Még egy szerelmes sztori

21.

- Bocsán... - Kezdtem volna bele a bocsánatkérésembe, de a lány gondolkodás nélkül megragadta a kabátom, és rám förmedt.

- Te! Te vagy az oka, hogy... - Kezdett bele, de félúton meggondolta magát. Élesen beszívta a levegőt. - Lefeküdtél vele, igaz? - A kijelentés sokkolt.

- Micsoda? - Kérdeztem vissza. Biztosan csak félrehallottam.

- Valld csak be. Lefeküdtetek, igaz? - Kérdezte, és már alig tudta visszatartani a könnyeit.

- N-nem? - Feleltem bizonytalanul.

- Ne hazudj! - Ordította az arcomba. - Láttam azokat a rajzokat.

- Rajzokat? - Mi a francról beszél ez a csaj? - Milyen rajzokat? - Mary elengedte a kabátom, kissé elfordul, és gyorsan megtörölte a szemeit.

- Mindegy. - Mondta, és undorral a szemében mért végig. - Tudhattam volna, hogy csak ezért kedvel annyira. De tudd meg, hogyha szabály szerint játszunk, én nyertem volna. - Mondta, és vállával erősen meglökött, ahogy elhaladt, mellettem.

- Szabályok szerint? - Motyogtam magam elé. Miért gondolja azt, hogy lefeküdtünk? - Hé! Várj már! - Ragadtam vállon.

- Hagyj! - Rázta le a kezem. Ahogy megfordult, láttam, hogy újfent könnyes a szeme.

- Sajnálom. - Mondtam. Mary most is erősnek mutatta magát, de én láttam, mennyire megtört. Nem szeretem volna, ha így megy el, még akkor se, ha egy kiállhatatlan, arrogáns nőszemély.

- Mégis mit? Hogy neked előbb sikerült a gatyájába férkőznöd mint én? - Rázta a fejét.

- Nos, nem. Mert ahogy már mondtam, még nem feküdtünk le. Még. - Hangsúlyoztam, hogy értse, nem akarom elrejteni a szándékom. - Inkább amiatt a csók miatt kérek elnézést. - Mondtam, és lehajtottam a fejem. - Nem volt szép tőlem, az se hogy utána ezzel ugrattalak.

- Nem tudom, mit higgyek. Nem bízom benned. Az együgyű külsőd mögött te és én nem is különbözünk annyira. És már ennek a gondolatát is gyűlölöm. Meg annak is, hogy együtt vagy vele. Hogy te és nem én. És ha így történt, hát legyen. - Közelebb lépett, és gyűlölettel teli szemeit rám emelte. - De ha meg mered bántani. Ha hazudsz, vagy ha megcsalod... - Az utolsó szavait a fogai között szűrte, - megkeserítem az életed. - Ezzel elfordult, és sietős léptekkel az utcára tért. Egy darabig bámultam, ahogy karcsú alakja egyre távolabb sodródik, majd benyitottam a házba.

  Az első dolog, amivel szembesülnöm kellett az Ronald, Dave apja volt. A tekintete megfejthetetlen, vonásai feszesek. Te jó ég! Vajon mennyit halott a beszélgetésből? Éreztem az arcomba tóduló vért. Ronald hüvelyk és mutató ujjéval masszírozta az orrnyergét. Kezében egy női kabát. Absztrakt mintázatából ítélve az épp előbb elviharzott Mary-é.

  - J-jó nap- - Köszöntem volna, de a férfi csak megköszörülte az torkát, majd pár megvető pillantás után elhaladt mellettem, egyenesen ki az ajtón. Kezdtem úgy érezni, hogy ma csak balszerencsém van. De elhatároztam, hogy ez nem fog megállítani abban, hogy megtudjam mi történik itt. A kabátom és sálam a fogasra dobtam. Eleinte bizonytalan lépésekkel haladtam a lépcső felé, de minden egyes lépéssel egy kicsit több bátorságot kaptam, és erősödött bennem a tudat, hogy most már amúgy is hülyeség lenne megfutamodni.

  A lépcsőn óvatosan haladtam felfelé, a ház különös csendbe burkolózott. A gondolataim megint ahhoz a délutánhoz tértek vissza, amikor ugyanígy a szobája felé haladtam. Lélekben már készítettem magam a jóképű meleg srácokra, akiket majd Dave alatt-mellett-felett találok majd. Amint a lépcső tetejére értem, észrevettem, hogy Dave szobájának ajtaja résnyire nyitva van. Nagy levegőt vettem, és elindultam az ajtó felé.