Ez nem lehet az én életem!

24. Mi jöhet még?

Pénteken megint benyomultak a tizedikesek a termünkbe, hogy néhány infóval ellássanak minek a hétfőn induló avatási hétről. Ugyebár fel lesznek függesztve a szakkörök és helyette délutánonként vetélkednünk kell, amit a csütörtök esti felavatással zárnak le a kollégiumban. Kaptunk egy ilyen programfüzetet, külön megcsinálták minden osztálynak. A mi színűnk a világoskék lett és kérték, hogy csütörtökön olyan színű pólóban legyen az egész osztály. Annyi volt még benne, mivel kell nekünk készülnünk, ugye pizsamában grasszálni napközben és mire számítsunk nagyjából. Hétfőn nyitónap lesz, külön feladattal minden osztálynak. Az összes többi napnál még csak a nap volt felírva és olyan volt, mint a fotóalbumokban, kis hely a programlapnak négy kis csücsökkel, hogy majd oda kapjuk meg minden nap a friss infókat.

Még ki kellett töltenünk egy regisztrációs lapot és vissza is adni a felsősöknek, hogy ezzel mit kezdenek, arról csak sejtéseink voltak. Mindenesetre voltak érdekes kérdések.

Eleve közösen ki kellett találnunk az osztályunknak egy vicces csapatnevet. Hosszas viták után, mi lettünk a „Kővárdai bosszúállók"! Egy sapkába dobáltuk bele a szavazatunkat, melyik ötletet szeretnénk azok közül, amiket kitaláltak és fel lettek írva a táblára. Én nem erre szavaztam, mert nekem is volt saját favoritom a „Végső csapás", amit Ili dobott fel. Majdnem ez nyert, csak két szavazattal maradt el. De volt még jó pár ötlet: Tanácstalanok, Suli-huligánok, Fenevadak, Harci medvék/rókák/tigrisek stb. De a legtöbben a bosszúállókra szavaztak, így azok lettünk.

Végül azzal zárták a dolgot, hogy csütörtök estére egy rövid bemutatkozó műsort kell majd előadnunk, ami bármi lehet, tánc vagy ének, tényleg bármi, amit elő tudunk adni öt percben.

Mivel voltak közöttünk táncosok, meg színjátszósok, azt beszéltük meg, ötleteljenek ők, és ha még valakinek lesz terve, az osztálycsoportban ossza meg. Szóval egész hétvégén mehettek a jobbnál jobb tippek, hogy mit is csináljunk. Az elsőre legegyszerűbbnek tűnő dal átírásánál maradtunk, amit együtt énekelünk el. Még az osztályfőnök is megígérte, hogy segít kitalálni pár sort.

Órák után megint a pszichomókus rendelője felé vettem az irányt. Szólt már előre, hogy az ösztöndíj miatt is ki kell töltenünk még pár lapot, de a jó hír, hogy hamarosan megkapom az első részletet. A nagyiék szabad kezet hagytak a számlámhoz, de megígértették velem, hogy csak végszükség esetén nyúlok hozzá, egyébként pedig gyűjtöm a továbbtanulásra a lóvét. Őszintén megígértem nekik, hogy tényleg gyűjtögetni fogom, de a továbbtanulás témánál mindig keresztbe vannak az ujjaim.

– Ádám! Hová rohansz? – hallottam magam mögül Balázst.

– Nem rohanok, csak elgondolkoztam és nem hallottalak - vártam meg, míg rendesen utolért. - Merre voltál ebédnél? Az osztálytársaidat láttam, de te nem jöttél.

– Megbeszélés volt - vonogatta a vállát. – Ugye hétfőtől a ti hetetek lesz, aztán meg lesz jó pár külön vendégelőadó, akit meghívtak a kollégiumba, fejtágítókat tartani. Á egy csomó mindent be kell osztani és a tanárok szeretik, ha leadhatják a diáktanácsnak a melót.

– Meddig csinálod még az elnökösdit? Tényleg nem találnak senkit, aki nem végzős. Hiszen bőven van dolgod a továbbtanulás miatt is.

– Köszi, hogy aggódsz! Félévig vállaltam be, utána azt csinálnak, amit akarnak! - lökött meg kicsit, de mivel meglepett vele, félrelépve a járdáról, majdnem az árokban kötöttem ki. Szerencsére visszanyertem az egyensúlyomat.

– Hé, mit csinálsz? – nevetettem el magam bosszúságot színlelve.

– Bocsi! Nem tehetek róla, hogy nem bírsz megállni a lábaidon – válaszolta ő is elröhögve magát. De tényleg nagyon fáradtnak látszott. Ha nem lennének felemás érzései, biztos sokkal többet lógnánk együtt. Mert vele jobban kijövök mostanában, mint Tomiékkal. Habár Tomi is nyugodtabb Max óta.