ERETNEK

6.Fejezet

Az árny a kávéja fölé kuporodva , égetőnek érezte a hátára szegeződő jeges tekintet. Olyan fajta tekintet volt ez amit egy boszorkány érezhetett csak , amikor egy árny szemet vet rá.

-Még mindig minket bámúl. -jegyezte meg bosszúsan inkább magának mint a vele szemben ülő viharsárkánynak. Aleks a kijelentésre még inkább összéb húzta szárnyait, mintha pusztán ettől eltűnnének. Nem tudta pontosan kire gondol barátja de létszólag senki sem foglalkozott velük.

-Nem aggódnék ezen, mikor beléptünk akkor még a levegő is megfagyott. -a vetrasi teájába kortyolt majd így folytatta-most pedig nézz körbe senkit sem érdeklünk. Itt vagyunk az istenek háta mögött kettővel egy rom kocsmában. Ha pedig bármi történne
megvédelek. - ersztett el egy halvány mosolyt bíztatásúl ami az árny szívét mindig megolvasztotta.

A hercegnek annyiból igaza volt, hogy pár csodálkozó tekintet végig mérte annak kiengedett hatalmas fekete hártyás szárnyait, végül pedig nyugtázva az estet tovább beszélgettek. Páran az egy fejjel alacsonyabb férfit is megnézték maguknak főleg vérfoltokkal tarkított öltözéke miatt.

Az emberek jelenleg is körülöttük beszélgettek tudomást sem véve róluk, viszont Cairan érezte azt az egy tekintetet ahogy a lapockái közé fúródva jeges acál ként éget.

-Najó elég volt! -pattant fel az Eretnek olyan lendülettel, hogy a körülöttük ülők hangosan hördűltek fel.

-Cai... ran-szólt utána Aleks de későn a férfi ugyanis egy alig 11 év körüli fiúnak szegezett tőrt a torkához. A fiú szemei elhomályosodtak majd sírni kezdett. Cai amint rájött mi is történt a tőrt eldobta majd egy sajnálomot elrebegve kiviharzott a fogadó elé. Még mindig érezte a rituálé utó hatásait, kezei remegtek.

A mágiája valahol mélyen szunnyadt és most, hogy nem érezte az ereiben lüktető varázst elveszett volt. Egyetlen biztos pontja és támasza pedig az ő Sashja aki sejtései sherint éppen most kér helyette bocsánatot.

-Sajnálom, a barátom nem rég tért vissza a háborúból és még vannak gondjai. -szabadkozott Aleksander  a fiúnak és a mögötte oltalmazóan megjelenő édesanyjának.

Távozás közben még a vetrasi felvette a tőrt majd oda kint barátja sziluetjét kereste a reggeli ködben. Azomban az árnynak hült helye sem volt. Pár lépést megtéve a tej fehér ködben a fogadó már nem is látszott. Csak az erdő maradt és a reggeli vakság.

Aleks igyekezett arra az érzésre hagyatkozni mint korábban, viszont most nem jött. Tett még pár óvatos lépést tekintete ide oda cikázott. Minden érzéke kiélesedett a hallása a látása a szaglása.

Illékonyan érezte barátja jellegzetes piskóta illatát. Az illat után indúlva az egyre erősödött. A ködben egy alacsony férfi alak tűnt fel amit egy jóval magasabb mamut fenyő méretű lény követett.

-Futás! Aleks! Fuss! -ordította az árny teli torokból. Mágia és erő híján a két férfinak a menekülés volt, az egyetlen opciója. A vihar sárkány a hegyi troll látványától való sokkból feleszmélve nagy nehezen mozgásra bírta lábait.

Mind a kettőjük teste még gyenge volt illetve Aleks nem szokott, hozzá, hogy futás közben a szárnyai hátra huzzák plusz súly ként. Ami azt illeti egyikük sem volt hozzá szokva a futáshoz, sosem kell menekülnöd ha te vagy a kontinens egyik leghatalmasabb lénye.

A sűrű ködben a két herceg úgy kerülgette a fákat mintha a hegyi troll amúgy sem tarolná le azokat. Cairan egyre szaporábban vette a levegőt érezte, hogy fárad. Szerencsére Aleksander előrébb járt mint ő hosszabb lábainak köszönhetően. Nála azomban fent állt a veszély, hogy elesik, ugyanis folyamatosan barátjára tekintgetett hátra.