Ez nem lehet az én életem!

25. Barátságok

– Mi jót csinálsz?– kérdezte Balázs, mikor szombat délelőtt hívott.

– Semmit! – vágtam rá egyből. – Nagyival gazoltam reggel a hátsó udvaron, de azóta semmi dolgom.

– Csak mert megkaptam tesóm kocsiját és mondtad, hogy lehet ráérsz ma – hadarta kérdő hanggal a végén.

– Jó, ráérek. Oké! Akkor legyen úgy, hogy átbuszozok innen és majd kitaláljuk, merre csavarogjunk – egyeztem bele egyből a dologba. Főleg azért, mert Ákosék fürdőbe mentek, családi program. Oda Tomi is társult, de nekem nem volt kedvem. Nem akartam az egész napot más családjával tölteni, mivel tudtam, az csak felerősítené a bennem tomboló mindenséget vagy inkább ürességet.

– Ahogy érzed! De át is mehetek érted, nem nagy távolság – lelkesedett a közös programnak.

– Á, majd hazafelé legyen így. Most felszállok az első buszra, aztán kitaláljuk hová menjünk.

– Jó, de figyelj! Ha fociznánk vagy valami, hozzál magaddal sportcuccot! – kérte. Nekem alapból kedvem nem volt a focihoz, de mivel még bármi lehet, a hátizsákomat összepakoltam, minden mindegy alapon.

Mikor elmondtam nagyapáéknak mik a terveim, csak néhány extra kérdést tettek fel Balázsról, hiszen már többször beszéltem nekik róla. Kíváncsiak voltak mióta van jogsija, mennyire biztosan vezet stb. Miután megnyugodtak, hogy minden rendben lesz, megadtam nekik Balázs számát is és megígértem mindent, amit még elmondtak. Mindig legyen bekapcsolva a telóm, azonnal hívjam őket, ha valami gond van, és a többi. Kaptam egy kis költőpénzt is ebédre, meg ha még venni akarok valamit, aztán már fél órával később a buszon voltam.
Mázlimra pont jött egy távolsági busz, így szépen felmutattam a bérletem és levágtam magam a hátsó ajtó mögötti, első helyen.

– Csá! – ültem be a kocsiba és rögtön kezet ráztunk. – Mi jót lehet itt csinálni hétvégén? Azt hiszem nagyon nem is jártam itt csak úgy lógni a városban eddig – magyaráztam neki, de reméltem ő tud pár helyet, ahol elüthetjük az időt.

– Mivel apám meg a tesója csak akkor tudnak egymással beszélgetni, amikor sportolnak, van bérletünk a teniszpályára és gondoltam te sem bánnád, ha ütögetnénk egy kicsit. Néha az üzlettársait is leviszi apám, és hagyja őket nyerni - nevette el magát.

– Egyszer már teniszeztem keresztapámmal, szóval tudom, hogy kell megfogni az ütőt – egyeztem bele nevetve a játékba. - De fogadni csak arra fogadok, hogy te nyersz.

– Na, akkor csapassuk! – dörzsölte össze a tenyerét, amiért nem zárkóztam el a játszma elől.

Másfél órát ütögettünk, rendesen le is fáradtunk, szóval egy zuhany után megbeszéltük, hogy elmegyünk kajálni, és ha már feltöltődtünk kitaláljuk, mit csináljunk délután. Ahogy elhajtottunk az általános iskola előtt, megláttuk sétálni Izabellát és mivel Balázs is jóban van vele, az út szélére húzódott és letekerte az ablakot.

– Egy ilyen csinos hölgynek nem kellene egyedül mászkálnia! Csókolom a kis kezét – üdvözölte nevetve Balázs.

– Sziasztok – hajolt le, hogy megnézze, ki ül a másik oldalon, mire integetve köszöntem. – Eddig azt hittem, ez egy biztonságos környék, de most, hogy látlak titeket itt gengszterkedni a kocsiban, már keresem is a gázspray-m.