Project C ✓

Tizenkettedik

Tobiah

Több hét elmúlt, mióta utoljára láttam Darciát. Már az utolsó találkozásunkkor is láttam rajta, hogy valami nagyon nem állt náluk a helyén. Megviselte a nyomozás, és, hogy a barátai is a Névtelen áldozatai lehetnek, ha nem védi meg őket.

El se tudtam mondani, mennyire aggódtam érte. Minden este kimentem a tóhoz, és ott időztem, vártam, de nyoma se volt. Sokáig rágodtam azon, hogy ennek a hirtelen eltűnésnek köze volt-e a csókhoz. Esztelenül mondogattam magamban, hogy hibává lett megtennem az első lépést. Nem lett volna szabad tudnia, hogy szerettem őt. Akkor már jobbnak láttam, hogy inkább elengedem őt. Persze bármennyire próbáltam, nem tudtam ezt elfogadni. Hanem ellenkezőleg: tettem ellene.

Mégsem mertem a városba menni, és utána nézelődni. Tudtam, hogy azzal még jobban felbolygatnám az amúgy is teljesen bonyolult és újabban túl összekuszált életét. Cserébe még Instagramon is megtaláltam és meggondolás nélkül ráírtam, de napokig látni se látta.

Több üzenetet hagytam neki.

tobiah_campbell_: Darcia, mi történt?

tobiah_campbell_: Légy szíves, írj vissza, mert kezded rám hozni a frászt

tobiah_campbell_: Kérlek

Majd rájöttem, hogy a Névtelen-ügyek eldurvulása és a Clary nevű lány eltűnése óta alig posztolt valamit. Megakadt a szemem egy közös képen a barátaival, tippem szerint az iskola sportcsarnoka mögött, a felújított udvar közepén: egy hosszú, göndör, csokoládébarna hajú lány tartotta a telefont. Biztosra vettem, hogy ő volt Clarity. Mellette egy vállig érő, szőkés-vöröses hajú barátnője, Molly, és az a furcsán magas srác, Seth, akikről még képen is látszott, hogy nagyon működött köztük a kémia. Középen Darcia mosolygott bele a kamerába. Hosszú, szőkésbarna haját szokásához híven kiengedte, pár kósza tincsét pedig belefújta a szél a hajába. Majd ahogyan lejjebb görgettem, megláttam a gimnázium előtti éveiből megmaradt egyetlen bejegyzését. A fotót egy esküvőn készítették. A kép szélén a régi legjobb barátnője egy fehér ruhában állt. Mögötte Yolanda Akutagawa, a lány, akit Darcy a Névtelen elől védett. A kép centerjében egy fiatalabb Darcia állt, sugárzó és kevésbé megviselt arccal, miközben átkarolta egy fiú, aki az ellenkező nemű kiköpött mása volt a fehér ruhás koszorúslánynak.

Ahogyan ezt a képet bámultam a szobám közepén ülve, láttam, hogy Darcia végre visszaírt.

darcyv_: Ne haragudj, de ez nem telefontéma, Tobiah.

tobiah_campbell_: Beszéljük meg!

darcyv_: Legyen. Negyed óra múlva odaérek.

tobiah_campbell_: Inkább gyere a nyaralómba. A nyolcadik utcában van, rögtön a sarkon.

darcyv_: Adj egy kis időt, és ott leszek.

A tornác lépcsőjén ülve vártam rá. Ez addig működött, amíg eszembe nem jutott, hogy Darcia pont így várta a halott barátját. Inkább az egyik oszlopnak dőltem. Jó ideig számoltam a perceket, majd megadtam magam, és csak szemeztem azzal a szerencsétlen naplementével, amiről azt hittem, hogy időtlen időkig eltart. Végül ebből a bámulásból kiszakított Darcy Hyundaija, és a hangos ajtótcsapódás puffanása a csendes utcában, ahogy a lány nagy hévvel kiszállt.

- Darcia! - léptem oda elé, hogy megöleljem, azonban üveges tekintete és szokatlanul megváltozott jelleme megszakította ezt.

- Ne, Tobiah! Ez nekem is nagyon nehéz...

- Miről van szó? - kérdeztem, de ő nem szólt semmit. Csak állt előttem, és úgy nézett a szemembe, mintha ott kereste volna a választ. - Darcia, mondj valamit!

- Én... Nem, nekem ez nem megy.

- Kérlek. Mondd el. Vagy inkább ehhez menjünk be - invitáltam be a múlt században ragadt nyaralóm egyik jobb bőrben lévő szobájába, ami épp az én kupis hálóm lett. Darcy hanyagul, tompa puffanással leült az ágy szélére, és a tenyereibe temette ideges arcát.

- Tobiah, én... - kereste a szavakat. - Én búcsúzni jöttem. Ez nehéz lesz, de...

- Elköltöztök? - kérdeztem, mit sem sejtve arról, hogy mit fog mondani.

- Bárcsak az! Nem. Ez annál sokkal bonyolultabb. Tobiah, én... - sóhajtott, majd felállt, velem szembe. - Én vagyok a Névtelen következő áldozata.