~Chapter 15~
-Mégis mit képzeltetek?- Üvöltött velünk az igazgató.- Kajacsata? Ebben az iskolában nem tűrjük az ilyeneket. Ez nem valami vidéki iskola!
-Bocsi Mark.- Mondta szemtelenül Chase.
-Nem Mark, hanem Mr. O'Realy! Elegem volt fiam a tiszteletlenségedből. Isten, bizony szólok az apádnak.
-Ne kérlek, bármit megteszek! Tudod, hogy meg fog ölni!
-Leila, te mennyire voltál benne?
-Én dobtam harmadiknak.
-Akkor miért vagy itt? Ki volt a másik aki elkezdte ezt az egészet.
-Én. Az első kettőt Chase dobta.- Vállaltam magamra.
-Mi? De ne...- Erősen belerúgtam a lábába, hogy hagyja már abba.
-Rendben. Az apád miatt nem csaplak ki titeket, de nektek kell feltakarítani az ebédlőt. Most csak szóban figyelmeztetlek titeket, de legközelebb beírást kaptok.
-Köszönjük.- Mondtam mosolyogva, Chase pedig katonásan felemelte a kezét, aztán kiment és magával húzott.
-szeretném, ha ma este eljönnél velem a városba, miután kitakarítottad a menzát.
-Én? El vagy szállva magadtól. Te kezdted el ezt az egészet.
-Igen, de csak miattad.
-Kértem, hogy ezt tedd? Nem.- Válaszoltam magamnak.- 17:00-kor itt találkozunk.
Amikor beértem a szobába, Emily aggódó arccal nézett, Mady pedig karba font kézzel állt.
-Kicsaptak?
-Jaj, ne ugye nem? Mondd, hogy nem!- Siránkozott Emily.
-Nem. Csak fel kell takarítanunk az ebédlőt.
Emily a nyakamba ugrott, Mady meg röhögve megrázta a fejét.
-Tudod, nem vagy normális.- Mondta, majd elment, mert találkoznia kellett David-del. Én és Emily megcsináltuk a házikat, meg elkezdtük a közös project munkát. Háromnegyed ötkor elindultam az ebédlő felé. Elvileg a takarítószerek ott lesznek. Remélem, mert a szertár zárva van és akkor nincs mivel takarítani. Chase nyilván nem volt itt, de mivel nem akartam éjfélig itt maradni, ezért elkezdtem egyedül. Először összeszedtem a földről mindent, aztán elkezdtem a falról is letörölgetni.
-Helló!- Sétált be Chase.
-Már egy órája itt kéne lenned!- Vágtam hozzá egy vizes rongyot.
-Fúj! Ne már! Mondjuk, látom szépen haladtál nélkülem is.
-Ne dumálj, csak kezdd el.
Két óra alatt végeztünk is az egész ebédlővel. Az egész csendben telt, nem beszéltünk egymással. Mondjuk én nem is akartam.
-Kösz, hogy nem mondtad Molly-t. Nem bírtam volna elviselni.
-Nem miattad csináltam.- Néztem rá.
-Megcsókolhatlak?
-Eddig se kérdezted meg.
-Akkor igen.- Mikor megcsókolt, megint bűntudatom lett.
-Chase, mi ez köztünk?- Mintha összezavarodott volna. Furán nézett rám, aztán elengedte a kezem. Gondolhattam volna.
-Te is tudod, hogy nem lehet köztünk semmi.- Felnéztem a plafonra, hogy ne kezdjek el könnyezni.
-Akkor miért csinálod ezt?
-Mert...
-Szerintem abba kéne hagynunk.- Mondtam, majd könnyezve kimentem a folyósóra. Itt már elengedtem magam és sírtam. Tudtam, hogy össze fogok törni, ha bármiféle érzelem előjön iránta. Mégis csináltam. Hallottam az ebédlő felől egy fájdalmas, dühös üvöltést. Visszanéztem és megfordult a fejemben, hogy visszamegyek, de elvetettem az ötletet. Még csak 20:23 van szóval Emily biztosan ébren van. Szükségem van rá. Amikor benyitottam, Emily felkapta a fejét. Azonnal odafutott hozzám.
-Mi a baj?
