Night Of Bonfires

II.

Álmában együtt álltak Arthurral a trón teremben, szerelmesen, kéz a kézben. Mindenki őket éljenezte, boldogan integetett az erkély alatt össze gyűlt népnek. A Király csak reá tudott nézni, minden figyelmét Ő kapta meg. Szemébe érzékeny könnyet csalt a látomás. De hamar fel is riadt belőle. Ablaka környékén gyerekek kiáltoztak, hangosan nevetve kergethettek valamit. Megmosta arcát a hideg dézsa vízben és az apró tükörben nézte magát. Felidézte álmát, hagyta hogy az elégedett melegség eláradjon benne. Ideje volt hogy mégjobban Arthur kedvére tegyen. Ahogy látta elég korán kelt, talán meg előzheti Merlint. Az a kis gonosz érzés megint befúrta magát mellkasába, hogy akár többet is tehetne annak érdekében hogy mostantól Ő gondoskodhasson a Korona Hercegről. Szoknyáját felhúzva sietett a konyhára hogy tökéletes reggelit tudjon készíteni. Mosolyogva indult felfelé a lépcsőkön. Könyökével lépett be a szobába, és tette le a jól megpakolt tálcát az asztalra. Az ágy mellé lépett de az már meg volt vetve, senki sem feküdt benne.

- Merlin! - össze rezzent a hirtelen hangra. Arthur fordult ki az öltöző paraván mögül. Amint meglátta Gwen magá elé kapta a legközelebbi tárgyat ami a kezébe akadt. Egy díszpárnát.

- Te nem Merlin vagy. - zavartan pislognak mind a ketten, amikor Merlin széles vigyorra az arcán fut be, kezében Arthur piros ingével.

- Itt van az.....inged. - zavartan pislog hol Gwenre hol Arthurra. Miután Arthuron állapodott meg kissé számonkérő tekintete a herceg dereka előtt tartva a párnát kezdett magyarázkodásba.

- Izé..Merlin..ez nem az. Sőt semmi olyasmi. - a szolga csak megforgatta a szemeit, kikerülte Gwent és egy intéssel a paraván mögé parancsolta Arthurt. Gwen csak állt, nem tudott megszólalni a sokktól. És a méregtől ami eluralkodott benne.

- Merliiin! Ez fáj!

- Megérdemled. - Gwen szemei tányér méretűre nőttek, ahogy Merlin beszélt a leendő királlyal. Túl sokat engedett meg magának, több tiszteletett kellene adnia a szőkének.

- Na. Most már kiváncsi vagyok mi történt. - Merlin arcán egy hamiskás fél mosoly foglalt helyet. Arthur füle és tarkója is kezdte megközelíteni inge színét.

- Elmentél az ingemért, és amikor hallottam az ajtó nyitódását kijöttem a paráván mögül...

- De én voltam itt. - szólt közbe a lány. Kezdett benne eluralkodni a teljes harag, gyülölet Merlin iránt.

- Hát ez egy kínos egybe esés. Ha nem haragszol Gwen, A Hercegnek még enni kell mert elviselhetetlen lesz, és még fel is kéne mennie a Királyhoz. - Merlin kedvesen beszélt hozzá, nem volt benne gúny amit a lány már szinte kívánt , hogy legyen miért tényleg gyülölnie őt. Merlin kikísérte az ajtón, majd finoman megölelte a lányt.

- Merlin!! - Vigyorogva bicentett majd vissza is fordult, be az ajtón.

- Ne hisztizz már! - kiáltott vissza a szolga fiú, pajkosan nevetgélve. Arthur sem bírta megállni elmosolyodott. Merlinben gyanakvást keltett Gwen tekintete amikor rá és Arthurra nézett. De nem volt ideje ilyesmin agyalni, ugyan is Arthur még mindíg reggeli nélkül bele kezdett szokásos, dráma királynői akcióiba.

- Nem hiszem el hogy nincs meg! - össze s vissza dobálni a cuccait, párnákat, kis fadobozt mindent ami a keze ügyébe került. Merlin csak ment utána, serényen pakolt vissza mindent a helyére.

- Merlin megélezted már a kardom? - válaszolni se nagyon volt ideje mert Arthur megint csak magában motyott és ilyenkor okosabb volt figyelni mint elereszteni a füle mellett.

- Merlin hol van a csizmám?! - már pont válaszolt volna amikor megint beki szegezték a kérdést.

- Merlin ki takarítottad az istállót? - azonban Merlinnek is tele lett a pohár, megfogta a szőkét a hóna alatt és az asztalhoz vonszolta. Természetesen a szőke ellenkezett mint egy hisztis kis gyerek, keresztbe font kézzel ült a széken.