Halál sötét zúga - A Kaszás

Igazság pillanata

*Adele szemszögéből*

Percekig álltam a lakásom ajtaja előtt, terveket szőve, hogy hogy titkolhatnám el ezt az egészet. Hogy, hogy törölhetném le az undort a képemről, és hogy ne sejtsen meg semmit. Ha megtudná, hogy alkut kötöttem Elijahval, azért, hogy visszahozzam, biztosan abban a pillanatban elhagyna, és talán magát okolná a történtek miatt.

Nagy sóhajjal léptem be a lakásba, és rögtön szembe találtam magam vele, amire kicsit ijedten megugrottam.

- Hogy ment? - kérdezte.

- Nem lett végül szerződés. - motyogtam az orrom alatt, miközben kiléptem a cipőmből és egy gyors csókot nyomtam az ajkaira. Ennél jobban meg kell erőltetnem magam, mert ez így nagyon feltűnő.

- Mi volt az oka? - követett be egészen a nappaliig.

- Talán nem tartotta egész jónak a vállalkozásomat. - kontráztam meggyőzően.

- Érdekes. - nézett rám gyanúsan. Tudtam, hogy nem hisz nekem. Az agyamba rengeteg gondolat cikázott át, hogy hogy húzhatnám ki most ebből magam.

- Szóval, mit nézünk? - váltottam gyors témát és a tévére pillantottam.

- Ugye tudod, hogy rémesen hazudsz? - mondta keményen.

- Nem hazudok. - vékonyodott el a hangom. Elöntött a pánik. Nagyon nem akarom, hogy megtudja. A szívem a torkomba ugrott, és egyre jobban megfagyott ereimben a vér. A szám kiszáradt, a testem izzadt.

- Akkor miért izzadsz így? - méregetett végig tetőtől talpig.

- Mert nyár van? - húztam terelő mosolyra az ajkaim.

- Mondd el. Mi az, amit nem tudok? - szakított félbe, és láttam, hogy a düh parányi szikrája jelenik meg a sötét íriszeiben.

- Nincs semmi titok. Komolyan. - tagadtam továbbra is, de ettől mégjobban elborult az arcra.

- Szerintem nem akarod, hogy én járjak utána. - felelte ellenállást nem türő hangon.

- Ez kicsit bonyolult. - nevettem fel az idegességtől.

- Hallgatlak. - mondta komoly hangvétellel, és tekintetével minden arcszögletemet pásztázta.

- Én... - kezdtem, de nem bírtam folytatni.

- Rosszabb, ha mástól tudom meg.

- Én alkut kötöttem Elijahval, hogy hozzon vissza. - hadartam el olyan gyorsasággal, amit csoda volt ha megértett. A tekintete még sötétebb lett, teste megfeszült.

- Mit kért cserébe? - próbálta visszafogni magát.

- Semmit. - hazudtam.

- A démonok nem segítenek ingyen. - mondta egyre mérgesebben.

- Ő hibrid. - szakítottam félbe.

- Ugyanaz.

- A lelkemet. - csuklott el a hangom. - De azt nem kaphatta meg, így mást kért. - feleltem remegő ajkakkal.

- Mit kért, Adele? - lépett közelebb hozzám fenyegetően. Láttam, hogy a teste már annyira feszült, hogy csak egy kis szikra kell, hogy meggyulladjon.

- Én nem...- kerestem a szavakat.

- Mit kért?! - kiabált rám, aminek hatására összerezzentem. A reakciómat látva meglágyult és gyengédebb hangsúllyal kérdezte megint.

- A testemet. - suttogtam.

- És te belementél ebbe az alkuba. - nevetett fel szarkasztikusan, majd idegesen beletúrt a hajába, és fel-alá kezdett járkáni.

- Nem bírtam volna elviselni a tudatot, hogy 1000 évig fognak kínozni. - emeltem fel a hangom, visszatartva a könnnyeimet.

- Akkor el kellett volna. - mondta nyersen.

- Nekem ez nem volt élet! Sosem tudtam, ott folytatni boldogan mióta te eltűntél. Kínszenvedés volt! - mondtam dühösen, és érztem, hogy sós könnyeim mossák a bőröm.

