Enemy to Lover

Az alak

~Chapter 17~

-Ezt nem mondhatod komolyan!- Döbbent le Chase.

-Tisztelettel fiam! Elegem volt abból, hogy kiváltságosnak érzed magad!

-Az vagyok.- Dünnyögte az orra alatt. Én teljesen kétségbe voltam esve. Hiszen én csak ösztöndíjas vagyok, ezért ki is rúghatnak. Chase megfogta a kezem és erősen szorította. De már nem tudtam koncentrálni. 

-Chase, Lucas, Leila, úgy döntöttem, hogy egy hétig fel lesztek függesztve.

-Mi van? De ez nem fog jól mutatni a jövőmben!- Kiáltott fel Lucas. Az igazgató lassan megcsóválta a fejét, majd intett, hogy távozhatunk. Úgy érzem, kezdek émelyegni. Elrohantam, szinte ösztönösen a lány mosdó felé. 

-Leila, hova mész?- Kiáltott utánam Chase. Nem válaszoltam, bekanyarodtam a vécék felé és bementem egy fülkébe. Leültem a padlóra és megtámasztottam a fejem.

-Leila, jól vagy?- Rontott be Chase a LÁNY mosdóba. 

-Te meg mit csinálsz itt?- Kaptam fel a fejem.

-Csak tudni akartam, hogy jól vagy-e.

-Hát, akkor láthatod, hogy nem. Menj el! A végén még meglátnak.

-Ne szórakozz már! Ezerszer bocsánatot kértem!

-Csak egyszer...

-És az neked nem elég?- Vágott a szavamba.

-Amit csináltál, ahhoz nem.

-Leila, én sajnálom! Nem tudom máshogy elmondani! Csak tudod, annyi mindent mondanék neked. Mind a ketten nehéz időket élünk át és szükségem van rád!- Felé fordítottam a fejem. Ott guggolt mellettem a lány mosdóban. Ironikus, mondhatom. Az biztos, hogy nem így terveztem a gimit.

-Chase, én nem akarok a bánatnőd lenni. Nem akarom, hogy szükséged legyen rám és felhasználhass. Azt szerettem volna, hogy te is akarj engem.

-De hiszen én akarlak! Szerinted itt ülnék most veled, ha nem így lenne?- Mosolyodott el. Aztán az arca újra komoly lett.- Nem akarlak elveszíteni.

-Azzal elkéstél.- Húztam keserű mosolyra a számat és felálltam. Chase az ölébe hajtotta a fejét. -Sajnálom, hogy ez így alakult.- Búcsúztam el tőle. Nem bántam meg, hogy ezeket mondtam, mert úgy éreztem, hogy végre lezártam egy toxikus kapcsolatot. Bár sose voltunk hivatalosan együtt, de szerintem volt köztünk valami. Miközben a lépcsőn mentem fel a szobánkhoz, azon gondolkodtam, hogy mi legyen. Emily nincs itt, hogy megbeszéljem ezt vele. Hirtelen ötlettől vezérelve tettem egy száznyolcvan fokos fordulatot és már rohantam is ki az épületből. Kimentem a buszmegállóba, aztán negye dórányi út után Connor ajatján kopogtattam.

-Szia.- Nyitott ajtót.- Te meg mit keresel itt? Sírtál?- Nézett meg közelebbről. Közben intett a kezével, hogy menjek be.

-Hosszú sztori. Végre lezártam Chase-szel.- Connor arca megkeményedett.

-Mondj el mindent!

Miközben hosszasan meséltem az egész hetemet, nyilván csak ami rólam és Chase-ről szólt, Connor csak bólogatott, de nagyon figyelt. Gondolom.

-Figyelj...- Kezdte, miután befejeztem a hosszas mesélést.-Szerintem adnod kéne még egy esélyt neki. Mindenki megérdemel egy másodikat.

-Ezzel tulajdonképpen egyet is értenék, de nem a második esélyt kapja. 

-Szerintem gondold meg. Viszont most menned kell, mert negyed óra múlva itt a barátnőm.

-Köszi, hogy meghallgattál.

