Lituskát ezután soha többé nem láttam. Egész nap csendben voltam előtte, egy szót sem szóltam neki a sorsomról. Számára nem derült ki semmi és sikerült is azt a sétát a házuk előtt olyannak beállítani, hogy polgár vagyok, egy olyan ember, aki teljesen átlagos. Mert abban az időben nem mertem gyakran kilépni otthonról – megérkezett szeptember közepén a rendelet... Ki sem mertem mozdulni, csak magamba roskadva ültem. Leginkább nem is a romokban heverő életemért, vagy a magam huszonegy évéért aggódtam, hanem Lituskáért. Mit fog gondolni szegény, amikor én egyszer csak eltűnök? – bár én is féltem, hogy nem láthatom.
Amikor az esőben felvettem, akkor már egy hete megjött a rendelet. De próbáltam figyelmen kívül hagyni, ami egyet jelentett az öngyilkossággal, de amikor elkezdődtek a korlátozások és minden durvábbra fordult, nem maradhattam Németországban...
Összepakoltam a bőröndömet és beraktam az ágyam alá, arra az esetre, ha menni kellene. Aztán az én fülembe is eljutott a szomszédok sutyorgása; volt, akinek már megjött a behívója. És mindez egyidőben történt a az első szeretkezésünkkel. Másnap pedig én is megkaptam a magam behívóját. Napokig szenvedtem, mert nem akartam önző lenni, de végig az motoszkált a fejemben, hogy még egyszer szeretném látni és hozzáérni. Fájt a lelkem, amikor elmentem érte és elhoztam másodjára, azaz utoljára magamhoz, hogy magamnak még egyszer, utoljára örömet szerezzek.
Önző, mocskos és borzalmas ember vagyok; és ez csak most, amikor visszaérkeztem Berlinbe és elolvastam a következő jegyzeteit, akkor tudtam meg, hogy Lituska is és én is meg voltunk jelölve ugyanazzal a bizonyos sárga csillaggal...
VOCÊ ESTÁ LENDO
/A REGÉNYHŐS\ {novella}
Ficção Histórica- 1941 szeptember eleje, Berlin - "- Lituska szépsége a görög Aphroditéé, elméjében lapuló bölcsesség Pallasz Athénéjé, és szüzessége bája Artemiszé. Úgy hiszem, minden görög istennő fuldoklik az irigységben, hacsak ránéz. Talán ez volt az egyetlen...
