𝐑𝐞𝐪𝐮𝐞𝐬𝐭 | Hyunjin ff. | SZÜNETEL!

[ 2. rész ]

Hangosan rikácsoló órámra felkelve, fáradtan rávágtam egyet, mire elhallgatott.
"Az erőszak nem megoldás"... de néha az, amikor idilli álmaidból kiránt egy nyamvadt időzítő.
Nyújtózkodva bújtam ki meleget adó paplanom alól, és felkészülve a sulira hagytam el a házat. Érdekes, hogy milyen könnyedén indul a nap.

A suliba érve barátnőm után kezdtem kutatni. Csodáltam, hogy nem csatlakozott hozzám út közben, pedig csak egy utcával lakik lentebb.
A folyosón végig menve pakoltam el szekrényembe és mivel hamarabb értem ide mint kellene, így a tetőre mentem.

Sokszor megnyugvást nyújt a tiszta levegő idefent. Olyan egyszerűnek és gond nélkülinek tűnik az élet. Pedig ha jobban betekintünk, még csak koránt sem az.

Hangokat hallottam mire a fejemet oda kaptam. A suli egyik legismertebb sráca, Hyunjin volt és pár barátja. Többször is láttam őket idefent, lehet ugyan az az ok amiért én sétálgatok itt a levegő és a csend miatt, bár néha bagóznak is.. szóval ki tudja, igazából sose foglalkoztatott mivoltuk.
Nem volt köztünk semmilyen kapcsolat. Max annyi, hogy Seungmint ismerik, így közös barátunk van, de a megegyezés ennyiben ki is merül.

Csengetés előtt beértem a terembe és kómás barátnőre pillantva egy mosoly kíséretében megijesztettem, mivel feje a padra volt döntve. Kissé megugrott és nyöszörögve emelte fel fejét.

- Mit hozod rám a szívgörcsöt itt kora reggel?! - mondta nyűgösen, mire eleresztettem felé egy bíztató mosolyt.
Elég rosszul néz ki, mint aki több napja nem aludt, de sejtem, hogy más van a dolgok mögött.

- Na és mi van veled? - hangoztattam a gondolataim között keringő kérdést.

- A drága testvérem nem hagyott békén és este nem tudtam miatta aludni. Plusz még el is késtem kis híján - hajtotta vissza fejét.
Na ja...hát ha valakinek olyan testvére van, mint Minjunnak akkor nehéz vele az élet. Jeongin elég gyerekes tud lenni hiába csak 1 évvel fiatalabb nálunk. Bírom Inniet van, hogy néha csatlakozik hozzánk szünetekben, de inkább a saját kis társaságával bandázik. Azon kívül pedig csak akkor beszélek vele mikor átmegyek hozzájuk és csatlakozik az amúgy "csajos" estéhez. Nem szeret kimaradni semmiből se, ami náluk zajlik.

- Hát akkor neked jó szarul indult a reggel. Én elég jól érzem most magam - büszkélkedek.

- Csak nehogy valaki megzavarja a boldogságod - motyogta.
Ebben a pillanatban lépett be a terembe Haneul, mire szemeim kétszeresére nőttek. EZZEL A SORS AKAR BÜNTETNI??
Fejemet a padnak vágva sóhajtottam.

- Ennyire nem örülsz annak, hogy itt vagyok hercegnőm? - biggyesztette le ajkait, mint akit most meg kéne sajnálnom. Benézte.

- A te jelenlétednek kevés esélye van, hogy örülnék... - suttogtam.

- Mit mondasz? - hajolt közelebb hozzám, mire felemeltem a fejem és észre vettem, hogy vészesen kevés távolság van köztünk.

- Jézusom ember, normális vagy?! - emeltem fel hangom. - Mi a francot akarsz? -

- Megszerezni téged babám - mosolygott és még közelebb hajolt.
A kellemetlen szituációnak a csengő vetett véget mire hatalmasat sóhajtottam.
Ilyenkor áldom, hogy kitalálták az iskolai csengőket.

Meglöktem Minjun oldalát és oda szóltam neki.

- Máskor ne mondj ilyeneket mert pórul jársz. -

- Jólvan na.. ki gondolta volna, hogy tényleg megjelenik a semmiből - hitetlenkedett és ásított egyet. Képtelenség rá haragudni...

Az órák átlagosan, avagy unalmasan teltek, mint mindig. Vagyis semmilyen speciálisabb tantárgy nem volt, így a hetet egy rendkívül unalmas hétfővel szoktuk indítani.
A szünetekben néha bent maradtunk, aztán ahogy telt a nap úgy élénkült meg a hangulatunk is.
Barátnőm táncra ment így egyedül kellett elhagynom az épületet de előtte még elkísértem az udvarral közös művészetis épülethez.

Visszafelé a suli kültéri részén sétálva indultam haza, ha nem zavar meg valami. Vagyis inkább valaki..
Egy kéz fogja meg csuklómat és a tulajdonosa nem más, mint Haneul.

- Mi a- akadt meg tekintetem arcán, majd a perverz mosolyát látva kirántottam karomat szorításából. Gyors iramban kezdtem el futni a suli kapuja felé, amihez meg kellett még kerülnöm az épületet.

Mikor úgy éreztem, hogy valamennyire leráztam, épp hátra pillantottam megbizonyosodni róla, mikoris egy mellkasba ütköztem. Mielőtt elestem volna megtartott  kezeiben a személy és félve kinyitottam pilláimat.
Hyunjin sötét barna szemeivel találtam szembe magam, aki szinte csillogó szemekkel fürkészte arcomat. Megilletődött tekintete, nem hagyta el arcát, de még így is vonzott.
Egy kis ideig csak egymás szemeibe néztünk, aztán egy ismerős kiáltást hallottam. Azonnal észbe kaptam és bocsánatot kérve egy fa mögé bújtam. A fiú csak követte amerre megyek, és kérdőn az éppen megérkező Haneulra pillantott. Tekintetében feszültség tükröződött.

- Egy alacsony fekete hajú és szép arcvonású lányt nem láttál erre? - kérdezte Haneul rá nem nézve az illetőre, viszont amint találkozott a két szempárral hirtelen komorodott el.
Hyunjin kissé rám pillantott de nem feltűnően, mire nemlegesen bólogatni kezdtem. Vette a lapot.

- Miért kéne válaszolnom? -

- Tőled nem is kérek választ - köpte a szavakat, majd ott hagyta egy másik irányba futva.
Csak nem riválisok?

Az eddig bent tartott levegőmet kifújva Hyunjinhoz sétáltam.

- Te vagy az új préda? - mondta komolyan.

- Hát... azt hiszem? Minden esetre köszönöm, hogy falaztál - hajoltam meg kissé.

- Vigyázz magadra - motyogta, majd faképnél hagyott.

- Ezt hogy érte- szóltam volna utána, de olyan messze került, hogy azt csak kiabálva értette volna.
Teljes zavarodottsággal csuktam be számat, miközben a szavai visszhangzottak fejemben.. tényleg ennyire tartanom kéne...?

Nem vagyok rest bevallani, fura, s eddig szokatlan érzéseket keltett bennem a találkozásunk..

2022.12.24.