Connor kikísért az autómhoz. Még integettem neki a kocsiból, aztán elhajtottam. Úgy érzem, szükségem volt arra, hogy valaki meghallgasson. Mikor visszaértem a suliba, minden nyugis volt. Bementem a tesi terembe és elkezdtem kosarazni. Muszáj volt valamivel kikapcsolnom az agyam és ez jutott eszembe. Csak dobáltam a kosárra és fel-alá szaladgáltam. De mégis nagyon élveztem. Nem gondoltam Chase-re, se senkire.

-Khm...- Hangzott egy férfi hang a hátam mögül. Egy másodperc alatt megfordultam és az edzőt láttam magam előtt.

-Hogyhogy ilyenkor itt vagy?- Kérdezte felvont szemöldökkel.

-Hát... Csak ki akartam kapcsolni az agyam.- Vallottam be őszintén.

-Ülj le!- Intett a kezével.- Nem akartam a félév előtt mondani, de szerintem meg kéne fontolnod a kosaras jövőt. Nyilván, még nem vagy végzős, de ha addig gyakorolnál, még jobb lennél és megpályázhatnál egy amerikai egyetemet, ahol a kosárral foglakoznak és az alaptantárgyakkal. Sikeres lehetnél.

A lélegzetem is elállt, nem tudtam mit mondani. Kosaras jövő?

-De edző bá', divattervezői gimibe járok. Hiszen az akarok lenni.

-Figyelj Leila, nekem ebbe nincs beleszólásom, én csak felajánlottam ezt a lehetőséget. Rég láttam hozzád hasonló tehetséget. De te döntesz a jövődről. Habár szerintem mind a ketten tudjuk, hogy a kosár a neked való. Egy dolog biztos: nem lehet mindkettő.- Azzal felállt és kiment a teremből. Döbbenten bámultam utána. Tudtam, hogy valamilyen szinten igaza van, de akkor is! Úgy döntöttem, hogy inkább felmegyek a szobámba. Már úgyis elmúlt 18:00. Gyorsan lezuhanyoztam az öltözőben, aztán visszamentem a kollégiumba. Ám amikor felértem a harmadik emeletre, Chase-t láttam a szobám előtt. Vissza akartam fordulni és csak reméltem, hogy nem vett észre.

-Leila, várj!- Kiáltott utánam. És már el is indult felém. Francba! Nem tehettem mást, megálltam.

-Mit akarsz?- Kérdeztem dühösen.

-Téged.

-Jaj, hagyjuk ezt a nyálas dumát! Megpróbáltam szépen lezárni ezt az egészet kettőnk között, miért erőlteted tovább?

-Leila!- Fogta meg a kezem.

-Az eszem megáll! Hát még filmben is érzed magad?!- És kirántottam a kezei közül a kezem. Végső próbálkozásként még megcsókolt. Nyilván ezzel teljesen elvarázsolt és ösztönösen visszacsókoltam, de aztán vége lett a pillanatnak.

-Tekintsd ezt egy búcsú csóknak.- Szólaltam meg halkan, majd bementem a szobámba. 

A mai nap egyszerűen szörnyű volt! Itt ez a kosaras jövő elképzelés, ami amúgy teljesen váratlanul jött, meg persze a Chase-ügy. És Emily még mindig nincs itt! Csak holnap jön vissza és ez a magány kikészít! Így hát miután lezuhanyoztam, jó szokásomhoz híven kiültem a teraszra. És ott volt. Megint figyeltem az alakot. Vajon megpróbáljam mégegyszer megnézni, hogy ki az? Mi van ha elfut? És ha nem is ismerem? Ennek a legnagyobb a valószínűsége. Végül -miután fél óráig ezen tépelődtem- arra az elhatározásra jutottam, hogy megnézem. Óvatosan lemásztam az erkélyről, aztán egy kisebb esés után négykézláb elindultam a bizonyos fa felé. Nem, bele se akartam gondolni, hogy milyen hülyén nézhetek ki. Amúgy annyira nem volt messze, körülbelül 50 méter. Miután odaértem, észrevettem, hogy az alak egyik kezében egy üveg van, a másikban pedig cigi. Szóval szomorú. Vagy mit tudom én, de ha elég részeg, akkor nem fog észrevenni. Éppen ezért felálltam és odaugrottam. Hogy még véletlenül se tudjon elmenni, Az ölébe ugrottam és lefogtam. Igen, elég erőszakos és elmebeteg állat voltam. De amikor megláttam az arcát...

Sziasztok! Itt egy új rész, de még messze van a befejezés.