-Én... én azt hiszem...- A könnyeimtől alig bírtam beszélni. Emily adott egy zsebkendőt.- Azt hiszem, szerelmes vagyok.
-Lucasba?
-Nem. Chase-be. De csak játszott velem. Azt mondta, hogy nem leh-het köztünk semmi.
-Semmi baj. Majd találunk egy hozzád illő fiút. Vagy megverjük Chase-t.- Emily megölelt és nagyon sokáig próbált nyugtatni. Többé-kevésbé sikeresen. Kimentem a kedvenc helyemre, a teraszra. Megint láttam az alakot. Habár most már kezdem azt hinni, hogy csak képzelem. Egyszer meg fogom nézni. De most nincs hozzá kedvem. Lefeküdtem a padra és elaludtam. Reggel direkt kerültem a tükröt, de Mady fejét sajnos láttam. Szóval leültem a tükör elé és egy kis sminkkel próbáltam eltüntetni a sötét karikákat a kisírt szemem alól. A kis smink nem használt, de nem vagyok annyira sminkes, úgyhogy csak egy kicsit tettem még fel. Nagyjából elfedte. Emily-vel és Mady-vel vonultunk végig az udvaron. Páran összesúgtak a hátunk mögött, de Mady szúrós szemmel rájuk nézett vagy beszólt nekik, emiatt egyből abbahagyták. Az osztályunknál leváltunk Mady-től. Kellemes osztálytermünkben mindenki felkapta a fejét, Molly pedig kárörvendően mosolygott... Lucas ölében ülve. Hát, megérdemlik egymást. Miután visszamosolyogtam, leolvadt a mosoly az arcáról és kelletlenül fordította el a fejét. Chase-szel kerültük egymást, az órákon pedig nem volt meg a szokásos hangulat. Mert mindig vagy mellettem vagy mögöttem ül és piszkál. De most rám se nézett. Ebéd szünet előtt éppen a szekrényembe pakoltam be a cuccaimat, amikor Chase odajött hozzám.
-Sírtál?
-Nem.- Feleltem szárazon. De még mielőtt elindulhattam volna, Chase az ujjával letörölte a korrektort.
-De igen. Sajnálom. Nem akartalak megbántani, csak tudod...
-Tudom. Vigyázz, nehogy most is meglássanak minket. A végén még pletykálni fognak.- Löktem félre az útból és Emily után mentem. Chase nem akart utánam jönni. Nem hiszem el, hogy hagytam, hogy játsszon velem. Csak magával ragadott a ,,szerelem". Ismeretlen számomra ez az érzés és anyám kinyírna ha megtudná. Ezért jó, hogy itt van nekem Emily. Vele akármit megbeszélhetek. Anya szerint előbb legyek hontalan, mint házas. Ez lehet, hogy valakinek vicces, de ha annak a valakinek is ilyen lenne az anyja, akkor nem nevetne.
-Jobban vagy?- Kérdezte Mady az udvaron. Megvontam a vállam.
-Nem szeretnék most erről beszélni.- Mady bólintott és elkezdett az osztálybohócukról mesélni. Ezen néha nevettem, de egyébként szar napom volt. Ráadásul az eső is rátett egy lapáttal a ,,jó" kedvemre. Időközben ránéztem Chase-re. Mármint amikor lányokkal beszélgetett. De egyikkel se olyan csajozós típusban, csak úgy simán. Ilyenkor egy kis kavics leesett a szívemről. Nap végére úgy döntöttem, hogy nem lehet rossz kedvem holnap, mert azzal azt mutatnám Chase-nek, hogy a játéka sikerrel fejeződtt be. És nem adhatom meg neki ezt az örömöt. De nagyon hiányoznak már most a titkos csókjaink. Kár, hogy köztünk soha nem lehet semmi.
Sziasztok! Jó hétvégét! Remélem tetszik a könyvem.😚
YOU ARE READING
Enemy to Lover
Romance(...)Csak meredten bámult maga elé, majd szépen komótosan felvette a cigijét a földről, ami a mutatványom közben esett ki a kezéből. (...) Követtem a tekintetét, de csak a sötét, csillagos égbolt volt előttünk. (...) Nem tudom mennyi ideig ültünk íg...