Pókerarc - nijiro ff. [Befejezett]

☆Tizenharmadik fejezet☆

-Szia Kate!-üdvözölt mosolyogva Niji, majd kinyitotta a jármű ajtaját nekem.

-Halihó! Sokat vártár rám?-kérdeztem miután mindketten beszálltunk a férfi autójába.

-Alapvetően nem, főleg mivel rólad van szó. Már megszoktam, hogy mindig késésben vagy.-nevetett fel, majd elindultunk.

-Nem tehetek róla, hogy nem nyílt ki a lenti bejárati ajtó! Ilyen hidegben nem meglepő, hogy befagy a zár!-fakadtam ki.

-Na és hogy telt a tegnap estétek?-hagyta figyelmen kívül az előbbi kijelentésemet.

-Nagyon jól, mindenki örült az ajándékoknak és Sarah még Kókuszt is meglepte!-mondtam.

-Látom nagyon szereted azt a macskát.-kuncogott Nijiro, miközben beparkolt a garázsába.

Levettük a meleg ruhákat és a cipőinket, majd amikor beljebb értem egy elég meglepő látvány fogadott. Alapból az is szokatlan, hogy teljes ünnepi pompában volt a nappali, na de az, hogy ki ült a kanapén, na az nem mindennapos. Ugyanis, 5 méterre tőlem ott ült Kento Yamazaki.

Már úgy voltam vele, hogy visszafordulok és inkább kimegyek a hideg levegőre, de ekkor az előbb említett észrevett minket.

-あなたはついにここにいます！何かがおかしいと思いました.
(Végre itt vagytok! Azt hittem már, hogy valami baj történt!)

Én csak nagyokat pislogtam Nijire, aki ekkor mintha észbe kapott volna, elkezdett ő is japánul beszélni.

- ケイトは日本語がわかりません、ただ言っているだけです。
(Kate nem tud japánul, csak mondom.)

-Áá, bocsánat Kate. Kento vagyok, bár ahogy Nijiro elmondta, biztos hallottál már rólam.-vigyorgott rám a színész, én pedig levegőt is elfelejtettem venni.

-Öhm...hali.-préseltem ki magamból valami értelmeset.

-Nem is zavarlak tovább benneteket, amúgy is menni készültem, csak gondoltam megvárlak és megismerlek személyesen is.-azzal meg is ölelt Kento, amin valljuk be eléggé meglepődtem, de szerencsére időben észbe kaptam és én is átkaroltam.

-めちゃくちゃにするなニジロ!
(Ne rontsd el Nijiro!)-szólt vissza az ajtóból a távozni készülő férfi.

Azzal Kento ott is hagyott minket. Inkább nem is kérdeztem meg Nijit, hogy mit beszélgettek az előbb, úgysem fontos.

-Szóval, remélem nem ettél indulás előtt, ugyanis megcsillogtattam a főző tudásom és egy kis Wellington bélszínt készítettem.-rángatott vissza a valóságba Niji, majd a konyha felé kezdett el terelni.

-Az a kedvenc kajám úristen! Honnan tudtad?-kérdeztem ujjongva.

-Lehet beszéltem Sarah-val, de nem biztos.-kuncogott, majd elkezdett megteríteni.-Ide tudnád adni a telefonomat? Ott van az előszobaszekrényen.-kért meg, mire el is indultam az említett bútordarab felé, majd miután felkaptam a telóját, mentem is vissza a konyhába.

-Köszi!-azzal fel is oldotta azt, majd beindított egy számot, de arra nem gondolt, hogy hirtelen felugrok az egyik székre és elkezdek énekelve táncolni.

-A kedvenc zeném!-ujjongtam, majd folytattam amit elkezdtem, azaz a vonaglást.

-Nem is gondoltam volna, hogy szereted az Ateez-t.-jelentette ki, majd feltette a bélszínt is az asztalra.

-Pedig imádom őket! Ráadásul imádom a 'The Ring'-et!-ujjongtam tovább.

-Hát, nekem is ez a kedvencem. Viszont megtennéd, hogy leszállsz a székről? Csak azért, mert kész vagyok, szóval ehetnénk.-kuncogott, majd a kezem után nyúlt, hogy lesegítsen.

-Jólvan na.-mondtam, majd miután sikeresen a földön voltam, elkezdtünk enni.

A vacsora nagyon jól telt, sokat nevettünk és az étel meglepően finom volt. Amint befejeztünk, visszamentünk a nappaliba és egy kisebb pihenés után nekiláttunk az ajándékozásnak.

-Hölgyeké az elsőbbség, szóval kezd te!-hárította rám a nehéz feladatot Niji.

