Pókerarc - nijiro ff. [Befejezett]

☆Tizennyolcadik fejezet☆

-Minden rendben lesz a repülőn?-teszem fel a kérdést, mire barátnőm nagyot sóhajt, majd a kezemért nyúl, hogy megfoghassa azt.

-Figyelj Kate, tudod, hogy minden jól fog menni, nem először utazok repülővel. Felszállok, megpróbálok elaludni, aztán mire reggel felébredek, már landolni fogunk.-próbált nyugtatni Sarah.

-De ugye fogunk majd beszélni? Nagyon fogsz hiányozni!-mondom barátnőmnek már a sírás határán.

-Kate. Persze, hogy fogunk beszélni, de ott lesz melletted Blake és Nico is, emelett én változatlanul azt gondolom, hogy Nijiro vissza fog térni hozzád. Az élet megy tovább azután is, hogy már nem leszek itt, és tudom, hogy te is ki fogod bírni ezt a pár hónapot a jelenlétem nélkül, nyáron pedig úgy is találkozni fogunk. Viszont indulnom kellene a biztonsági ellenőrzésre, ha nem akarom lekésni a gépet.-mondta, majd jó szorosan magához húzott.

-Nagyon vigyázz magadra, és ígérd meg, hogy telefonálsz, ha leszálltál a gépről!-szóltam rá, majd nyomtam egy puszit a feje búbjára, és útjára engedtem.

Természetesen megkönnyeztem a pillanatot, elvégre utálok búcsúzkodni, de tudtam, ahogy Sarah is mondta, pár hónap, és újra látjuk egymást.

Mielőtt még eltűnt volna a szemem elől a lány, mosolyogva integetett, majd végül elveszett az emberek rengetegében. Tíz percig még ott álhattam, majd megcsörrent a zsebemben a telefonom, ami kizökkentett a bámészkodásból.

A készülék jelezte Blake üzenetét, miszerint Nico nálunk ebédel ma, szóval jó lenne, ha beszaladnék az egyik boltba pár dologért. Megterveztem a fejemben az útvonalat, majd vonakodva, de végre elhagytam a repteret.

~

A bevásárlás végeztével siettem is szerény kis lakásunk felé. Útközben telefonáltam a szüleimmel, akik kiváncsian érdeklődtek a mindennapjaimról. Beszámoltam nekik néhány dologról, de Niji balesetét inkább kihagytam. Ne aggódjanak feleslegesen.

Amint beértem a lakásba, beszaladtam a konyhába odaadni Blake-nek a hozzávalókat, majd a szobámba indultam átöltözni valami kényelmesebbe. Lakótársnőm szobája mellett elhaladva egy heves beszélgetés hangját hallottam, szóval odasomfordáltam és kíváncsian hallgattam az eseményeket.

-Te teljesen meghibbantál? Joga van tudni!-fakadt ki a valaki Blake szobájában, kevés gondolkodás után beazonosítottam, hogy Nico az.

-Teljesen hülye vagy. Én ebben nem veszek részt az biztos, szóval ha nem mondod el neki te személyesen, akkor én fogom megtenni.-kiabált Nico, majd a hirtelen csendből rájöttem, hogy letette a telefont, szóval sietve iramodtam a szobám felé, nehogy észrevegyen.

Pár perc elteltével hallottam Nico-t kijönni a szobából, szóval úgy tettem, mintha én is most indulnék a nappali felé.

-Mi volt ez a zaj?-kérdezem a fiút, mintha nem hallottam volna semmi fontosat.

-Zaj? Jaa... Anyukám hívott, és kicsit összekaptunk, mert még mindig meg akarja nekem mondani, hogy mit és hogyan tegyek.-felelte, majd folytatta az útját a lakás túlsó pontjába, otthagyva engem a folyósón a gondolataimmal.

Vajon tényleg az édesanyja hívta? Szerintem nem beszélne vele ilyen hangnemben még idegesen sem. És ami még fontosabb, mire utalt azzal, hogy ,,ha nem mondod el neki te személyesen, akkor én fogom megtenni" ? Mindegy, jobb, ha nem töröm most ezen a fejem.

÷

Hajnali kettő körül a csengő hangjára ébredtem. Blake minden zajt átalszik, szóval tudtam, hogy nekem kell a bejárati ajtóhoz mennem.