Halál sötét zúga - A Kaszás

Érthetlen vallomás

2.évad 5.rész

*Kaszás szemszögéből*

3 év után először karoltam át újra az ágyába, és jó szorosan magamhoz húztam. Éreztem, hogy zavarban van, aminek én kifejezetten örültem, mert ez csak egyet jelenthetett. A lelke elkezdett visszatalálni hozzám. Egy idő eltelte után már csak a halk szuszogását hallottam. Mivel nekem nincs szükségem alvásra, így egész éjszaka élveztem a pillanatot amit a közelében tölthettem.
Amikor az a Dave nevű embergyerek rövid csókot lehelt Adele ajkaira, azt hittem nem fogom magam tudni tartóztatni és saját kezűleg fogom kinyírni a halandót. De volt rosszabb. Ugyanis Adele neki akarta adni a szüzességet. Nincs az az Isten, hogy én ezt eltudnám viselni. Ahogy idősebb lett, minden pillanatban vágytam a teste összes porcikájára. Én akartam lenni, az aki megvédi őt a mocsoktól amit a halandó férfiak rá tudnak ragasztani. A lelke nem volt elég. A testét is akartam. Újra. És újra. Az idők végezetéig. 

- Csipkerózsika alszik még? - hallottam meg egy ismerős hangot, aki a széken üldögélt békésen, mintha egyátalán nem zavarna. 

- Az ajtót is használhatnád. - morogtam Elizabethnek. 

- Ugyanmár! Hiszen látszik, hogy lemaradtam valamiről. - húzta perverz mosolyra ajkait és hol rám pillantott, hol a karomban lévő lányra. 

- Semmi sem történt. - mordultam rá. 

- Oh. Valakinek rossz kedve van? - kezdte miközben idegesítően ciccegett. - Talán pont azért, mert nem történt semmi. - nevetett fel cinikusan. Ennek hatására Adele elkezdett mocorogni a karjaimban, de végül nem kelt fel. 

- Nem tudnád befogni egy kicsit? - mondtam egyre agresszívabban. 

- Amelyik kutya ugat, az nem harap. - vigyorgott. 

- Én ugatok és harapok is. - mordultam rá. 

- Nagyon megijedtem. - forgatta a szemeit.

- Tűnés. 

- Oké-oké. - tette fel védekezésképpen a kezeit. - De igazából Adele-lal szerettem volna beszélni, nem veled. 

- Ugyan mit tudnál vele beszélni, ami közös témátok lehetne? - kérdeztem szarkasztikusan.

- Tanácsot adnék neki. - vonta meg a vállait. 

- Mégis mibe? - húztam fel a szemöldököm kérdőn.

- Az első szexuális élményéhez. - húzta gonosz vigyorra ajkait, miután meglátta a fellángoló dühöt az íriszeimben. 

- Will? - mormogta Adele és közelebb húzódott, így szorosabban átkarolhattam. 

- El fog késni. Csak úgy mondom. - mondta pimaszul Elizabeth. Adelnak kipattantak a szemei és riadtan nézett Elizabeth irányába, majd a digitális órára. Ennyit a nyugodt hangulatról. 

- Úristen! 7:30. Will, miért nem ébresztettél fel? - pattant ki az ágyból, és sietősen a fürdő felé vette az irányt.

- Neked is jó reggelt. - mondtam utána, amit már nagy eséllyel úgy sem hallott meg. - Ezt most muszáj volt? - néztem Elizabeth felé. 

- Micsoda? Jótevő voltam. Nem jó, ha késik. - húzta ördögi mosolyra ajkait. 

- Nem. Te nem az iskola miatt ébresztetted fel. - néztem farkasszemet az időzítőtársammal. 

- Na jó. Élvezem a féltékenységi műsorodat az embergyerekkel szemben. Hogy hagyhatnám ki ma? 

- Egy démon vagy. Nem időzítő. Egy kicseszett démon. - néztem rá mérgesen, majd ő elnevette magát. 

- Majdnem. 

- Kész vagyok! - sietett be a szobába Adele. - 15 percem van. Will, átviszel vagy megint lepasszolsz Gabrielnek? - hadarta.

- Nem passzoltalak le legutóbb. - magyarázkodtam.

