Project C ✓

Ötödik

- Valerie McCloud meghalt - jelentette ki Seth, ahogy az iskolából hazafelé menet hirtelen behajtott egy elhagyatott parkolóba. Hangos dudaszó jött mögülünk, és az öreg autó hátsó kereke kipörgött.

Én és Molly értetlenül néztünk rá Seth-re.

- Hogy mi van? - szólaltunk meg mindketten, hunyorogva figyelve a vezetőülésen ülő srácot.

- Nem egyértelmű? Eldobta a kanalat. Alulról szagolja az ibolyát. Feldobta a papucsot. Alá... 

- Ezt még honnan tudod?

- Hát nem halljátok? - A fiú felhangosíotta a rádiót.

- A helyi rendőrfőkapitány, Walter Stanley nyilatkozott a médiának az újabb Névtelen-gyilkosságról - szólt a bemondó, majd apa hangját hallottuk. - Miss McCloudot a McCloud családi villa egyik szobájában találta meg az alkalmazottuk takarítás közben a délelőtti órákban. A hölgyet az éjjel folyamán huszonöt késszúrással ölték meg. A holtteste mellett egy szokásos levél hevert: Apám vagyonát akartam, vagy a szabadságomat? - Apa szavait az esetről leváltotta a rádiós. - Valerie McCloud ügyét párhuzamba vonják az egy hete megölt David Morgan ügyével, aki Valerie barátja volt. A McCloud házaspár kétmillió dolláros nyomravezetői díjat tűzött ki annak reményében, hogy megtalálják egyetlen lányuk gyilkosát. A Névtelent a hatóságok azóta is nagy erőkkel körözik, ugyanakkor fokozott óvatosságra intenek minden warttoni és környékbeli lakost. Ha bármi furcsát észlelnek, azonnal hívják a 911-et, vagy kérjenek segítséget.

- Akkor? Most mitévőek legyünk? - kérdeztem teljességgel meglepetten. Köztudott, hogy mostanra csak köszönőviszonyban voltunk Valerie-vel, de ő volt Jessica legjobb barátnője, akivel viszont jó barátságot ápoltunk az esetig.

- Ezt hogy érted?

- Ő volt az egyik feltételezett gyanúsítottunk, nem? De most, hogy már rá is lecsapott a Névtelen, újra bukó az egész C-Projekt. Hiszen egy halott nem ölheti meg önmagát úgy, hogy egy gyilkosságnak legyen beállítva, nem igaz?

- Ne add fel, Darcia! És mi van, ha elmegyünk megnézni a...

- Nem, Seth, ez teljesen hülyeség. Most a villába nem mehetünk. Lehet, hogy múltkor Davidnél sikerült megnézni a tetthelyet, de most nem fog. A hely túl védett ahhoz, hogy olyan könnyen bejussunk.

- Hanem?

- Jobb, ha várunk. Lehet, hogy ezután lecseng az ügy.

- De ezt honnan tudnánk?

- Srácok, inkább abból kellene gazdálkodnunk, amink van - jelentette ki Molly. - Vagy Dary, valamikor bemehetnél a szüleidhez, nem?

- Igaz. Úgyis szoktak mesélni. Vagy várjatok, akár most is mehetnék. Kiraktok légyszi a főtérnél? Vagy nem is, a nagyparknál.

A srácok pár perc múlva a megígértek szerint kidobtak a nagypark előtt. Szinte semmibe nem tartott, hogy onnan sétáljak át a bázisra. Amióta a Névtelen közöttünk járkált, mindennél jobban utáltam egyedül sétálgatni, ezért inkább futva tettem meg azt a párszáz métert.

Az évek alatt mit sem változott, óriási, tengerészkék ajtó előtt állva olyan érzésem támadt, mintha egy időgépnek hála újra a múltba csöppentem volna, mielőtt minden szörnyűség elkezdődött volna. Eljátszottam a gondolattal, hogy minden rendben van. Szinte láttam magam mellett Jennyt és Tylert, ahogy együtt látogatjuk meg az őrsön dolgozó szüleinket. Jobbomon a kócos fiú épp beletúrt mélybarna hajába, mire Jenny azzal cukkolta öccsét, hogy ne bájgúnároskodjon. Ehelyett jobbnak láttam, hogy a valóságba intsem magam. 

Többször vissza akartam fordulni és hazamenni, végül a kíváncsiságom döntött.

