"Van aki véresen szereti.!"-[Befejezett]

8 fejezet.

Tuly sajnálatára hamarabb eltelt ez a két hét, mint gondolta. Louis egész jól viselte a deportálást, de Krome... Ő úgy járkált az iskolában, mint egy halálraítélt. Más volt elfbőrbe bújva belógni hozzájuk, és más vérszívóként ott lenni. Amikor Lou nem az ő lelkét ápolgatta, és nem a vizsgáira készült, akkor minden szabad percét Tuly-val töltötte. Tuly feleslegesnek érezte, hogy a neki maradt perceket beszédre pocsékolják, így leginkább egymásba veszve, az érzékeiken keresztül kommunikáltak. Még szerencse, hogy mindketten beszéltek a test nyelvén.

Egyedül az utolsó este volt más. Louis  kedvenc vámpíros filmje és két liter AB negatív vér kíséretében élvezték egymás társaságát. Tuly Lou vállára hajtotta a fejét, miközben a vérét szopogatta, és a képernyőn virító fajtájabelit nézegette.

– Miért érdekelnek annyira az elfek?– kérdezte halkan Tuly. Tudta, hogy a másik hallotta, mert azon nyomban megfeszült a teste a feje alatt.

– Csak annyira érdekelnek, mint az emberek. Azért érdekelnek, mert ők nem vámpírok – felelte Louis, Tuly pedig őszinteséget hallott ki a válaszából.

– Ennyire utálod a vámpírokat? – kérdezte szomorúan.

– Téged nem, és Krome-ot sem, de a többieket igen. – Tuly érezte, ahogy Louis nagy kortyokban fogyasztja el a poharában maradt vért.

– Értem. De te is vámpír vagy.

– Nem én választottam, hogy minek születek.

– Igaz. De nem lehetsz együtt egy elf-el – szinte már motyogta.

– Tudom, de egy emberrel igen.

– Akkor én nem szerepelek a terveidben? – nézett keményen a szemébe Tuly. Kezdett dühös lenni, amiért a történtek után Lou még csak számításba sem veszi.

– Nézd... sok közös van bennünk, de mások a céljaink. Én nem tudnék az egyetem után is vámpírok közt élni, te igen. Én belebolondulnék, ha nem élhetnék kint kötöttségek nélkül, te nem. Jó veled, kedvellek, talán szeretlek is, de hacsak a sors nem hoz össze minket, akkor nem hiszem, hogy az egyetem falain túl lenne közös jövőnk. – Louis lassan a kezébe fogta Tuly arcát, míg beszélt.

– Igazad van... de... Ahhh... Nem akarok belegondolni, hogy mi lesz, ha... Csak azt tudom, hogy holnap elmész, amit nem akarok. – Tuly élvezte, ahogy Lou az emberré válástól meleg keze az arcát cirógatja.