ERETNEK

5.Fejezet

Aleksander eddig élete elmúlt legszörnyűbb óráin volt túl. Arra ébredni, hogy egy ötév körüli kislány bökdösi az orrát nem a legkelemesebb élmény volt. Amikor zöld szemeit kinyitotta a kislány bártortalanúl hátrált pár lépést.

-Helyedbe óvatosabban nyúlkálnék idegenek arcához. Még a végén valaki leharapja az ujjad. -morogta gyógyfüvektől kába hangján. Irina apró ujjaira meredt majd felnézve a már asztalon ülő Vetrasi hercegnek a szárnyait csodálta. Barna szemei csodálkozva kerekedtek el a kitárt fekete hártyás szárnyak láttán.

-Azta, hópihének is hasonló szárnyai vannak.

Aleks válaszúl felvonta a szemöldökét szárnyait pedig háta mögé vonta szorosan nehogy leverjen valamit. Izmai még elvoltak ernyedve a gyógyfüvektől. Szíve azonnal nyugalomra lelt amikor ismét érezte a sérült szárnyát.
-Hópihe egy sárkány? -tanakodott hangosan.

-Nem hópihe egy vándor nyúl. Csak hajlamos elszökni.
Oh ott szalad! -Aleks oda kapta a tekintetét amerre a kislány szaladt. Érezte, ahogy a mozdulattól hirtelen megszédül.
-Ez rosszabb mint a
másnaposság! -dörzsölte meg ornyergét.

Irina a nyúl után iramodott aki azonnal kicselezte a így viszont a Vetrasi hercege felé suhant  egyenesen. Aleks talpara ugrott és a nyúlat a lábainál fogva emelte a magasba. A nyúl apró denevér szerű szárnyaival csapkodva igyekezett szabadúlni de mindezt sikertelenül.

-Azt hiszem elkaptam.-a nyúl addig ficánkolt amíg sikeresen megszabadúlt az erős szorításból. A kisállatnak mázlija volt hiszen a herceg a gyors mozdulat következtében a padlón találta magát.

Irina hangosan sikított fel amikor Hópihe a mellkasának ugorva terítette a földre. A viharsárkány és az örgeasszony unokája egymással szemben ülve ült a földön köztük a fenevaddal. Hópihe egy édes gyökeret rágcsált, figyelmen kívül hagyva, hogy éppen ketten is igyekeznek elfogni.

A bejárati ajtó hangos nyikorgással csapódott ki. Hópihe a zajtól megrémülve rohant át a másik szobába. Aleks és Irina az Eretnek döbbent arcáról és a vajákos asszony mérges ráncairól ismét összenézett. Irina arca mosolyra húzodott végül Aleksanderrel hangos nevetésben törtek ki.

Cairna alig hitt a szemének. Aleksander élt és jól volt, sőt vidám volt ami megmelengette az árny szívét. A hangos nevetésnek a vajákos asszony még hangossabb ordítása vetett véget.
-Itt meg mifolyik?

Irina megszeppenve ült a földön és még Aleks is olyan benyomást keltett mint egy kisfiú akit most kaptak rajta.

-Hópihe... -kezdett bele a kislány.

Cairan teljesen lefagyva állt. Érezte ahogy minden izma megfeszül és ahogy a láz teljesen elönti a testét. Hófehér arcára mosolyt ült ki és az ájulás előtti utolsó pillanatban Aleks képe maradt meg szemei előtt.

-Cai... -Aleksander még időben kapta el barátját.

-Irina menj a szobádba, ha itt végeztem én is megyek. -jelentette ki az asszonyság a lány pedig szavai szerint cselekedett.- Te pedig fektesd az asztalra a párodat, még a végén elpatkol itt nekem!- zsörtölődött az asszonyság a gyógyfüves polcon kutakodva.

-Elpatokol? De hiszen ...-Aleks kezdett kétségbe esni az asszony szavaitól. Nem veszítheti el Cairant ,nem halhat meg szüksége volt rá. Szüksége volt a barátjára ebben pedig olyan biztos volt mint abban ,hogy bármit meg fog tenni érte.

-Attól ,hogy még egy isten fia eltud patkolni a párod gyermekem. Mégis mit hittél? Nesze ezzel kösd le!-dobott oda pár kötelet a sárkánynak aki értetlenül meredt az érdes anyagra. Cairan kezeit és lábait az asztalhoz kötötte szájába fadarabot helyeztek nehogy elharapja a nyelvét fájdalmában. Hiába volt ájúlt a mágia csomói még mindig kusza gubancot alkottak és az ennek kibogozásával járó fájdalom leírhatatlan.