-Rendben, szóval. Mielőtt Japánba kerültem volna, már azelőtt te voltál a kedvenc színészem. Sosem beszéltem a nyelvet, és ez a mai napig így van. Mégis, amikor néztem a sorozatokat, filmeket amikben játszottál, annyira le voltam nyűgözve, hogy milyen profin színészkedsz, hogy méginkább biztos voltam abban, hogy ez az én utam. Aztán jött a verseny, ahol csodával határos módon ösztöndíjat nyertem a kedvenc színészem egyetemére. Fura, mi? Ezt követően, amikor először találkoztunk, pontosabban amikor egymásba rohantunk, akkor nagyon megijedtem, elvégre nem minden nap rohan bele az ember a példaképébe. Azóta többször is találkoztunk és most ott tartunk, hogy nagyon szoros viszony van köztünk, aminek kimondhatatlanul örülök. Egy szó, mint száz, annyit szeretnék mondani, hogy köszönöm, hogy vagy nekem és remélem tetszeni fog az ajándékom.-már rendesen könnyeztem, de odanyújtottam a neki szánt meglepetést.

-Úristen Kate! Ez az amire gondolok?-kérdezte majdnem sírva.

-Bizony. Ebből a lemezből egyetlen egy darab van a világon, plusz információ, hogy dedikált.-vigyorogtam rá, mire a nyakamba ugrott.

-Kate, fogalmad sincs, hogy ez mennyit jelent nekem. Nagypapám nagyon sokat kereste ezt a relikviát, de nemrégiben elhunyt, szóval sosem lehetett az övé. Viszont itt vagy te, aki alig pár hónapja csöppentél az életembe, és elhoztad a létező legnagyobb ajándékot. Nagyon köszönöm!-ölelt meg újra, mostmár sírva.

Miután Niji kisírta magát és még hatszázszor köszönetet mondott, következett az ő a ajándéka. Kíváncsi voltam, hogy mit talált ki, ugyanis ha magamnak kéne ajándékot választanom, nem menne. Még szerencse, hogy nincs ilyen problémám.:D

-Most én következem. Én nem terveztem ilyen hosszú monológot, annyit szeretnék mondani, hogy köszönöm, hogy itt vagy mellettem és nem csak a színészt látod bennem, hanem az embert is. Roppantmód hálás vagyok, mert mindig mellettem álltál és ha hajnali egykor írtam neked egy üzenetet, mert magam alatt voltam, akkor is felhívtál, annak ellenére, hogy reggel korán kelsz. Mindig olyan szeretettel fordulsz felém, amit nem kapok meg minden számomra fontos embertől. Emlékszel, amikor a versenyen a színpadra lépésed előtt mondott neked valaki japánul valami? Na, az én voltam. Már akkor tudtam, hogy különleges vagy. Szóval ezzel a kis aprósággal szeretném kimutatni a hálám és szeretetem, remélem továbbra is megmarad a szoros viszonyunk. Nagyon szeretlek!-most rajtam volt a sor, hogy sírjak egy sort, ugyanis a szívbemarkoló beszéde mellett átadta az ajándékár is. Amit Niji felém nyújtott, egy gyönyörű ékszer volt.

A nyaklánc (a kis tájékoztató papír szerint fehérarany) maga ezüst színű volt, három helyen pedig gyémántdarabok voltak elhelyezve rajta. Egyszerűen annyira szép volt, hogy gondolkodás nélkül Nijiro nyakába vetettem magam, aki eme mozdulat hatására felborult velem együtt a kanapén.

-Tetszik?-kérdezte a férfi, miután lekászálódtam róla.

-Még kérdezed? Imádom.-mosolyodtam el, miközben letöröltem a könnyeimet.

-Segítsek feltenni?-kérdezte, majd meg sem várva a válaszomat, a nyakláncért nyúlt és a helyére illesztette.-Nagyon jól áll, rendkívül szép vagy benne.-dícsért meg, mire zavaromban a mellkasába hajtottam a fejemet. Ezt követően Niji a karjaiba zárt, mire mégszorosabban hozzábújtam.

A háttérben szólt egy Ateez szám, a szobában mézecskalács szag terjengett, és az egész helységet belengte a kandalló által nyújtott kellemes meleg. Egyszóval igazi karácsonyi hangulat uralkodott a lakásban, én mégsem tudtam arra koncentrálni. A férfi, akibe egyre jobban beleszerettem, meglepett egy nyaklánccal és éppen a karjai közt tart.

El sem tudnék képzelni ennél meghittebb karácsonyt.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Sziasztok!
Meghoztam a folytatást. A laptomom még nem kaptam vissza, de mindegy. Elvileg a jövőhéten már meglesz.

A számot azért tettem be a részbe, mert kimondhatatlanul imádom, emelett a rész megírásában is a segítségemre volt, plusz meg is jelenik a sorok között, szóval szeretettel ajánlom nektek is!

Csók,
V💋

23.05.07.