Még egy szerelmes sztori

19.

  Marha szerencsénk volt, hogy ilyen hamar jöttünk be, különben biztosan lekéstük az órákat. Miután kisírtam magam Dave vállán egyikünk se mondott semmit, de érezhetően jobb hangulat lengett körbe minket. Ez e beszélgetés már nagyon rég meg kellett volna történjen. És meg is történt volna, ha nem vagyok ilyen együgyű. De most már mindegy. Megbeszéltük, és nem haltam mégse meg. Ennek tudatában nyugodtabban sétáltam be az osztályterembe Dave-vel az oldalamon, mint a régi szép időkben. Nem számoltam, hogy akad itt még egy kis gond. 

  Gond alatt értem Mary-t, aki a helyemen ült, és mikor meglátta, hogy Dave-vel együtt lépünk a terembe, (vagy emiatt, vagy a péntek esti kis ügyünk miatt,) olyan gyilkos pillantásokat vetett rám, hogy szinte éreztem, ahogy átluggatja a bőröm vele. Én kérdőn Dave-re néztem, aki lazán vállat vont. Igen, határozottan visszatértünk a régi kerékvágásba, úgyhogy a nagy őszinteség és vallomások után ismét csak szívatásokra számíthatok. 

  - Szia. - Köszöntöttem a lányt az asztalomhoz érve. Utána meg csak bambán álltam, nem tudva mit kéne mondanom. 

  - Ühüm - bólogatott a fejével Mary, miközben gyilkos tekintetével továbbra is az agyamat próbálta szétloccsantani. (Vagy legalábbis ez volt a megérzésem.)

  - Öhm... Ez az én helyem. - Közöltem vele. Erre elfordította a fejét, és a kezével próbált elhessegetni. Dave közben már helyet foglalt, és érdeklődve követte az eseményeket. Mikor segítséget kérő pillantásokat vetettem rá, ő megvonta a vállát, és felhúzta a szemöldökét. Mintha csak azt mondta volna ' Na, ezzel most mit fogsz kezdeni?'. Nem voltam soha jó a konfrontálásban, de a buli óta kissé könnyebben megy minden. Gondoltam alkohol ide vagy oda, egy próbát megér az elijesztésére. A táskám lecsúsztattam a vállamról, a padra könyököltem, és a másik kezemmel megragadtam Mary állát, hogy magam felé fordíthassam.

  - Mi van, nem hallasz? Vagy netán nem volt elég a buliból, jöttél még egy csókért? - döntöttem meg enyhén a fejem, ahogy a tekintetem az ajkára siklott. Ő elrántotta a kezemet az arcától, és elpirult fejjel, idegesen azt kérdezte:

  - Te normális vagy? - én Dave-re pillantottam, aki láthatóan nagyon élvezte a helyzetet.

  - Nem. - Jelentettem ki, amint összefontam magam előtt a karom. - De te sem, hogy a péntek este után még ide mersz ülni. Most pedig menj el. Sajnálattal kell közölöm, hogy nem lettél a zsánerem. - Olyan áthatóan próbáltam nézni, ahogy csak tudok. Mary mérgesen Dave fele fordult, aki persze tette a süketet, mire a lány az asztalra csapva felállt, és pár lenéző pillantás után elviharzott, én pedig elfoglalhattam jól megérdemelt helyem. 

  - Wow, hát azért be kell vallani, tényleg jót tett neked az a kis kiruccanás. Ha ezt tudom, én itatlak le. - Élcelődött a fiú.

  - Annak talán kissé pikánsabb vége lett volna. - Fintorogtam, majd előkotorásztam a füzetem, mire végszóra belépett a tanár.

***

  - Őszintén? Nem tudom most hányadán állunk. - Mondtam a telefonba, az ágyamon elnyúlva.

  - Ezt nem hiszem el. Beszéltetek és most sem vagytok előbb? - Kérdezte morcosan Lily.

  - De. - Vágtam rá. - Határozottan előrébb vagyunk. Csak nem tudom, hogy akkor ezt hogy vegyem.

  - Ez annyira te vagy... - Sóhajtott fel, mire a háttérben meghallottam Zack hangját. - Figyu, most mennem kell. De nagyon örülök, hogy jobban vagy. Ha valami lesz még mindenképpen hívj.

  - Oké.

  - Szia! - Mondta, és letette mielőtt elköszönhettem volna. Úgy látszik megint kevésbé vagyok fontos. De alig vettem el a fülem mellől a telefont, a szerkezet újra hívást jelzett.