„Félek, mert lehetséges, hogy holnap már halott leszek. Mind halottak leszünk. Majdnem olyan reménytelenül szép és fájdalmas, mint mikor Georg lakására szaladtam. Zokogtam, alig láttam magam elé, de az ő gondolata miatt tartottam magam. És belépve az üres szobákba... egyszerre üvöltöttem, sírtam és nevettem.
Megbizonyosodtam valamiről: A szerelem lelkiismeretfurdalás. Próbál mind a két fél önzetlennek látszani, csak a telhetetlen másik félre gondolni és megfelelési kényszerükből végül utálat és gyűlölet lesz.
Nálam a szerelem mást jelentett – mert tényleg tetszett Georg teste és lelke, elfogadtam minden kis hibájával együtt. Viszonzásul pedig semmit sem kaptam. Georg, aki előttem örökre a férfi lesz, nem gondolt rám. Önző volt és könyörtelen; észre sem vette, hogy megölt.
Két éjszaka után eldobott.
Hiába is más ez a történet, mint a többi, hiába is ígértem, hogy nem lesz az én történetemben olyan regényhős, Georg örökre egy gyáva regényhős marad...
...akit még mindig szeretek"
Sírva fakadtam. Most festettem igazán ironikusan, kezemben a naplócskával, a rózsaszín kisszobában, de ennyire nem éreztem magamat még rosszul.
Megöltem Lituskát.
Őrjöngve kiabáltam, vetettem magamat a földre és zokogtam olyan hevesen, mint akit máglyán égetnek. Szégyen – eddig ez semmit sem jelentett számomra. Lituska már nem csak a szerelmet, a vágyat, a vonzódást jelképezte, hanem a szégyent. És az a Lituska, akinek reggel elmentem a sírjához úgy, hogy visszatartottam a könnyeim, az most tönkre tett és majdnem annyira tébolyba hajszolt mint Hermant.
Pedig én öltem meg.
KAMU SEDANG MEMBACA
/A REGÉNYHŐS\ {novella}
Fiksi Sejarah- 1941 szeptember eleje, Berlin - "- Lituska szépsége a görög Aphroditéé, elméjében lapuló bölcsesség Pallasz Athénéjé, és szüzessége bája Artemiszé. Úgy hiszem, minden görög istennő fuldoklik az irigységben, hacsak ránéz. Talán ez volt az egyetlen...
