12. meghalt...

141 14 2
                                    

Bakugo Katsuki:💥

Egyre csak telnek a napok,hetek és a hónapok is! Már lassan 2 hónap is eltelt de még mindig nem jött vissza Izuku.

Mióta elment minden nap ki szoktam menni az erdőbe hátha vissza jön de eddig semmi. A szokásos helyemen ülök azaz a réten amikor meg pillantok valami füst szerű ködöt. Egyenesen felém tart és a földre esett le szó szerint. Ezek után ki bírtam venni egy alakot ami inkább egy sárkány volt és meg is volt sérülve. A pulóveremet egyből le is vettem magamról majd óvatosan meg is közelítettem. Egyből rám morgott de utána inkább össze csukta szemeit a fájdalom miatt így szép lassan közelebb mentem a hasához ahol a seb volt majd rá tettem a pulcsimat. A seb elég nagy volt és mély is és lehet eret is vágott amit ilyen nagy állapotában nem össze varrni.
Kérlek változz emberré! Akoor tudok rajtad segíteni!-mondtam majd egy kis idő után vissza is változott.
Ho...honnan tudod hogy van emberi alakom?
Van egy sárkány aki itt lakik ebben az erdőben...biztos ismered! Izuku Midoriyának hívják.
Deku?!-mondta a nevét amin kicsit felhúztam a szemöldököm- a sárkányoknak van egyfajta nevük amin lehet őket szólítani!
Ja aha...igen ő a fehér sárkány!-mondtam neki. Vörös haja és fekete szemei nem voltak olyanok mint Dekué...nem csillogtak!
Akkor biztos te lehetsz Kacchan ha jól tudom!-mondta ki a nevet amit Deku adott nekem amin kicsit majó nagyon elpirultam.
Ne hívj így! Neked Bakugo vagy Katsuki!
Oké Bakugo! Amúgy te meleg vagy?
Te még mindig ilyen sokat fecsegsz?!
Ja de....akoor ezek szerint meleg vagy?
Igen de miért kérdezed?-kérdeztem és vettem elő a táskámból amit a barlangban hagytam egy kötszert és egy cérnát is tűvel hogyha találok valamit vagy ha Deku vissza jönni akkor megbírjam varrni a sebeit.
És érzel valamit Izuku iránt?-kérdezte amire csak rá meredtem és csak néztem.
Te amúgx ki vagy?! De most úgy őszintén!
Ja bocsi a nevem Kuro és füst sárkány vagyok!
Füst sárkán,? Akoor van több fajotok is?
Ja van például tűz sárkány akkor víz levegő és föld sárkány is! Ja és vannak a kicsit különlegesebb sárkányok is! Gyógyító sárkány, kristály sárkány, elektromos sárkány!
És Deku az miért különleges?- kérdeztem és próbáltam össze varrni közben a sebét.
Neki több képessége is van és a fehér szín is nagyon egyedi köztünk! A sárkányok számára Izuku olyan mint egy gyémánt! Egyedi és ha valaki megpróbálja megölni vagy bántani akkor kötelesek vagyunk megölni az ellenfelét nehogy bajt okozzon másokkal is. Aki kikezd vele az velünk kezd ki!
Ja aha értem!-mondtam és ragasztottam le a sebet.- amúgy nem láttad Izukut mostanában?
Nem nagyon de legalább 2 hónappal ezelőtt talállkoztam vele! Azt mondta hogy nagyon tetszel neki de ezt nehogy elmond majd neki hogy tőlem tudod!-suttogta a fülembe amire teljesen elpirultam- ja igen aztán beszélni akart a polgár mesterrel ahol voltam faluban. Többet nem tudok de azt igen hogy elment a jég birodalmába! Azóta nem is lehetett látni mióta át tette oda a lábát!
Mi?-kérdeztem ilyedten.
De a fülembe jutott egy olyan hír hogy meg mentette egy fél démon is de onnan tovább már nem tudom sajnos.
Akkor....lehet...meghalt?-kérdeztem már majdnem sírva.
Nyugi!! Biztos hogy nem halt meg!-mondta és tette kezeit a vállaimra bíztatás képp- akkor már rég tudnánk! Lehet megint elment egy kicsit világot látni vagy valami! Én is legalább 5 éve hogy nem láttam! Addig eljött ide és itt lakott!-mondta
De....
Nem halt meg! Még mindig ék csak lehet valahol megpihen egy kicsit hogy haza tudjon jönni hozzád!-mondta rám mosolyogva.
Rendben...hiszek neked!-mondtam és el kezdtünk beszélgetni valami másról.

Amúgy nem baj ha ide hozok valakit?
Mi?!
Ő az egyik Sensei em lenne! Nagyon szeretne egy igazi sárkányt látni egyszer az életben és biztos boldoggá tenném őt mivel éppen nehéz időszakon megy most keresztül.
Oh.... rendben!
Tényleg megengeded?-kérdeztem amire csak bólintott- köszi akkor mindjárt jövök is!-mondtam és rohantam is a UA felé. Ha jól tudom akkor ma bent van Midnight-sensei így csak meg kell keresnem. Ahogy rohantam a folyosón majdnem 2szer is elestem és neki is mentem véletlen annak a személynek akit keresek.
Midnight-sensei!! Van pár perce?
Öhm...persze de most miről is lenne szó?
Az álmáról amit annyira szeretne kipróbálni!-mondtam amire felcsillogott a szeme és máris magam után kezdtem el húzni.

Na mikor érünk már oda?
Már itt is vagyunk!-mondtam és mutattam meg neki a rétet.
Nagyon szép de hol van a sárkány?-kérdezte amire csak egy pontra mutattam.
Ott de most emberi formályában van mivel megsérült.
Mi?! Megsérült? Akoor segítenünk kell neki!-mondta aggódva majd szép lassan oda is ment Kuro hoz.
Szia!
Öhm...hello?-kérdezte a vörös hajú.
Meg sérültél?
Igen de már nem annyira vészes!
Komolyan te egy sárkány vagy?
Yap! Aha az vagyok és nem is akármilyen hanem egy füst sárkány!-mondta és állt fel lassan.
Tényleg?!
Persze! Van kedve a hátamon repülni egy kicsit?-kérdezte meg a nőt amire az elgondolkozott.
De mi lesz a sérüléseddel?
Az úgyis be fog seperc alatt gyógyulni! Ne féltsen engemet!-mondta majd szép lassan át is változott egy fekete füstös sárkánnyá.
Aztaas!-mondta a Sensei majd fel is ült a hátára. Én is felültem mögé nehogy baja essen majd el is indultunk a felhők fölé.
Ez valami elképesztő!-mondta a Sensei amire egy boldog mosoly ült ki az arcomra de utána egyből le is kerekedett ahogy Dekura gondoltam.

Mi van ha meghalt?!
Mi van ha már talállt magának valakit?
Mi van ha már családja is van?
Biztos nálam jobbat talállt!
De....én szeretlek még mindig Deku! Teljes szívemből!❤️

Csodaszép lényDonde viven las historias. Descúbrelo ahora