12.♠️ /18+/

688 41 16
                                    


Chishiya megfogta a kezemet és elkezdett húzni lefelé a lépcsőn. Elsiettünk a folyosón, senkivel sem találkoztunk menet közben, olyan nagyon késő sem volt, gondolom a többség épp a medence körül bulizott még.
Az én szobám felé vette az irányt, gondolom azért mert az közelebb van.
A szobámba belépve sötétség fogadott, csak az ablakon keresztül beszűrődő fény világította meg a falakat. Hallottam ahogy mögöttem bezáródik az ajtó, majd az egyre közeledő léptek zavarták meg a csendet. Meleg kezek érintése zökkentett ki, amik lecsúsztatták vállaimról a fehér anyagot. A pulcsi landolt a széken, a hátamon pedig Chishiya testének melegét éreztem meg.

Félre seperte hajamat, és ajkával végig csókolta vállam vonalát. Karjait hasamnál szorosan összekulcsolta, szorosan simultam a mellkasához. Apró harapásokra lettem figyelmes, válaszul apró mozdulatokkal a csípőmet kezdtem mozgatni, minek hatására hirtelen megfordított.
Arcának vonalait tökéletesen láttam, mély barna szemei a sötétben feketének tűntek és fogságban tartották a tekintetem. Pólója alá csúsztattam a kezem, tenyerem rá simítottam a hasára, ajkaimmal pedig csókot kezdeményeztem, amit azonnal viszonzott is. Ujjaim végig simították oldalát, de a hülye póló nagyon zavart mostmár, ezért egy gyors mozdulattal leszedtem róla, csókunkat csak addig szakítottam meg ameddig áthúztam a fején az anyagot, de a pulcsival ellentétben ez már a földön landolt.
Mingyárt más volt, ahogy a bőrünk egymásnak simult tetőtől talpig végig járt a melegség.

Ujjait végig vezette a hátamon, és egy könnyű mozdulattal megszabadított a bikinifelsőmtől. Ugyan így tettünk minden ruhadarabbal, szépen lassanként mindegyik a földön végezte, miközben teljesen elmerültünk egymás csókjaiban.
Hátrafelé kezdett tolni egészen az ágyig, óvatosan döntött le Ő pedig felettem helyezkedett el. Elkezte beborítani csókjaival a nyakamat és haladt lefelé, ajkával finoman ért hozzá a bőrömhöz, majd a mellémnél időzött el néhány percet. Erősen haraptam a számat, nehogy kiszökjön egy kis hang.
-Nehogy most akard vissza fogni magad! - Szólalt meg Chishiya hirtelen.
-Mi lesz ha valaki meghall minket? - hirtelen nem tudtam mi mást mondjak. Persze a leghülyébb indok jutott az eszembe, nyilvánvaló, hogy a hangosan dübörgő zene mellett csak akkor hallana meg bárki, ha az ajtóra tapasztaná a fülét.

A kintről bejövő fény megvilágította az arcát, amin mosolyt fedeztem fel.
-Ugyan mi lenne? Ne zavartasd magad ez miatt, inkább élvezd! - szóra nyitottam a szám, de még mielőtt válaszolhattam volna, Chishiya lenyúlt egyik kezével a lábam közé, és ujjaival kezdett kényeztetni.
A zavaró gondolat, hogy az ajtó nincs kulcsra zárva, és bárki bejöhet, még ha csak véletlenül is valami részeg csávó aki azt se tudja merre van arccal előre. De ez hamar elillant a gondolataim közül. Először csak kívülről simogatott, de annyira szerettem volna már belülről is érezni.
Arcát közelebb húztam magamhoz és követelőző csókokat kértem tőle, miközben mozgatni kezdtem a csípőm többet követelve. Bele nyögött a csókba, de az ujjai helyett mást éreztem még a lábam között. Férfiassága neki feszült legérzékenyebb pontomnak, testével pedig rám nehezedett, egyik kezével a fejem mellett támaszkodott, másikkal bedig egyik mellemet kényzetette miközben lent a csípőjét mozgatva dörzsölte hozzám erekcióját.
Le nyúltam kettőnk között és farkát megfogva hegyét a bejáratomhoz illesztettem.