- Meg kellett volna próbálnod. - válaszolt mérgesen.

- Hogy? - nyögtem ki.

- Jobban kellett volna próbálkoznod! - emelte fel a hangját, és kétségbeesett tekintetével méregetett. - Ha tudtam volna... -szorította össze ajkait. - Ha tudtam volna, még +1000 évig a láncon maradtam volna! - válszolt dühösen.

- Majd kitalálok valamit. - suttogtam.

- Nem tudsz. - vágott közbe komoly hangvétellel. - És én már nem vagyok képes megvédeni tőle. - mondta lágyabban.

- Ne mondj ilyet. - ellenkeztem.

- Ember lettem, Adele! Mégis mit vársz? - emelte fel újból a hangját. - Úgynézki ebben az életünkben sem lehetünk boldogok. - nézett rám keserű mosollyal.

- Ne mondj ilyet. - könyörögtem.

- Visszamegyek a purgatóriumban, és bevállalom a maradék 995 évet. - jelentette ki ellenállást nem türő hangon.

- Nem, azt nem engedem. - kiáltottam rá, és hevesen megráztam a fejem.

- Nem bírnám elviselni a tudatot, hogy az a démonfajzat bemocskoljon egy életen át. Nem bírnám elviselni, hogy hozzád érjen. Számomra az nagyobb pokol, mint ugynazon a láncon lógni évszázadokig. - felelte gyengédebben. A szemeiben fájdalom tükrőzödött ki.

- Majd beszélek Elizabethel. - nyögtem ki. - Ő mindig is utálta Elijah-t.

- Szerinted Elizabeth ingyen csak úgy megtenné? Ez nevetséges. - rázta meg a fejét elutasítóan.

- Visszamegyek. Téma lezárva. - mondta a lehető legkomolyabb hangvétellel.

- Nem. - ellenkeztem továbbra is, bár már alig jutottam szavakhoz a sós könnyeim miatt. - Nem engedem, hogy oda visszamenj. Nem hagyhatsz el, mégegyszer. - könyörögtem.

- Elég lesz ebből. - mondta gyengédebben, és magához ölelelt. Sós könnyeim fokozatosan eláztatták a sötét kék ingjét.

- Én tényleg kitudok találni valamit. - szipogtam.

- Tudom. - felelt, de ezt már csak azért mondta, hogy megnyugtasson. Nem hitt nekem, hogy valóban kitudnék találni valamit. De nem is volt muszáj hinnie nekem, úgyanis én egyre biztosabb voltam, hogy Elizabeth lesz az, aki eltávolítja Elijah-t a Földről örökre.
- Már hozzád ért, igaz? - kérdezte feszülten.

- Nem. - tagadtam. Mindennél jobban elakartam felejteni azt az erőszakos csókot, amit kifacsart belőlem. Máig ha visszagondolok is, elönt az undor. A gyomrom felfordul tőle.

- Szóval megtette. - feszültek meg az izmai.

- Csak egy gusztustalan csók volt. - próbáltam menteni a menthetőt.

- Akkor is hozzád ért. - mondta dühösen.

- Nem jelentett semmit. - nyugtattam.

- Attól még, megtette. - torzult el a tekintete. - Nem fogok nyugton maradni. - tette hozzá. - Egyszer már elvett tőlem. Többször nem engedem. - morogta.

- Will... - suttogtam a nevét.

- Saját kezeimmel fogok megszabadulni tőle. - felelte nyersen, és abban a pillanatban nem láttam több szeretet kirajzolódni az arcán. Bosszú, kegyetlenség és fájdalom tükröződött gyönyörű sötét íriszeiben.

Fájt, hogy kiderült az igazság. Nem akartam, hogy megtudja. Titokban akartam tartani, és egymagam megoldani a helyzetet. A napokban nagyon hűvös és rideg volt. Többször szidta a halandó életét, és bosszantó sóhajtozással töltötte meg a lakást. Minden pillanatban düh áramlott ki a meleg nyugtató testéből. Egy másodpercre sem volt gyengéd, sem nyugodt. Láttam, hogy folyton kattog valamin. Ő akarta megoldani a helyzetet. De én tudtam, hogy nekem kell ezt megoldani, hiszen én hoztam ezt magunkra.