Bízz bennem! /Alice In Borderland/

3.♦️

Éreztem ahogy a vérem végig folyt a lábamon. Nem húztam tovább az időt, ideje távozni. Megszakítva a meghittnek nem annyira mondható szemkontaktust, egy pillantást még kaptak a többiek is. Együtt csináltuk ezt a feladatot, és annyit se mondok hogy köszönöm. Hiszen nélkülük már meghaltam volna. Ez a tudat kikészít.
Elindultam kifelé, az épületből vér nyomokat hátra hagyva. Próbáltam nem terhelni a lábam, ami annyira nem jött össze.

Az egyik kis elhagyatott gyógyszertárba tartottam, ott biztosan el tudom látni a hibás lábam. Szerencsére a közelben volt egy, de már kezdtem szédülni, gondolom a sok adrenalin alább hagyott és a vér veszteség is közre játszott.
A földre ültem ahol ki nyujthattam a lábam. A fertőtlenítőt, kötszereket, és fájdalom csillapítókat már oda készítettem magam mellé. Próbáltam egyenletesen venni a levegőt, hogy el ne ájuljak.
Éppen csak hozzá értem a késhez de a fájdalom belém hasított ismét.
-Jólvan nyugi... Menni fog... - nyugtatta saját magam két mély levegő között. Remegő kézzel rá markoltam újra a késre, össze szorítottam a fogamat... De nem megy. Egyszerűen nem bírom megtenni. Hátra döntöttem a fejem a falnak. Kell egy kis szünet.

-Segíthetek? - hallottam meg egyszer csak egy halk női hangot. Az a lány és a fiú volt akikkel játszodtam. Hunyorogva néztem fel rájuk.
-Hogy találtatok meg? - kérdeztem, egyre közelgő alakjukat nézve.
-Nos ez a legközelebbi hely, ahol vannak olyan cuccok amivel el tudod látni a sebed. - kezdte a fiú. Ez logikus volt mondjuk.
-El kell látni. - mondta a a lány - Az én nevem Usagi. Ő pedig Arisu. - intett fejével a fiú felé - Téged hogy hívnak? - kérdezte miközben egy kötszerrel elkezdte körbe tekerni a combom, a kés felett. Most tényleg társalgással szeretné elterelni a figyelmem? - Ez lehet kicsit fájni fog. - hirtelen meghúzta hogy elszorítsa a vérzést. Igyekeztem nem mondani semmi csúnyát neki.

-Izanami- elhaló hangom nehezen hagyta el a számát, hátra vetett fejjel és ökölbe szorított kézzel vártam a legrosszabbat - Húzd már ki! - mondtam morogva miközben már csillagokat láttam. Arisu lefogta a ki nyújtott lábam a bokámnál és a térdemnél, ezzel is próbálva megakadályozni hogy mozogjak.
-Jólvan, háromra kihúzom. - Fürkészte az arcomat, én csak egy apró bólintással adtam a tudtára hogy csinálja. Rá markolt a késre és számolni kezdett.
-1...2...- a hármat már nem mondta ki, hanem egy biztos mozdulattal ki húzta a kést. Megrántottam volna a lábam de Arisu egész testével nehezedett rá. Felkiáltottam a hirtelen fájdalomtól.

-Jolvan, kint van most már. - sietve szét hasította a nadrágomat azon a részen hogy hozzá férjen a sebhez, és elkezdte jó vastagon leönteni fertőtlenítővel. Engem már le vert a víz és egyre jobban forgott velem a világ. Szorosan körbe tekerte a sebet, majd éreztem ahogy megszűnik a nyomás.
-Kész van! - ez volt az új kedvenc mondatom.
-Tessék, ezt vedd be! - nyitott felém Arisu a fájdalom csillapítót és egy kulacsba vizet. Nem kellett kétszer kérni.

Most már viszont tényleg itt az ideje, hogy meg köszönjem.
-Nem tudom miért segítettetek, de köszönöm szépen! - mondtam egy halvány mosoly kíséretében.
-Ugyan! Ha te nem adod a tudtunkra melyik ajtót keressük akkor már egy ház romjai alatt feküdnénk. - mondta kedvesen Usagi. Meg lepődtem azon hogy ennyire segítő készek. De jó érzés volt a segítségük.

Ez után még sokat beszélgettünk. El mondták ők hogy jutottak idáig, a barátok elvesztését, a nekik tett ígéreteket, miért is küzdenek tovább. Borzalmakom mentek keresztül.
De... amikor rám került a sor hallgattam. Mit kéne mondanom nekik? Én is számoljak be? Gyilkosnak fognak gondolni.

-Nem akarok róla beszélni. Sajnálom. - bíztam benne hogy megértik és nem fogják erőltetni a témát. Szerencsére nem kérdezősködtek tovább.
El kezdtek mesélni a Partról. Először azt hittem megbolondultak és csak valami álmot kergetnek, de ahogy egyre tovább meséltek kezdtem be látni hogy igazuk lehet. A Parton válaszokat kaphatunk. Talán ott vannak akik ezt tették a világunkkal.

-Már van is egy tervünk. Esetleg lenne kedved velünk tartani?- kérdezte meg Arisu. Az arcomat nézték válaszra várva. A lábam miatt egyedül nem fogom sokra vinni. Nagyon szarul jött most ez a kis,, baleset". Nincs veszteni valóm de mégis tartok néhány dologtól.... De legyen hát...
-Nem tudom sikerülhet-e, de egy próbát megér.
Az arcukon apró mosoly jelent meg. Én igyekeztem minden létező érzelmet kiölni magamból már most velük kapcsolatban. Csak a túlélés miatt tartok velük. Semmi többről nincs szó.

Arisu ismertette velem is a tervük minden részét. Láttak néhány játékos csuklóján valami karkötő szerűséget, és ezek a játékosok mindig egyszerre érkeztek állítsuk szerint. Holnap keresünk egy játék teret, megbújva pedig ezeket a játékosokat fogjuk figyelni, majd követni őket. Ha minden igaz, akkor ők majd el vezetnek minket ahhoz a bizonyos Parthoz.

♥️♣️♠️♦️♥️♣️♠️♦️♥️♣️♠️♦️♥️♣️

Meg is hoztam a következő részt, remélem tetszett!
Ha igen, kérlek egy csillaggal jelezd nekem! ⭐
Legyen gyönyörű napotok! ❤️