-Nahát milyen türelmetlen valaki...-mondta ajkaim közé lehelve, és lassan belém csúsztatta teljes hosszát. Egy nagyobb nyögés hagyta el a számat, a hátam ívbe feszült a csodálatos érzéstől. Lassan el kezdte mozgatni a csípőjét, de az óvatos tempót hamar felváltta a gyors szenvedéllyel teli szex.
A testünk tökéletesen illett egymáshoz, és minden egyes lökéssel hangosabb voltam, egyre közelebb jutottam a gyönyörhöz. Már majdnem sikerült is amikor hirtelen kihúzta belőlem és felegyenesedett, testének hiányát azonnal megéreztem minden értelemben.

-Fordulj meg! - utasított én pedig természetesen azonnal engedelmeskedtem is. Háttal neki térdeltem, majd előre hajoltam és az alkaromon megtámaszkodtam. Kezeivel határozottan megragadta a csípőmet és egy nagy lökéssel újra kitöltött, ebben a pózban viszont még mélyebbre ért. Erős lökésekkel folytatta, miközben a csípőmet határozottan fogta, és a fenekemet markolat. Kéjjel teli nyögések és sóhajok hagyták el a számát.
-Ha így folytatod... nem bírom sokáig!- kezével megragadta a hajamat és finoman húzni kezdte.
-Nem is kell. Élvezz el nekem! - mondta lihegve és két kezével megragadta a csípőmet és határozott mozdulattal mozgatott engem is, és Ő is előre lökte a csípőjét. Csak néhány lökés kellett, és ezzel el is juttatott a csúcsra. Hangos nyögésekkel adtam a tudtára, hogy a testem minden részét átjárta a gyönyör ahova eljutatott, néhány lökés kellett még neki, és Ő is elment.

Az ágyon fekve próbáltam levegőhöz jutni, amikoris megéreztem a hátamon a puha takaró anyagát. Az agy mesüllyedt mellettem, mikor pedig ki nyitottam a szemem Chishiyaval találtam szembe magam. A testéből áradó meleg megnyugtató volt, nyakába bújva feküdtem, ő pedig a derekamat átkarolva ölelt magához.
Csak csendben feküdtünk egymást mellett, egyikünk sem szólalt meg. Ezaz egész annyira jó lett volna, ha nem ebben a helyzetben történik meg. Rossz érzés fogott el, pedig örülnöm kéne azt hiszem... De mégis ezaz egész... Ez így nem lesz jó, ennek megint csak sírás lesz a vége.

Chishiya

Elaludtam. Nem tudom mennyi lehetett az idő, de még sötét volt. Izanami egyenletesen vette a levegőt, az arca ki volt simulva. Mélyen aludt már, így úgy gondoltam ideje távozni.
Óvatosan szálltam ki mellőle az ágyból, a takarót megigazítottam rajta. Gyorsan magamra kapkodtam a ruhámat, majd az ablakra vetettem egy pillantást ahol be világított a fény, ezért elhúztam még a sötétítőket hogy a reggeli fény ne zavarja majd. Épp ki akartam lépni az ajtón, de még vetettem az alvó lányra egy utolsó pillantást. Békésen aludt, meg sem moccant. Vajon ez neki mit jelentett?

Óvatosan húztam be magam után az ajtót, halkan kattant. Épp a szobám felé vettem az irányt amikor Kuina közelgő alakját vettem észre a folyosón közeledni. Természetesen Ő is észre vett.
-Chishiya! Már mindenhol kerestelek. - elhalkult ahogy rá jött kinek a szobája előtt állok - Mi történt? - váltott át a hangja komolyra. Elindultam pár ajtóval arrébb, a saját szobám felé. Először haboztam válaszoljak-e, vagy csak hagyjam a kérdést a levegőben lógni.
-Maradjunk annyiban, hogy a tervem mindenkinek tetszeni fog.

♥️♠️♦️♣️♥️♠️♦️♣️♥️♠️♦️♣️♥️♠️

Szép estét mindenkinek! Meg is hoztam a következő részt! Elnézést a hosszabb kimaradásért, de nagyon lebetegedtem, dolgozni se tudtam ezért az elmúlt pár napban azzal voltam elfoglalva, hogy utól érjem magam.
Remélem ez a rész is tetszett nektek! Ha igen, kérlek jelezd nekem! 🤗👉⭐

Você leu todos os capítulos publicados.

⏰ Última atualização: Feb 20, 2023 ⏰

Adicione esta história à sua Biblioteca e seja notificado quando novos capítulos chegarem!

Bízz bennem! /Alice In Borderland/Onde histórias criam vida. Descubra agora