Billy Hargrove X Sofia +18

Királylány

Az esemény utáni tabletta, egy kis hányingeren kívül más problémát nem okozott.

Feküdtem az ágyban, és simogattam a velem szemben pihenő férfi arcát.
Vártam, hogy mikor szólal meg, hogy "ne basztass már Carver." de nem tette, csak hagyta.
Neki furcsa volt, a szexualitáson kívül gyengéd érintés.
Szerintem ő fejben nem tudta máshogy összekötni azt, ha valaki kedvesen megérinti, hiszen őt nem halmozták el ölelésekkel otthon gyermekként.
Ezért ha szexen kívül öleltem vagy babráltam, azt csak egy kis ideig hagyta.
Ő szeretett engem megfogni, olyankor azt érezte, hogy az "övé" vagyok.
De ha én simogattam a haját vagy az arcát, kis idő után rám szólt.

-Szeretlek, tudod? -mosolyogtam
-Sejtettem. -motyogta halkan

Éppen felkelt a nap, az ablakon beszűrődő narancssárga fény töltötte be a szobát.
Összeszorult a szívem mikor eszembe jutott, hogy ez a fiatal férfi miféle dolgokon ment már keresztül, rövidke, de annál tartalmasabb élete során.
Bárcsak tudta volna, hogy a világ minden szeretetét megérdemelte volna gyermekként.
Bármi is történt én itt vagyok, és nem is tervezek mégegyszer búcsút inteni neki.

Lassan felült az ágyon, majd kihúzódott a szélére, valószínűleg miattam nem tudott pihenni, mert simogattam az arcát, de nem tudtam megálljt parancsolni magamnak.
Egyszerűen csak gyönyörködtem abban a tökéletességben, amit két halandó ember hozott létre.

Nem voltam rest a háta mögé húzódni és átkarolni.
A bal tenyerét az őt ölelő kezemre tette.

-Sajnálom. -suttogtam halkan
-Mit? -kissé oldalra fordította az arcát
-Hogy ennyire nehéz életed volt. -a hátára hajtottam a fejem-Itt vagyok. -suttogtam-Itt vagyok neked.

Halkan nevetett. -Akkor ajánlom, hogy te nehezítsd meg még jobban! -megfordult és letolt az ágyra, majd fölém hajolt

Észrevette az arcomon, hogy bizony én majdnem elsírom magam a bennem dúló hatalmas érzelmi kavalkád kellős közepén.

-Sofia, nem számit. -simogatta az arcom, mintha az én életem lett volna olyan szörnyű, ami miatt megnyugtatásra szorulok
-De számít! Kurvára számít! Apád egy rohadék! -megfogtam a vállait és húztam magamra, de nem moccant csak nézte az arcomat
-Az, de már nem számít. Most már te idegesítesz. -elmosolyodott
-Menjünk el! Együtt! Tudod az orvoshoz! Beszéljünk ki mindent! -bólogattam hevesen

Ekkor mély levegőt vett és hirtelen felállt.

-Sofia, nekem nincs szükségem rá!

Követtem a tekintetemmel ahogy besétál a fürdőbe és megengedi a csapot, elkezdte megmosni az arcát, ezután megmarkolta a fogkeféjét.

-Az esti hamutál nem ezt mondaná. -összefontam a mellkasom előtt a karjaimat miközben felé sétáltam
-Felbaszott. -kiköpte a fogkrémet
-Egy hamutál? -megálltam az ajtóban

Láttam a tükörből, hogy elmosolyodik miközben mosta a fogát.

-Jól van Carver. Ha azt mondom elmegyek, nem basztasz? -alig értettem mit mond hiszen a szájában volt a fogkefe
-Elkísérlek, rám is rám férne. Hopper szerint legalábbis. -vigyorogva álltam mellé, amint befejezte a fogmosást és visszatette a helyére a fogkeféjét, én megmarkoltam azt és nyomtam rá fogkrémet magamnak, majd a számba vettem

Összeráncolt szemöldökkel figyelte az akciómat.

-Most mi van? Nem mindegy? Mindened a számba veszem, mit számit ez. -megvontam a vállam