"Van aki véresen szereti.!"-[Befejezett]

2.Fejezet

Lou a történtek után nem tért magához. Krome-mal találkoztak, majd minden gond nélkül visszajutottak a suliba, onnan pedig a kriptáikba. Ez az egész könnyebb volt, mint hitte. Bár azzal nem számolt, hogy innentől kezdve nem leli majd haláli nyugalmát. Valahányszor becsukta a szemét, az eksztázis képei peregtek le előtte. Bár az érzékei visszatompultak, mégis beleégett emlékezetébe az az éjszaka.

Másnap estétől fogva Lou még a vámpírok közt is feltűnő lélektelenséggel járkált a suliban. Jól tudta, hogy ez egyszeri alkalom volt, de...

Olyan hülyének érezte magát. Racionálisan végiggondolva a dolgot, semmit sem tudott Rinkuról a nevén és azon kívül, hogy egy idősek. Ha tegyük fel, olyan ostoba lenne, hogy visszamenne, akkor sem tudná, hogy hol keresse. Az elfek kollégiumába betörni pedig egyet jelentett az öngyilkossággal.

Nagyot sóhajtott. Kell, hogy legyen valami megoldás a bajára. Egyébként is, szépek, színesek az elfek, de tulajdonképpen mitől olyan különlegesek? A meleg testüktől? A néhai arany barna bőrüktől? A hosszú szőke hajukról? Vagy attól, hogy állandóan kangörcsük van?
Louis  ésszerűen végiggondolta a dolgot, és úgy határozott, hogy sokkal egyszerűbb dolog miatt vonzódott Rinkuhoz. Nem azért, mert elf, vagy amiatt, ahogy kinézett...

Igen! Ez az! Rinku is férfi volt, akárcsak ő. Ez lenne a dolog nyitja? Elvégre Lou volt a kezdeményező fél. Körülbelül minden gátlását levetkőzte egy kis pia miatt.

Hmm.

Eddig meg volt győződve róla, hogy hetero, csak épp a vámpír bigék hagyták hidegen, de azon az estén egy csajra sem emlékezett, aki felkeltette volna az érdeklődését.

Lou próbált más szemmel nézni a társaira. Egyik órája után leült az aulában és szemrevételezte az arra járókat. Csak a pasikra koncentrált.

Karót nyelt.

Sápkórós.

Sótlan.

Jézus, ki járkál itt Elvis frizurával?! Ezt meg honnan szalajtották?

10 db Edward hasonmás.

Ó, ő biztos Interjú a vámpírral rajongó. Szép kézelő!

Nem mondod, hogy van itt olyan is, aki zombinak képzeli magát...

Lou fél óra nézelődés után kezébe temette az arcát, és majdnem felzokogott csalódottságában. Legszívesebben letagadta volna, hogy vámpír...

Sosem csalódott még ilyen nagyot a saját fajtájában. Ugyanakkor csak magát hibáztathatta. Soha, de SOHA NEM VETTE ÉSZRE, MILYEN FAZONOKKAL SZÍV EGY LEVEGŐT?!

Erre nem volt mentsége.

Egyszer csak egy hideg kezet érzett a vállán. Mikor felnézett egy türkiz szín szempár lesett le rá.

– Jól vagy? Láttam, hogy itt ülsz lehajtott fejjel, és remegsz. –
Persze, hogy remegett a temérdek hülyeségtől!

– Ööö, persze, jól vagyok, csak azt hiszem, leesett a vércukrom.

– Szeretnéd, ha elkísérnélek a vérbankba? –
Lou kezdte jobban szemügyre venni a srácot. Helyes arc, világosbarna, félhosszú haj. Szépen ívelt nyak, törékeny alkat. Semmiféle ciki ruházat, vagy hajzat. Egyszerű, de elegáns ruhákat viselt, nadrágot, inget, mellényt és nyakkendőt. Lou szerette ezt a stílust.

– Persze – feltápászkodott. Teljes hosszában egy magas volt a sráccal. Ő most csak egy sima nadrágot és inget vett fel. Semmi kedve nem volt a ruhatárát bogarászni, mint általában.