Ez nem lehet az én életem!

19. Házibuli 2/2

Miután lejárt az idő már csak két embert nem találtak meg: az egyik Tomi volt, a másik meg Piroska. Mosolyogva jöttek vissza teraszhoz és meg is hajoltak, ahogy megtapsoltuk őket. Ők voltak az abszolút nyertesek.

– Hiper-maxi-csudi tehetséges vagyunk mi! – poénkodott a Star Wars-ból vett szöveggel Tomi.

– Te most tényleg Jar Jar Binkst adod itt elő? – kérdezte Gábor fejcsóválva.

– Szerinted, mégis melyik karatert tudná hitelesen lehozni Tomi, rajta kívül? – tette fel a nagy kérdést, Ákos. Mindenki nevetett, de senki sem tudott más szereplőt Tomihoz kapcsolni.

– Jar Jar állati nagy figura! Ő az egyik örök kedvencem! – zárta le a témát Tomi.

Miután visszavonultunk a házba, az ikrek szülei előhozták a két szülinapi tortát. Elénekeltük (kornyikáltuk) a 'Boldog szülinapot'-ot, majd elfújták a gyertyákat és megkóstolhattuk a sütiket. Lauráé feketeerdő, míg Misié valami csokitöltelékes, csokimázas torta volt.

Ezután kezdődött a szülinapi zsúr, bulis része. A nappaliban volt elég hely táncolni, és elég jó kis zenék mentek. Egy idő után Ákos nyaggatni kezdett, hogy legyünk jó fejek és kérjük fel a lányokat mi is táncolni, mert már több fiú is rászánta magát. Amíg külnböző okokat hozott fel arra, hogy miért is kellene nekünk is lötyögnünk kicsit a zenére, én egyre rosszabbul kezdtem érezni magam, így csak ennyit válaszoltam neki:

– Kimegyek egy kicsit. Mindjárt jövök! – indultam el, a Laura által mutatott mosdó felé. Szerencsémre senki nem volt bent, így egyből odamehettem a csaphoz megmosni az arcomat, majd csak tovább folyattam a hideg vizet a kezeimre. Sikerült kicsit visszafognom a rosszullétem és az agyam sem indult el olyan gondolatok felé, amihez most túl sok ember vett körül.

– Oh, basszus! Bocsi – nyitott be Laura. – Van ám zár is az ajtón! – nézett rám rosszallóan, majd amilyen hirtelen megjelent, távozott is. Én meg tovább engedtem a vizet és közben próbáltam körülnézni a fürdőszobájukban. A házukat igazán túl nagynak és giccsesnek találtam, de a fürdőjük olyan volt, amit bármelyik házban el tudtam volna képzelni.

– Mindjárt visszajövök – lépett be most háttal Vivi, így csak akkor látott meg, mikor becsukta az ajtót. – Hupsz! Bocsi – nézett rám mosolyogva. – De én is csak a kezemet akartam megmosni – lépett egészen mellém.

– Csak nyugodtan! – húzódtam kicsit félre, hogy ne legyünk olyan közel. De bár a víz alól elhúztam a kezeimet, a mosdókagylóban lógattam tovább.

– Jesszus ez állati hideg Ádám! – nyúlt a másik tekerőért, hogy langyosra állítsa. – Nem fagyott le a kezed? – fröcskölt le egy kicsit, játékosan.

– Pont ez kellett – feleltem egyszerűen.

– Kicsit sápadtnak látszol – simított végig az arcomon. – Jól vagy?

– Vivien! – kaptam el a kezét, mert nem esett jól a pátyolgatása. – Csak egy kis tér kellene! Egyedül akartam lenni!

– Hát bocsi – felelte, mejd összeszorította a száját, és úgy tűnt nagyon gondolkozik. – Ez nem a legjobb hely erre! – aztán megfogta a csuklóm és maga után húzott. – Gyere, mutatok jobbat! – Felrángatotta lépcsőn és behúzott egy szobába.

– Nem hiszem, hogy feljöhetnénk az emeletre – mondtam neki, miután elengedte a kezem és leült az ágyra. Sejtésem szerint, egy vendégszobában voltunk.

– Én ma itt fogok aludni a többi lánnyal, akik maradnak éjszakára. Szóval fel szabad jönnöm! Látod, ott vannak a csomagjaink – mutatott a szekrény előtt lepakolt táskákra.