𝐑𝐞𝐪𝐮𝐞𝐬𝐭 | Hyunjin ff. | SZÜNETEL!

[ 16.rész 2/2 ]

Nincs átolvasva!

- Biztos vagy benne? Tényleg ezt szeretnéd? - láttam rajta a bizonytalanságot és az aggodalmat. De úgy éreztem akkor, s abban a pillanatban, hogy nekem más nem kell, csak a jelenléte.

- Nem kételkedem benned Hyun... - vezettem le kezeimet arca két oldalára. Szemeimet szigorúan a fiú lélektükrein pihentettem, eszem ágában sem volt megszakítani.

- Köszönöm - zárt védő karjai közé, én pedig nem voltam rest beleolvadni ölelésébe. Ha valami tud regenerálni úgy igazán, akkor az bizony egy hatalmas ölelés attól akit szeretsz.
Úgy, mint korábban, homlokomra nyomott egy lágy puszit és végig simított arcomon ezzel elhúzódva tőlem.
- Jobban vagy? - törte meg a csendet.

- Segítesz elterelni a figyelmemet, szóval mondhatjuk úgy is - rántottam meg vállaimat és kedves mosolyt intéztem Hyunjinnak, viszont Ő nem igazán adta vissza a hangulatot.

- Nem szeretnélek kellemetlen helyzetbe hozni bármi miatt - hangjának tónusa eddig is aggodalmasan csengett, arckifejezése pedig nyomatékosította azt.
A bennem tátongó sötétség bár friss, érzem, hogy sok idő a gyógyuláshoz nem kell, míg mellettem van.
Szeretném, ha ő sem érezné feszélyezve magát, így szóval és tettel igyekeztem feloldani.

- Bízok benne, hogy nem lesz olyan alkalom - hiszen napom egyetlen fénypontja a jelenléted.
- Amúgy miért tűntél el hirtelen? - vetettem fel a kérdést, ami már oly régóta megfogalmazódott bennem.

- Gondolkoznom kellett valami miatt és ekkor sokban számíthatok nagybátyám tanácsára - ahogy említést tett családtagjáról, halvány mosoly kúszott ajkaira. Biztosan fontos lehet számára a támogatása.

- És sikerült átgondolod azt a valamit? - rajzoltam macskakörmöket a levegőben, ugyanis sejtelmesen hangsúlyozta mondatában.

- Azt hiszem igen. De majd egyszer úgyis megtudod - bökte meg pisze orromat.

- De ez nem fair, így kérdőjelet hagysz bennem. Szó nélkül léptél le, azt se tudtam mi van veled mert a fiúk nem sokat tudósítottak - tettem mellkasára kezemet, így eltolva Őt és picit emeltem hangomon, hogy éreztessem vele, mennyire komolynak gondolom a helyzetet.

- Sajnálom, többször nem fordul elő ha tudom, hogy ennyire magadba fordulsz a hiányom miatt - kezeit hasznosítva húzott magához újra közelebb, ezzel egy meglepett sikolyt kicsalva belőlem.

- Felix elmondta? - eszméltem rá az előbb tett kijelentésére.

- Nem lőttél sokban mellé csupán a személy kigyúrtabb - nézett el rólam játékosan, s ajkai szélén ott csücsült egy rakoncátlan mosoly.

- Elkapom egyszer Changbint... - szorítottam kezeimet ökölbe és bosszúsan magam elé képzeltem azt a kis szemetet.

- Ugyan, csak jót akart - rakta kezeit enyémre, helyette pedig összekulcsolta ujjainkat.

- Bezzeg rólad nem mondott semmit - dőltem háttal a pultnak, viszont ő ezt kihasználva ültetett fel rá.
A tettére zavartan, valószínűleg piros arccal kaptam szám elé kezemet, ugyanis nem kicsit meglepett.

- Értsd meg, hogy okkal történt, de már itt vagyok - támaszkodott meg kétoldalt, tisztes távolságot tartva, amely ebben a helyzetben nem igazán tetszett.
Meg kell tennem.

- Furán érzem magam Hyun - biggyesztettem le ajkaimat és lassan közelebb hajoltam hozzá.

- Mármint? Fáj valamid? - nézett végig rajtam, és ezt kihasználva összekulcsolt ujjainkat megbontva kaptam el mancsát.