtsem a bűnjeleket.

  - Biztos jól vagy? - Kérdezte lágyan. Bólintottam. Én már épp olvadásponton voltam, és egyszerre, talán a melegségtől, vagy a sok történéstől, elfogott az álmosság.

  - Kicsit álmos vagyok. - Mondtam, és nagy koncentráció kellet hozzá, hogy ne fektessem a fejem a mellkasára.

  - Haza szeretnél menni? - Kérdezte ugyanazon a mély nyugtató hangon. Ettől még inkább elnehezedtek a szempilláim.

  - Igen. - Feleltem.

  - Elmegyek átöltözni. - Mondta,és az emelet fele indult. Én komótosan visszahelyezkedtem a fotelbe, hogy megvárjam őt. Pihenek egy kicsit, ameddig visszajön.

  Egy félvilágos szobában ébredtem, száraz torokkal, és keserű ízzel a számban. Az ágy puha volt, a takaró meleg és nehéz. Eleinte jól esett pihenni, nem nyitni ki a szemeim. Az oldalamra fordultam. Az agyam lassan indult be, és idézte vissza a nap eseményeit. Nem aggódtam, Dave biztosan hazahozott, és az ágyamban fekszem. De akkor miért tűnik ilyen idegennek? Ismerős illat... Várjunk csak!

  A szemeim felpattantak, megszédültem, ahogy hirtelen felültem az ágyban. Kék falak? Oldalra kaptam a fejem. Dave az ágy mellett ült egy rajztömbbel, és engem figyelt.