Project C ✓

Első

  - Pontosan egy éve szedi áldozatait a helyiek között csak Névtelenként emlegetett sorozatgyilkos, akinek nevéhez már nyolc haláleset, és valószínűleg a helyi végzős középiskolás lány, Clara Young és húga, Everleigh Young eltűnése is köthető. A napokban pedig újabb holttestet találtak Wartton régi bútorgyárában. Az áldozat ezúttal David Morgan, aki a telephely biztonsági őreként dolgozott. A Névtelen a férfi teste mellett újra egy levelet hagyott, melyben...

Mindenki hallott már a Névtelenről. Az ő története az Államokban teljesen elterjedt, ha nem az egész világon. A hozzá kapcsolódó halálesetek nem holmi kis rémtörténetek, amikkel a gyerekeket ijesztgetik, annak reményében, hogy megjavulnak. 

Nem. A Névtelen nagyon is valós. Nem tudtuk, ki ő, de a leghátborzongaróbb tény, hogy évekig járkált közöttünk, élte az ő maga életét és még csak észre sem vettük, hogy valami nem stimmelt vele. Bárki az áldozata lehetett, bármikor, még a legvétlenebb pillanatban is.

2021. április huszadikán jelentették be az első Névtelen-gyilkosságot. Halottan találták a Wartton High egyik álompárját, Kendrick Forbest és Jessica Dee Markey-t a lány házában, csak egy hónappal az érettségi előtt. Közvetlenül ismertem őket. Nemcsak én, mindenki, de nekem már-már a barátaim voltak. Mindenesetre egy klikkbe tartoztunk, a népszerű diákok közé. Egyszerűen megrázó érzés volt. Főleg, hogy a gyilkos mindkettejük holttestjén egy egymondatos levelet hagyott, névtelenül - innen ered az illető ragadványneve is. 

Már ekkor kételyben voltak a helyi rendőrök. Én már csak tudom, hiszen a helyszínelő szüleimnek majdnem az összes beszélgetésük erről a bizonyos Névtelenről szólt.

Az ügy lecsengőbe tartott, mire újabb embert találtak holtan. Majd még egyet. És még egyet. Az összes többi gyilkosság mindig akkor történt, amikor senki sem számított rá, fél év múlva pedig egyre gyakoribbak lettek. Az egész város rettegésben élt: tudtuk, hogy a Névtelen bárkit elkaphat és akárkivel végezhet, legyen a ma született kisbabától kezdve a város legidősebb lakosáig.

Én és a barátaim először csak ódzkodtunk az ügytől. Szerettük volna elkerülni az egészet, visszakapni a régi és biztonságos életünket a Névtelen nélkül, mégis szinte tehetetlenek voltunk. Ez egészen addig működött, amíg nem találtuk magunkat a Névtelen-gyilkosságok közepén, megfogyatkozva. Amióta fél éve Clarity, a társaságom negyedik tagja eltűnt, Molly, Seth és én vakon nyomozni kezdtünk a Névtelen után, sutba dobva minden mást. Habár egyre több nyom vezetett az idegen ki-és hollétére, ő mindig előttünk járt, mintha tudott volna arról, hogy mennyire beleástuk magunkat az ügyébe, és nyomtalanul eltűnt. 

Egyszerűen annyira szerettem ezt a társaságomat, hogy szó szerint tiltakoztam, és minden erőmet bevetve tettem az ellen, hogy ez a kör is tragikusan végződjön. A mi nyomozásunk lett a C-Projekt. A feladatunk volt, hogy ennek a jelképes kirakósjátéknak minden egyes darabkáját a helyére rakjunk.

Tiszta, őszi késő este volt, amikor határozottan beszálltam a kocsiba, elhajtottam a ház elől és eldöntöttem, hogy amíg a Warttoni-tónál vagyok, nem gondolok a C-Projektre. A nap már rég lement, helyette a Hold és a csillagok maradtak. Ahogy a tó partján leállítottam a kocsit, és a víz felé sétáltam, a közeledő felszínen tükröződött az éjszaka, az erdő, a csillagok, a kocsim teteje. Mindennél jobban imádtam ezt a helyet. Az elhagyatottságát, és hogy csakcsak és kizárólag én lehetek itt, magamban. Mindig ide jártam, ha gondolkodnom kellett, ha csak egy kicsit el akartam tűnni a világ elől, vagy ha el szerettem volna fordulni egy röpke órára a problémáimtól. Pontosan úgy, mint ekkor.