Ez nem lehet az én életem!

16. Meglepetések

Még éjfélkor elküldtem Bettinek a jókívánság üzenetemet: „ Boldog születésnapot! Minden álmod váljon valóra!" Igen, baromi kreatív voltam. Biztosan többre számított az exbarátjától, de tőlem ennyi futotta. Így is kavarognak az érzéseim, a már megint átforgolódott éjszaka után. Jól kezdődött, egy kedves emlék idéződött fel bennem, csak utána visszaaludni nem tudtam:

– Na végre már! – foglal helyet velem szemben Betti az ölemben. Ez újabban a kedvenc szokása. – Annyit tudtok dumálni Tomival. Pedig nem ezért jöttem át, hogy azt hallgassam, mit össze nem hadováltok, unalmas témákról – ad egy puszit a számra.

– Nem ezért jöttél? – vigyorgok rá és hajolok közel, hogy egy igazi csókra hívjam az ajkait.

– Hát nem éppen – adja meg magát és kezdeményez ő egy hosszú csókot, amit csak azért szakítunk meg, hogy levegőt vegyünk.

– Sajnálom, hogy elhanyagolva érezted magad – puszilom meg békítően. – De Tomi teljesen ki van akadva, hogy csak augusztusban leszek nagyiéknál.

– Akkor most én vagyok a gonosz nőstény, aki miatt nem lóghat nyáron a barátjával.

– Inkább egy csábos nőstény, aki miatt állati féltékeny rám – simogatom meg az arcát. Imádom, hogy milyen puha a bőre.

– Ha nem dumálna annyi hülyeséget össze, talán ő is be tudna csajozni – húzza az egyik kezét a nyakamról az arcomra majd az ujjai visszatérnek a nyakamra. Vajon tudja, mennyire eltereli a figyelmem minden mozdulata? Alig tudok arra figyelni, amit mond. – Sikerülhetne neki egy randi. De az állandó süketelése, nagyon fárasztó tud lenni.

– Ezért nem akartál ideülni a kamera elé beszélgetni vele? – kérdezem, de közben próbálom egy helyben tartani a csípőjénél fogva, mert az állandó ficergése az őrületbe kerget, a túl jó értelemben.

– Én kedvelem őt. Csak reméltem, hamarabb befejezed, ha csak ketten beszéltek. Olyan ritkán vagyunk így, csak mi ketten.

– Szóóóval? Mik is a nagy terveid velem ma délután? Hová menjünk?

– Nincs kedvem menni sehová. Csak lógjunk – feleli, és újra csókolózni kezdünk. Én annyira igyekszem jó fiú lenni, de nehéz a saját ösztöneimet és a barátnőmét is visszafogni.

– Betti! – figyelmeztetem szelíden, és kicsit hátra döntöm a fejem. Kell egy kis távolság, amit nehéz megtartani úgy, hogy az ölemben ül. Amit imádok! Csak van, olyan reakció, amit nehéz kordában tartanom mellette. Főleg így!

– Mi a baj? – vág durcás képet, bár mosolyog, úgyhogy annyira nem haragudhat a fékezésem miatt.

– Visszaülnél egy kicsit, hogy kérdezhessek valamit? – mutatok az ágyamra, ahol korábban látványosan szenvedett és unatkozott, míg én Tomival dumáltam.

– Miért nem kérdezheted meg így? Miért kell visszaülnöm? – vág megint morcos képet. Így is, olyan aranyos. Imádom! De kiborít! Egyre többször.

– Kérlek! – simítok végig a karján, amitől édesen libabőrös lesz, még ebben a nyári hőségben is.

– Na, jó – egyezik bele, és látványosan, rosszkedvűen, drámai karlendítések közepette levágja magát az ágyamra. – Most már elég messze vagyok? Mondhatod!

– Tudod, hogy ilyenkor is odáig vagyok érted? – kérdezem vigyorogva.

– Nem – feleli lebiggyesztve a száját. Tényleg imádom! Egyszer még elveszem ezt a lányt, annyira szétvet a boldogság, ha csak a közelemben van. De pont ezért kell észnél maradni.