Bízz bennem! /Alice In Borderland/

11.♦️

Nos, mivel a szigetet csak a játék miatt hagyhatom el, ezért arra jutottam hogy fel megyek a tetőre. Közben elsétaltam néhány fiatal mellett, akik világukat nem tudták már. Ez a hotel tényleg olyan mint egy labirintus, simán el tudnék tévedni még mindig. Ahogy hagytam magam mögött a lépcsőfokokat, rá jöttem, hogy a lábam azért még mindig sajog, hiába látta el Chishiya, többet kéne pihentetnem.

Az ajtó nem volt zárva itt sem, ezért könnyen fel jutottam a tetőre. A zenét itt csak tompán lehetett hallani. Egy ideig csak álltam ott és néztem a fényeket. Aztán eszembe jutott hogy holnap játszanom kell. Fel néztem a sötét égre, a csillagokat pedig szerencsére remekül lehetett látni a holddal együtt. Ennek azért örülök különösen, mert lehet hogy most látom ezt utoljára. Hiába vagyok túl már néhány játékon, sose tudhatom milyen játékra megyek, éshogy melyik lesz az utolsó. Lehet a holnapi... És hiába kérte Kuina, hogy feledkezzek meg róla, egyszerűen nem megy. Hűvös volt, végig szaladt rajtam a hideg de nem bánom most még ezt sem.

-Szóval itt vagy. - hallodtam meg a hátam mögül Chishiya hangját, hátra sem kellett néznem, tudtam hogy Ő az.
-Talán követsz engem? - hallodtam ahogy egyre közelebb jön, de az égről továbbra sem vettem le a szemem. Megéreztem a vállamon egy kellemesen meleg és puha anyagot. Meglepetten néztem rá, meg kissé csalódottan mert volt rajta egy másik pulcsi... Menthetetlen vagyok. Már mellettem állt és Ő is az eget nézte.
-Ezt nekem hoztad? - kérdeztem.
- Igen, hűvösek az esték. Mit nézel ilyenkor? - nem tudtam eldönteni hogy ezt most komolyan kérdezi-e, vagy azt hiszi megőrültem amiért bámulok ki a fejemből.
-Holnap megyek játszani, szóval könnyen meglehet hogy ez az utolsó estém, és többet nem látom a holdat. - néztem ismét az égboltra.

-Érdekes vagy. - jelentette ki egy kis csend után, én pedig egy kérdő pillantást vetettem rá- Olykor annyira nyugodt vagy, mármár titokzatos. Máskor meg egy bomba ami bármikor robban hát. Ennek hallatán elmosolyodtam.
-Valóban,az érzéseim néha eléggé kacifántosak. - nem akarom az orrára kötni a dolgokat úgyhogy ha most azt hiszi elkezdek neki panaszkodni akkor téved. Meg tartom magnak.
-A fogócskán úgy tűnt hogy inkább te is egyedüli játékos vagy.
-Az is vagyok. - jelentettem ki határozottan.
-Úgy értem, olyan aki inkább nem ápol kapcsolatot senkivel, így nem esik nehezére kiejteni néhány embert. - pontosan tudtam hogy Ő ilyen. Azt hiszem én is ilyen voltam.

-Arisuék segítettek nekem. Tényleg úgy gondolatam, jobb ha egyedül csinálom, mert akkor nem veszítek el még több embert aki fontos nekem. De egyedül lenni nem jó. Úgy látszik akaratom ellenére is meg kedvelem az embereket. Először Arisu és Usagi, most meg Kuina és Te. - rám szegezte tekintetét, és először nem mondott semmit. Mintha elgondolkodott volna azon amit hallott.
-Pedig az emberek önzők.
-Tessék? - nem értettem ezt most mire fel mondja.
-Semmi. Szóval azt mondod kedvelsz? - terelte a témát és néhány lépéssel már közelebb is került hozzám.
-Ömm, igen? Mint egy barátot nyilván. Te is segítettél nekem. Figyelj, nem beszélgetnék veled, csak elhajtottalak volna ha nem így lenne.

Olyan gyorsan történt minden, ahogy közelebb lépett pislogni sem volt időm, ajkaink rögtön találkoztak.
Határozottan megfogott a derekamnál miközben puha szájával egyre határozoabban ostromolta az enyémet. Egyik keze elindult végig felfelé a hátamon, majd ujjait bele fűzte a hajamba. Persze nekem se kellett több, karjaimat össze kulcsoltam tarkója mögött és viszonozni kezdtem csókjait. Egy egészen pici pillanatig olyan volt mintha megállt volna. Valószínűleg nem erre a reakcióra számított.
Teljesen ki zártam a lentről szóló zenét, a hangoskodó embereket és a hideget ami körbe vett minket, már nem is éreztem.

A heves tempóból vissza vettünk, és inkább sokkal enyhébb, óvatosabb csókok váltották fel az utóbbiakat. Tökéletes pillanat volt, elfeledtette velem, hogy ebben a világban vagyunk.
Finoman húzni kezdte a hajamat, amitől csak jobban hátra döntöttem a fejemet. Elszakadt a számtól és a nyakamat kezdte beteríteni a csókjaival, mármár kínzó lassúsággal. Karjai határozottan tartottak, ujjait bele mélyesztette a bőrömbe. Apró sóhajok hagyták el a számát a történtek hatására. Chishiya bele mosolygott a nyakamba, aztán a szemembe nézett, de máris hiányzott meleg ajkainak érintése, még jó hogy olyan nagyon nem húzódott el. Homlokát az enyémnek nyomta, a mosoly pedig még mindig ott volt az arcán. Kezemet az arcára simítottam, nem is emlékszem láttam-e így mosolyogni bármikor. Őszintének tűnt. Néhány pillanat elteltével szólalt meg, mikor már újra egyenletesen vettük a levegőt.

-Szerintem ezt nem itt kéne folytatunk.

♥️♠️♦️♣️♥️♠️♦️♣️♥️♠️♦️♣️♥️♠️

Itt is van az új rész! Kérlek csillaggal jelezd ha tetszik! 👉⭐❤️
A kérdésem pedig az lenne, hogy a következő részekben mennyire menjek bele a részletekbe?🤭😏🙈