Hevesen beléptem az épületbe, aminek elejében egy asztalnál Nancy, anyuék kollégája ült, aki ügyelt arra, hogy kit engednek be, és kit nem, és ha kellett, eligazított mindenkit, miközben a szívem már-már a torkomban dobogott. Tudtam, hogy az évek alatt már megszokott voltam ott, mégis furcsa érzések vettek engem körül.

- Szia, Darcia! - mosolygott, ahogy meglátott engem. - Mi járatban?

- Szia! Jöttem hazafelé a suliból, és gondoltam, beugrok. Anya és apa itt vannak?

- Az apukád nem hiszem, hogy most tudna fogadni, de az anyukád bent van, papírmunkázik - nyitotta ki az ajtót. - Tudod az utad.

- Köszi!

Kisvártatva az anyukám irodájához értem, aki az őrs fotósként az egyetlen megmaradt női rendőr volt Warttonban. Kopogtam, majd vártam a választ.

- Szabad! - jött a válasz a túloldalról, mire belibbentem a kisebb helyiségbe. - Darcia! Már vége is a sulinak?

- Helló, anyu! Képzeld, szerencsére elmaradt az utolsó óra. Gondoltam, akkor már bejövök.

- És milyen volt a nap? Iskola?

- Különösebben semmi. Ja, én írtam a legjobb dogát töriből.

- Na, ügyes vagy! Tudtam én, hogy menni fog.

- Köszi! És, nálatok mi újság? Hallottam, újabb gyilkosság történt.

- Igen. Valerie McCloud, húsz éves. - tette félre a papírokat, majd előhúzta a kinyomtatott fotókat. - Ezt neked annyira nem szabadna látnod, de ha nem árulsz el minket...

- Én? Sosem! Hát ismersz!

- Persze, hogy ismerlek. - Anya szétterítette a fényképeket az asztalon. - Az egyik takarítónő talált rá munka közben. A vallomása szerint akárhányszor szólt Valerie-nek az ajtó túloldalról, nem válaszolt, ezért inkább bement. És meglátta ezt - mutatott rá a tetthelyet ábrázoló, nem túl gusztusos képre. A holttest az ágy előtt feküdt, a makulátlan, fehér szoba közepén, lábai az ajtó felé, mellette a cetlivel, alatta pedig hatalmas, vörös vértócsa. - A halottkém szerint olyan éjfél körül halhatott meg. Először fejbeverték valami tompa tárggyal, majd huszonöt szúrással végeztek vele. Elvérzett.

- A mai napig nem értem, hogyan lehet valakinek lelkükete ehhez - néztem bambán a képekre, lassan feldolgozva az információkat. - Na meg gusztusa.

- Én se tudom, lányom, de ez a valaki okos egy ember lehet, hogy szinte semmilyen nyomot nem hagy, és így meglóg előlünk.

És előlünk is - gondoltam, igyekezve nem kimondani hangosan a gondolataimat. - Ha így folytatjuk, minden egyes eddigi nyom kicsúszik a kezünkből, és nekünk teljesen befellegzett.

Egy óra eltelt, amikor elköszöntem anyától. Ahogy az utcán lépkedtem, beléptem a hármunk Messenger-csoportjába, és hívást indítottam. Nem kellett sok, hogy mindketten csatlakozzanak.

- Sziasztok! - köszöntem. - Molly, Seth, volna egy kis megbeszélnivalónk.

- Mégpedig?

- Voltam az őrsön.

- Tudjuk. És?

- Azért hívtalak titeket, hogy ezt inkább jobb lenne valamikor szóban megbeszélni. Mondjuk holnap reggel, suliba menet.

- Nekem teljesen jó. Seth?

- Ő, nekem is? De Darcia, komolyan ezért hívtál?

- Igen. Miért, nem érsz rá?

- Szerintem randira készül - sütötte el Molly ugyanazt a poént, mint amit Seth múltkor a gyárnál nekem.

- Mindegy is! Ha megbocsátanátok, én léptem, tanulnom kell. Császtok!

- Seth Winston Pruitt és a tanulás? Ez vicces - nevettem, ahogy a fiú kilépett. - Molly, én inkább nem zavarlak, megyek én is. Úgyis hazafelé megyek.

- Jól van. Pedig nem zavartál. Jó utat hazafelé! - Azzal bontotta a vonalat.

Én pedig csak azon voltam, hogy mihamarabb és Névtelen-mentesen hazaérjek, a biztonságos házunkba.