- Persze. - forgatta meg a szemeit. - Akkor jössz? Kint találkozunk! - kiabálta a válaszomat meg sem várva és lesitett a konyhába majd azon keresztül a elhagyta a bejárati ajtót. 

- Veletek megyek. - vigyorgott. - Úgyanis meglepetésem van. 

- Ez már nem hangzik jól. 

Gabriel terepjárójába beültem, majd Adele beült az anyós ülésre. Beizzítottam a motort, és mire elindulhattam volna Elizabeth bepattant a hátsóülésre. 

- Ugye, most csak viccelsz? - néztem rá unottan a visszapillantó tükrön keresztül.

- Úgy nézek ki mint aki viccel? - vonta fel szemöldökét. 

- Hogy, hogy velünk jössz? - fordult hátra Adele. 

- Nem csak te késel el, hanem én is, hercegnő. 

- Mi? - ijedten fordult hátra a lány. 

- Mentor leszek. - felelt Elizabeth.

- Te? Mentor? - fújtottam el a nevetésem.

- Kamu mentor. Valakinek vigyáznia kell a hercegnődre. - mondta cinikusan.

- Tényleg miattam jössz a gimibe? - kérdezte Adele szintúgy gyanakvóan.

- Miattad is. Többek között. - köszörülte meg a torkát. 

- Mióta vannak neked titkaid? - néztem rá érthetetlenül. 

- Mindig is voltak Boyd, mindig is. - mosolygott pimaszul. - Itt jó is lesz. - pattant ki az autóból és a gimi felé indult, ami még egy sarokra volt. 

- Ez nagyon fura volt. - nézett rám Adele. - Lehet nekem kéne rajta tartani a szemem és nem fordítva. - sóhajtott fel. 

- Őt nem kell félteni. - mondtam nyugodtabb hangnemben, mivel örültem, hogy végre megint kettesben lehetek vele. Elizabeth mostanában olyan mint egy harmadik kerék, aki folyton megnehezíti, hogy még közelebb kerülhessek Adele-hoz. 

- Szerintem én most megyek akkor. - nézett rám zavarodottan. Épp előttünk egy méterre láttam meg Dave-t, Adele pasijának mondható mocskot. 

- Maradj. - feleltem parancsolóan. 

- Mi? - nézett rám összezaradova. - El fogok késni. - motyogta. 

- Nem fogsz. Még van 5 perced. 

- Épp azért! Még be is kell érjek a terembe! Miért vagy ilyen furcsa mostanában? - mondta gorombán és kinyitotta az autó ajtaját. Áthajoltam rajta keresztül és visszacsaptam. Majd egy gomb nyomással lezártam, így senki nem tudta belülről kinyitni. Adele idegesen rángatta az ajtó nyítókarát majd mérgesen rám nézett.

- Mit művelsz? 

- Mostanában lehetnél kedvesebb is. - néztem rá. 

- Én kedves vagyok! - harsant fel. 

- Valóban? - kérdeztem egy szarkasztikus mosoly kíséretében. 

- Oké, talán nem mindig, de ez azért van mert stresszes vagyok. - morogta és az autó képernyőjének a digitális óráját bámulta. Őszintén szólva egy kicsit szórakoztatott a látvány.

- Én is stresszes lennék, ha felajánlanám a testem valaki idegennek. - feleltem könyörtelenül. Adele kikerekedett szemekkel nézett rám. 

- Dave nem is idegen! - emelte fel a hangját. - Már megint itt tartunk? - sóhajtott fel keservesen. 

- Még mindig itt tartunk. - helyebítettem. 

- Mégis mi bajod van? Nem tudlak megérteni! - kiabált.

- Az, hogy egy mocsoknak adod oda az ártatlanságod, és nem annak aki ezerszer jobban szeret és megbecsül! - ordibáltam rá. A lány meglepetten pislogott és enyhén tátott szájjal nyögte ki a szavakat. 

- Te mégis kiről beszélsz, most? - nyelt egyet. 

- Menj mert elkésel. - oldottam fel a zárat és utána már csak a szélvédőt bámultam haragosan, miközben a szememsarkából láttam, hogy Adele hezitálva elhagyja a járművet.