Project C ✓

Hatodik

Eléggé nagy sztereotípia, hogy a menő diákok mindig buliba járnak, és szeretik is azt. Rám csak az első fele igaz: nem élvezem annyira, de érzem, hogy kötelességem ott lennem. Épp ezért teljes szívemből ki nem állhatom ezeket a berögzült, tényből lett röhejeket.

Lehet, hogy vicces nézni, ahogy pár srác kotta részegen hülyeséget csinál, mint múltkor Seth-nél, amikor ruhástul dobták bele magukat a hátsó kert medencéjébe, és azt hitték pár úszógumira, hogy cápa, ezért hatalmasnagy, igen nőies sikoltozásba kezdtek. Viszont ez csak egy dolog.

Emlékszem a legelső igazi bulimra, amit még Tyler nyolcadikban tartott a nővérével, Jennyvel, az év vége alkalmából. Kisebbek voltunk, tudom, de akkor minden olyan más volt... Nélkülük még magam is üres vagyok, nemcsak a világ.

Majd ezután kezdtem el egyre jobban ki nem állni az ilyen alkalmakat, pontosan az olyan gyökerek miatt, mint Jay. Köztudott, hogy ő a legnagyobb tuskó a suliban, és ezt a matekszakköröstől a röpicsapaton át a pompomlányokig mindenki lássa. Én a helyében már rég olyan boldogan elástam volna magam, hogy a föld magjánál kössek ki. 

Amúgy is, jobban szerettem a nyugisabb estéket, mint amikor kimentem a tóhoz. Tobiah-val pedig kezdtünk egyre csak jóban lenni, és azon a héten nem volt olyan nap, hogy ne mentem volna ki hozzá.

Egy bordó, egyujjas pólóban és fekete farmerszoknyában egyensúlyoztam le a lépcsőről, tőlem már nem megszokott mennyiségű sminkkel, ami valamivel erősebb volt az átlagnál. Szerencsémre sikerült lebeszélnem anyával, hogy hadd menjek el én is, egy feltétellel. Mégpedig, hogy kocsival megyek, mert az biztonságosabb, és elméletileg elég nehéz lett volna a Névtelennek a közelünkbe jutni, mivel Molly egy sarokra lakik tőlünk, és simán átmentem hozzá, de gyakorlatilag már ennél jóval komplexebb volt a helyzet, amit inkább nem részleteznék, mert azokba a bizonyos infómorzsákba már jómagam is belefulladnék.

Felvettem a kopottfekete farmerdzsekimet, elköszöntem anyától és indultam is. Ahogyan kiértem az utcára, már-már futni kezdtem, hogy mihamarabb odaérjek a garázshoz. Igaza volt Seth-nek: a nyomozások miatt valahogyan paranoiás lettem, és kezdtem egyre jobban tartani a Névtelentől. Szörnyű előérzetek keringtek bennem, amiket jobbnak láttam, ha elfojtok magamban.

Bedobtam magam a Hyundaiba, majd két perc múlva végre odaértem. Már az utca sarkáról is lehetett hallani a dübörgő zenét és temérdeknyi kocsi állt a Raegen-család házának felhajtóján. Alig bírtam keresni magamnak olyan helyet, ahol nem jön belém valaki. 

Felléptem a tornácra, ahol már a buli házigazdája, Molly várt egy fekete, ujjatlan ruhában.

- Dary, rád vártam! - ölelt meg. - Jó, hogy jöttél! És jól nézel ki!

- Köszi! - A lány bevezényelt a tömegbe. Egy csomó ismerős arcot láttam: pár ember a röpicsapatomból a sokadalom közepén táncolt, Holly épp Jayt terelte el az ellenkező irányba, ahogy meglátott engem, Seth mégis eltűnt az éterben.

- A mi Winstonkánk hol van? - kérdeztem, valamivel túlkiabálva a zenét. A konyhába érve végre csendesebb légkör üdvözölt, körülbelül negyedannyi emberrel. Molly persze ahogy meghallotta a fiú nevét, az arca majdnem átvette a pólóm színét. Seth az ő évszázados kiszemeltje, ez pedig fordítva is igaz, és már az egész suli arra vár, mikor jönnek már össze.

- Ő? Nem tudom, az előbb még...

- Itt vagyok! - termett előttünk a srác enyhén spicces állapotban. - Lányok, valamit inni? Van sör, vodka, cider, tequila...

- Pruitt, én vagyok a házigazda - nevetett Molly.

- Akárki akármit mond, én asszem kiszolgálom magam - vettem el egy pohár bort, ami végül valahogy Mollyhoz került.

- Mol, táncolunk? - kérdezte Seth a lánytól, aki persze kertelés nélkül igent mondott. Pár másodperc múlva a páros eltűnt a sok ember között.

Hosszúnak tűnő perceket a konyhaszigeten ülve néztem ki a fejemből, mire valakit megláttam felém jönni, és az egyik folyosó felé vettem az irányt.

- Darcia! - Jay a vállamnál fogva magához rántott. Egyszerűen bűzlött az alkoholtól. Egy szúrós pillantást szegeztem felé. - Azt hittem, el se jössz, drága.

- Pont miattad nem is volt kedvem.

- Ne kéresd már magad! - A srác közelebb hajolt. Szinte éreztem magamon a leheletét. Próbáltam eltűnni előle, de nekidöntött a falnak. Arca pillanatok alatt olyan közel lett az enyémhez, hogy kivert a víz, majd megcsókolt. Az agyam jó ideig leblokkolt, majd legnagyobb erőmet bevetve ellöktem magamtól a srácot, és hezitálás nélkül erősen ágyékon rúgtam.

- Remélem, most már megtanulod, hogy le lehet szállni rólam! Ezt már rég meg kellett volna tennem - látszólag nyugodtan elsétáltam, visszafojtott könnyekkel, mire a szemem sarkából láttam, hogy feláll a földről, és heves léptekkel követni kezd. Kiugrottam a hátsó ajtón, és egy oszlop takarásából írtam Mollynak, hogy haza kell mennem. Egyszerűen féltem visszamenni. Tudtam, hogy Jay Powellsszel nem szabad újra szembenéznem, főleg, ha ittas állapotban van. Nem is akartam látni. Soha többet.

Habár hazafelé helyett csak az autómig mentem.

- Tobiah! Ugye itt vagy? - Már vagy tizedszerre jártam körbe a törzshelyemet, de a fiúnak semmi nyomát nem találtam. Furcsamód kezdtem ideges lenni miatta, mire valaki visszaszólt. Nem álltam rá készen, hogy megint valakit elveszítsek, pontosan úgy, mint Tylert.

- Darcia? - Ahogyan megláttam alakját a stégen állni, odasiettem hozzá, és meggondolás nélkül megöleltem. - Hé, ha így folytatod, mindjárt eldőlünk! - nevetett, majd mintha észbekapott volna, leállt. - Dary? Veled semmi sincs rendben.

Elengedtem, és szótlanul a palló szélére ültem.

- Mi történt veled? - kérdezte, tekintetét rám emelve.

- Semmi.

- Az nem lehet. Honnan jöttél?

- A legjobb barátnőm bulijából.

- Vagy úgy. És milyen érzés?

- Mégis mi?

- Menőnek lenni. Csak az iskolai hierarchia tetején állók járnak házibulikba.

- Őszintén? Szar. Az egész suli rajtam csámcsog, ha jót, ha rosszat csinálok, a társaim felének a szemében a legnagyobb ribanc vagyok abból, akiket eddig ismertek, holott semmi kedvem úgy viselkedni. Sőt, a társaságom egyik tagja, Jay a legnagyobb hímkurva a környéken, és egyszerűen nem hajlandó elfogadni, hogy én... Most is azért jöttem el, mert az a rohadék... Csatak részeg volt, ha nem lett volna lélekjelenlétem, rosszabb is lehetett volna egy csóknál. Kezdem azt érezni, hogy egy normális srác nincs itt a környéken.

- Ez sértő volt! - szólt, persze magára célozva, mire akaratlanul is nevettem. - Jó, leállok. Akkor ezért jöttél így ide?

- Igen.

- Darcia, most legyél erős. Ez az utolsó hónapod itt, ne hagyd, hogy ez a szemét elrontsa. A lelkedre pedig ne vedd ezt, tudod, milyenek ezek a srácok. Habár nincs is...

- Tudom, persze. Csak ez... Ez olyan undorító. Csak fetrengett volna tovább a földön...

- Elverted?

- Hát, olyasmi.

- Ez egy jó pont. Már csak az egész iskola előtt le kellene járatnotok, és a méltósága exponenciálisan csökkenni fog.

- Mint azokban a siralmas matekpéldákban, mi?

- Jobban.

- Éljen az érettségi!

És ahogy ott ültünk, a Warttoni-tónál, a csillagok alatt, azt kívántam, bár örökre maradhatunk volna ott, a stégen, távol Jaytől, a Névtelentől és minden rossz emléktől.